:

Szerző: Asztalos Olivér

2018. június 22. 12:27

Elege lett a magas memóriaárakból Kínának

Gigabírságot is kaphatnak a gyártók, ha a távol-keleti nagyhatalom bűnösnek találja őket.

Kína megelégelte a bő másfél éve csúcsokat ostromló memóriaárakat. A legnagyobb felvevőpiacnak számító ország ezért hivatalos vizsgálatot kezdeményezett a DRAM-piac 90 százalékát uraló Samsung-SK Hynix-Micron trióval szemben. A tavaly év vége óta tartó folyamat egyelőre az utóbb említett három szereplő meghallgatásánál tart, amennyiben pedig az ország Monopólium-ellenes és Kereskedelmi Hivatala bűnösnek találja a gyártókat, akkor akár 800 millió és 8 milliárd dollár közötti büntetéssel is sújthatja azokat.

A tajvani Digitimes magazin értesülései szerint első körben a piacvezető Samsungnak fejtette ki aggodalmait a hivatal valamikor tavaly decemberben, azonban ettől semmi sem változott, sőt, az árak az idei első negyedévben még egy kicsit tovább emelkedtek. Ezt követően az SK Hynix-szal, majd valamikor májusban a Micronnal ültek le beszélgetni a tisztviselők, ami után már hivatalos nyomozást indított a hivatal. Az érintett három gyártó hivatalosan elismerte a megkereséseket, valamint kommentárjukban hangsúlyozták, hogy együttműködnek a nyomozásban. Amennyiben utóbbi végül bűnösnek találja az érintett vállalatokat, úgy a kínai piacon elért 2016-os és 2017-es forgalom alapján szabhatnak ki bírságot. A gyártók pechére ebből igen komoly összeg kerekedhet ki, ugyanis az ország tavaly több tízmilliárd dollár összértékben importál DRAM-ot, amellyel a legnagyobb vásárlónak számít.

dram

A piaci szereplők számára egyébként nem hatna az újdonság erejével egy esetleges bírság, a 90-es években ugyanis már folytattak versenyellenes gyakorlatot. Akkor ezt végül sikerült is a DRAM-gyártókra rábizonyítani, a Hynix, az Infineon, a Micron, a Samsung, valamint az Elpida is benne volt a botrányban, amely miatt a Samsung egyik felsővezetője még börtönbüntetést is kapott. Az EU akkori vizsgálata megállapította, hogy a kartell 1998 júliusa és 2002 júniusa közt működött, amelyben a gyártók többnyire kétoldalú megállapodásokon keresztül koordinálták a PC-gyártóknak kínált árakat és termékeket, így károsítva utóbbiakat és az európai vásárlókat egyaránt. A kartellt végül a Micron buktatta le 2002-ben, ezért a cég mentesült a büntetések alól.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A DRAMeXchange memóriatőzsde már hónapokkal ezelőtt pedzegette, hogy a három gyártó stratégiája az oligopol piaci szerkezetnek megfelelően alakul. Az elmúlt bő másfél évben a vállalatok az agresszív verseny helyett inkább a mindhármuk számára előnyösebb békés szimbiózist preferálták profitjuk maximalizálásához. Ennek pontos hátteréről egyelőre csak találhatni lehet, amennyiben viszont mindez kétoldalú megállapodásokon alapszik, úgy árkartellről beszélhetünk.

Kína szemét egyébként amiatt is csípheti a magas árazás, mert az ország továbbra sem képes határain belülről ellátni DRAM szükségleteit. Bár az év elején megjelentek a Xi’an UniIC Semiconductors első termékei, a DDR4-2133 típusú fejlesztés legfeljebb PC-kbe és munkaállomásokba, valamint szerényebb szerverekbe lehetnek jók, okostelefonokba nem. A szóban forgó cég mellé hamarosan más szereplők is érkezhetnek, a távol-keleti ország ugyanis már évek óta gőzerővel dolgozik saját DRAM ellátásán. A King Technology és a Fujian Jin Hua IC Company valamikor mostanában, korábbi ígéretük alapján 2018-ban indíthatja be a termelést.

a címlapról