:

Szerző: Habók Lilla

2018. június 18. 13:17

Megérkezhet a SwiftKey a Windows 10 készülékekre

Még idén megérkezhet SwiftKey a Windows 10 érintőkijelzős készülékekre. A Microsoft ígérete szerint sokkal jobban felismeri majd az alkalmazás a szerző írási stílusát, így pontosabb ajánl szavakat.

Megjelent a SwiftKey Intelligence érintőkijelzős készülékekre szánt billentyűalkalmazás a Windows 10 Insider Build 17692 kiadásban, amellyel a tesztelők már kipróbálhatják béta verzióban a programot a Windows 10 eszközök tabletes módjában. A virtuális billentyűzet az iOS-es és az androidos megoldáshoz hasonlóan tartalmazza az automatikus javítást és a szavak előrejelzését, de egyelőre a szövegbevitel csak angolul, franciául, németül, olaszul, spanyolul, portugálul és oroszul működik.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A SwiftKey szoftveres billenytűzetet a Microsoft még 2016-ban vásárolta fel 250 millió dollárért, de ezt követően is meghagyta önálló appként az iOS és Android készülékeken. A felvásárlás sok potenciált rejtegetett, mivel az alapítók nyilatkozatai szerint a felhasználók már akkor is százezer évnyit gépelést töltöttek fel száz különböző nyelven a szerverekre (és ez azóta is bővült), amelyet a Microsoft felhasználhat például a Cortana-alapú üzleti intelligencia és keresési termékei fejlesztéséhez vagy épp az Office helyesírás-ellenőrzőjéhez. Az akvizíciót követően nem sokkal a vállalat fel is hagyott a saját Word Flow szövegbeviteli kísérletével, amely csak iPhone-on és iPaden működött sokkal kisebb felhasználószámmal, és minden felhasználót a SwiftKey-re terelt.

Azóta viszont nem sok mindent lehetett tudni, hogy mit kezdett a Microsoft a virtuális billentyűzettel, bár hibajavítások folyamatosan jelentek meg, de az első nagyobb gifes-matricás billentyűfrissítési csomag is csak idén érkezett, és meglepő módon csak idén tervezi a vállalat a SwiftKey megjelentetését a Windows 10 eszközökön. A közlemény szerint viszont az alkalmazás tovább fejlődött, és még jobban felismeri majd a gyakran használt kifejezések alapján a felhasználó írási stílusát, amit figyelembe vesz a szavak automatikus javításakor és a szöveg-, illetve emoji ajánlásokkor. A szavak begépelése helyett pedig a már ismert húzásos szövegbevitellel is működni fog, amelyet a vállalat "shapewriting"-nak nevez.

swiftkey_windows10

A billenytűalkalmazás megjelenése az őszre időzítette, Redstone 5 kódnéven futó frissítési csomaggal együtt várható a Windows 10-es érintőkijelzős készülékeken. A The Next Web találgatása szerint a frissítés előjele lehet egy tervezett alacsony árkategóriás Surface sorozatnak is, amelyen belül az iparági források egy Andromeda kódnevű duplakijelzős telefont is emlegetnek. Mindenestere a vállalatnak semmiképpen nem hátrányos, ha fejleszti az érintőkijelzőről elérhető szolgáltatásait, mint például a virtuális billentyűzetét.

A múlt héten megjelent Insider Build 17692 kiadásnak a SwiftKey megjelenése volt a legérdekesebb eleme, de emellett természetesen más frissítéseket is tartalmaz, így könnyebben kereshetők lesznek a letöltött szoftverek, fejlődik a játékos mód és a Game Bar, valamint a beépített Windows 10 Narrátor képernyőolvasó alkalmazás. Az újdonságokról részletesen a Windows Blogon lehet olvasni.

a címlapról