:

Szerző: Hlács Ferenc

2018. május 15. 14:09

Frissített notebookokkal és AIO-kkal szórta meg a piacot a HP

A felhozatalban hibridek is akadnak, amelyeknél a cég az AMD lapkák felé is nyit, egyes gépekre pedig az Alexa is utat talált.

Frissítésözönt zúdított a vásárlókra a HP, a cég egyebek mellett prémium notebookjaiból és all-in-one PC-iből is új modelleket mutatott be. A cég nem csak hardveroldalon újított, az Envy 13 notebookba és legnagyobb AIO gépébe az Alexa virtuális asszisztens is megérkezik, miután windowsos eszközökről van szó, a Cortanával karöltve - igaz a két virtuális segéd itt még valószínűleg nem tud együttműködni, ezt a megoldást ugyanis a Microsoft egyelőre zárt bétában teszteli.

Izmosodnak az Envy notebookok

Megújulnak tehát többek között a 13-as és 17-es Envy gépek, a laptopok ráncfelvarrott kiadásban, alumínium házban érkeznek, amelyeken a cég a trendeknek megfelelően igyekezett minél vékonyabbra venni a kijelzőkereteket, noha ez inkább a kisebb modellnél sikerült, még ha nem is olyan látványosan, mint a "műfaj" zászlóvivője, a Dell XPS 13 esetében - cserébe persze a webkamerát sem kellett a megosztó, kijelző alatti pozícióba költöztetni.

hpenvy133

A 13,3 hüvelykes, igény szerint Full HD vagy UHD IPS kijelzővel szerelt Envy 13-ban, illetve a 17,3 hüvelykes, hasonló felbontásopciókkal rendelkező Envy 17-ben is az Intel Core i7-8550U lapkája dolgozik, 1,8 gigahertzes alapfrekvencia és 4 gigahertzes maximális órajel mellett. A RAM-nál viszont már akadnak különbségek, a kisebbik modellbe legfeljebb 8 gigabájt LPDDR3 memóriát pakolhatunk, míg a nagyobb kiadás már 12 gigabájtot is elbír, ráadásul ez már DDR4 RAM-mal dolgozik. A palettáról a dedikált grafika sem maradt ki, mindkét eszköz elérhető 2 gigabájtos NVIDIA GeForce MX150 GPU-val, a kisebb notebooknál ugyanakkor ha nincs szükség rá, lehet az Intel UHD Graphics 620 integrált grafikára is támaszkodni. A tárhelyről az Envy 13 esetében egy 256 gigabájtos PCIe SSD gondoskodik, az Envy 17-nél pedig egy 1 terabájtos merevlemez, de támogatottak az Optane SSD-k is.

hpenvy17

A kisebb notebookon USB-C mellett két hagyományos USB 3.0 aljzatot találunk, míg a nagyobb testvéren mindjárt hármat, sőt egy HDMI 2.0, egy RJ45 aljzat és a retró jegyében optikai meghajtó is jutott az eszközbe. Az Envy 13-tól a táska 14,9 milliméterrel dagad meg és 1,3 kilóval lesz nehezebb, míg az Envy 17 kicsit vastagabbra sikerült a maga 23,1 milliméterével, illetve értelemszerűen súlyosabb is a kisebb modellnél, tömege 2,9 kilogramm. A gyártó a biztonságra is igyekezett ráfeküdni, főleg az Envy 13-nál, abban ugyanis a notebook oldalán elhelyezett, bekapcsológombba épített ujjlenyomat-olvasó mellett (amely az Envy 17-en is megtalálható), a SureView kijelzőtechnológia is helyet kapott, amellyel leszűkíthetők a panel betekintési szögei, így a felhasználó mellett ülők nem látják a képernyő tartalmát. Az Envy 13 ára nettó 1000 dollárról, míg az Envy 17-é nettó 1050 dollárról indul.

A hibrideknek is jutott az újításokból

A szériából megismert Envy x360 hibrid sem úszta meg a tatarozást, a 360 fokban hátrahajtható kijelzővel szerelt gép 13 és 15 hüvelykes kiadásban jelenik meg. A sorozat érdekessége, hogy az Intel chipek mellett AMD lapkákkal is elérhető - sőt, az Envy x360 13-nál nincs is inteles opció.

hpenvyx36013

A kisebb modell, ahogy a fenti Envy gépeknél, itt is 13,3 hüvelykes, ugyancsak Full HD vagy UHD felbontással. A motorháztető alatt ugyanakkor már Intel helyett AMD processzor dolgozik, igény szerint négymagos AMD Ryzen 5 2500U chip 1,8 gigahertzes alap- és 4 gigahertzes turbófrekvenciával, vagy szintén négymagos AMD Ryzen 2700U lapka, 2,2 és 3,8 gigahertzes értékekkel. Ehhez értelemszerűen Radeon grafika párosul, az első processzor mellé Radeon RX Vega 8, a másodikhoz RX Vega 10 dukál. A belső tárhelyopciók 128-tól 256 gigabájtos PCIe SSD-ig terjednek, a DDR4 RAM mérete pedig 8 gigabájt. Akárcsak az Envy 13 esetében, a ház itt is 14,9 milliméter vékony, arra a gyártó egy USB-C aljzatot és két hagyományos USB 3.0 csatlakozót tudott bezsúfolni. A SureView megoldás innen sem hiányzik, ahogy az ujjlenyomat-olvasó, illetve a Windows Hello támogatással érkező, infravörös LED-ekkel kiegészített webkamera sem. A 13 hüvelykes, 1,3 kilogrammos kiadás ára nettó 760 dollárról indul.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A nagyobb, 15,6 hüvelykes verziónál már Intel chipet is választhat a vásárló, a fenti AMD lapkákon túl 1,6 gigahertzes alapórajelű és 3,4 gigahertzes turbófrekvenciájú Intel Core i5-8250U, illetve 1,8 és 4 gigahertzcel dolgozó Core i7-8550U processzor is kérhető a gépbe. Ez utóbbiak esetében a Vega GPU-kat igény szerint Intel UHD Graphics 620 vagy NVIDIA GeForce MX150 váltja. Az inteles kialakítás előnye, hogy esetében a fentebb látott SSD opciók egy plusz merevlemez hellyel is kiegészülnek, illetve 8 mellett akár 12 gigabájt DDR4 RAM-mal is elérhető. A kijelzőfelbontás lehetőségei itt sem változnak, a vaskosabb, 18,7 milliméteres házra viszont az USB-C és a két hagyományos USB 3.0 port mellett egy HDMI 2.0 aljzat is jutott. A nagyobb hibrid AMD-s verziói nettó 760 dollárról indulnak, míg az inteles konstrukció alapára nettó 870 dollár.

hpenvyx36015

A cég a vállalati gépekről sem feledkezett meg, élükön az EliteBook x360-nal, ami ahogy a HP nevezéktanából megszokhattuk, a hibrid kialakításra utal. A peremek itt is karcsúbbak lettek, maga az eszköz pedig 15,2 milliméter vékony és 1,27 kilogrammot nyom. A 13 hüvelykes kijelzővel szerelt gép, akárcsak az Envy széria, Full HD és UHD felbontással lesz elérhető, akár Core i7-8650U processzorral, 16 gigabájt DDR3 RAM-mal és 2 terabájt PCIe SSD-vel. Az eszközön a hagyományos USB aljzat és HDMI port mellett mindjárt két, Thunderbolt 3 támogatással megspékelt USB-C csatlakozó található, illetve komoly erőssége az LTE támogatás. Az eszközzel természetesen a cég Tilt Pen stylusának legújabb verziója is használható. Az EliteBook x360 legújabb kiadása júniusban, nettó 1450 dolláros kezdőáron lesz elérhető.

Az asztalra is jut a jóból

A HP asztali "egybegépeit" is frissíti, az Envy 27-es modellek, bár külsőre nem sokat változnak, a motorháztető alatt felzárkóznak a 2018-as mezőnyhöz. A 27 hüvelykes gépek kétféle kiadásban érhetők el, 2560×1440, illetve 3840×2160 pixeles felbontással - előbbihez 256 gigabájtos PCIe SSD és 1 terabájtos merevlemez párosul, míg utóbbinál a HDD 2 terabájtosra hízik. Más különbség ugyanakkor nincs a variánsok között, azokban egyaránt hatmagos Intel Core i7-8700T chip dolgozik, 2,4 gigahertzes alapórajellel és 4 gigahertzes turbófrekvenciával, továbbá 4 gigabájt GDDR5 grafikával megpakolt NVIDIA GeForce GTX 1050 grafikát találunk bennük. A DDR4 RAM mérete is egységesen 16 gigabájt.

hpenvy27aio

A HP AIO-kra öt mezei USB 3.0 port jutott, egy Thunderbolt 3 és USB 3.1 Gen2 támogatással rendelkező USB-C aljzat, illetve HDMI be- és kimenetet is találunk a gépeken, amelyek így monitorként is használhatók. A készülékekben beépített hangszóró is helyet kapott, a talapzat elején egy a Bang & Olufsen nevével fémjelzett soundbar is muzsikál - sőt, az aljzatba a gyártó egy vezeték nélküli telefontöltőt is bepréselt. Az eszközök heteken belül kaphatók lesznek, nettó 1400 dolláros kezdőáron.

hpenvyaiocurve

A mezei AIO-knál jóval izgalmasabb frissítés az Envy 34-é, amely a kategória prémium sávját képviseli. Noha a 34 hüvelykes, 21:9-es kijelzővel szerelt monstrum részletes specifikációit a gyártó egyelőre nem közölte, az már tudható, hogy abban hatmagos Intel chip dolgozik, illetve az Optane SSD-ket is támogatja majd. A vas pedig akárcsak a fenti eszközöknél, a talapzatban található, a fenti csatlakozópalettával, soundbarral és vezeték nélküli töltővel egyetemben. Egyelőre a pontos ár sem ismert, a HP mindössze annyit közölt, a csúcs-AIO még idén a boltokba kerül.

a címlapról