:

Szerző: Hlács Ferenc

2018. május 16. 15:30

Itt a Honor 10, a Huawei olcsó csúcsmodellje

Kirin 970 processzorral, AI funkciókkal és persze notch-csal rajtol az idei modell.

Bemutatkozott a Huawei Honor szériájának legfrissebb zászlóvivője, a Honor 10. Az okostelefon a cég idei csúcsmodelljeiből ismerős hardverrel rajtol, illetve a készülék is megkapta a kínai gyártó által is átvett dizájnelemet, a kijelző tetején található, a hangszórónak és előlapi kamerának otthont adó beugrót, vagy "notch-ot", természetesen a minimálisra vékonyított képernyőperemek mellett. Az alumíniumkerettel övezett szegély csak alul vastagszik meg, hogy otthont adjon az előlapi ujjlenyomat-olvasónak, ahogy azt a cég másik csúcstelefonja, a P20 Pro esetében is láthattuk.

honor1001

Az IPS kijelző itt 5,84 hüvelykes képátlóval rendelkezik, a notch sávjának köszönhetően pedig még a tavaly elterjedt 18:9-nél is jobban megnyújtott, 19:9-es képaránnyal. A felbontás 1080x2280 pixel, ez ekkora méreten 432 PPI-s pixelsűrűséget eredményez. A motorháztető alatt a Huawei már ismert, Hisilicon Kirin 970 csúcslapkája dolgozik, 4 darab 2,4 gigahertzen ketyegő Cortex-A73 maggal, illetve szintén négy, 1,8 gigahertzre tekert Cortex-A53 egységgel. A telefon kétféle konstrukcióban, 64 gigabájt tárterülettel és 4 gigabájt RAM-mal, valamint 128 gigabájt tárhely mellett 6 gigabájt RAM-mal szerelve lesz kapható, a felhozatalból a microSD foglalat itt kimarad.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A tripla hátlapi szenzort a cég úgy néz ki a Huawei márkanév alatt rajtoló csúcsmodellekre tartogatja, a Honor 10 üvegborítású hátoldalán az ismert, vízszintesen elrendezett kameraduót találjuk. Ebben az egyik szenzor 16 megapixeles, míg a másik felbontása 24 megapixel, ez utóbbi a cégtől megszokott módon egy fekete-fehér szenzor, amely a színes érzékelőknél több fény befogadására képes. Az előlapon is egy tisztességes, 24 megapixeles kamerát találunk, 3D arcfelismerés támogatással. A cég a Honor 10 esetében sem feledkezett meg az AI kamerafunkciókról, a hátlapon még fel is tüntetni az "AI Camera" feliratot. Ezeket a képességeket már tavaly a Mate 10 Prónál is láthattuk, a készülék gépi tanulással igyekszik felismerni, hogy a felhasználó épp milyen jellegű fotót készít, majd ehhez automatikusan alkalmazza az ideálisnak ítélt kamerabeállításokat.

honor1002

A vállalat ennél a modellnél még nem hagyta el a 3,5 milliméteres jack csatlakozót, az továbbra is megtalálható az USB-C aljzat mellett, így a készülékkel változatlanul használhatók a meglévő hagyományos fülesek, és átalakítókkal sem kell vacakolni. Az USB-C port egyébként csak USB 2.0 szabványt támogat. Az eszközbe egy biztató méretű, 3400 mAh-s akkumulátor került, amelyet a cég Super Charge megoldásával ígérete szerint tempósan feltölthetünk, ezt természetesen a készülékhez mellékelt töltő is támogatja.

A Honor 10 Európában és Ázsiában lesz kapható, azt a Huawei szokás szerint csúcsmodelljeinek barátságosabb árú alternatívájaként pozicionálja. A készülék Magyarországon június közepétől lesz elérhető, bruttó 149 990 forintos ajánlott fogyasztói indulóáron.

a címlapról