Küszöbön a Sega nosztalgiakonzolja is
A Mega Drive Mini még idén piacra kerül, egy sor előre telepített klasszikussal, amelyek jó eséllyel az Androidon és iOS-en is elérhető felhozatalból kerülnek ki.
Újabb nosztalgiakonzol mutatkozott be, ezúttal a Sega Mega Drive-jából érkezik Mini verzió, hogy elfoglalja helyét a polcon a Nintendo nagy sikerű retró minikonzoljai mellett. A készüléket a cég az eredeti Mega Drive kiadásának 30. évfordulója alkalmából dobja piacra, amely Japánban 1988. október 2-án debütált - noha azt egyelőre nem tudni, pontosan mikortól lesz kapható a termék, a vállalat csak annyit árult el, az még idén piacra kerül.
Az eszköz követi a hasonló nosztalgiakonzoloktól megszokott irányvonalat, azaz külsőre az eredeti modell kicsinyített mása, továbbá egy sor, a platformról ismert klasszikus cím játszható lesz rajta, igaz ezek listáját a vállalat nem közölte. Valószínűleg nem járunk ugyanakkor nagyon messze az igazságtól, ha a tavaly okostelefonra is elérhetővé tett klasszikusokat sejtjük a megjelenés előtt álló gépen. A Sega tavaly nyáron jelentette be ugyanis Sega Forever sorozatát, amely öt Mega Drive játékkal indult, méghozzá az Altered Beast, az első Sonic the Hedgehog, a Comix Zone, a Kid Chameleon és a Phantasy Star címekkel. Utóbbiak Android és iOS platformon is elérhetők - az sem lenne meglepő ha az új Sega minikonzol is Android alapokra építkezne. A cég egyébként további 15 retró cím kiadására készül idén nyáron.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A hasonló, olcsó nosztalgiakonzolok hullámát tavalyelőtt a Nintendo által kiadott NES Classic indította el, amelyet a lelkes rajongók minden boltból pillanatok alatt elkapkodtak, fél év alatt így mintegy 2,3 millió darab talált belőle gazdára. Ez ugyanakkor nem volt elég, hogy a nosztalgiázásra vágyók étvágyát kielégítse, így a különböző online aukciós oldalakon a készülékek az eredeti 60 dolláros ár többszöröséért is gyorsan gazdára találtak. Az óriási vásárlókedv miatt a gyártó idénre újabb eresztést ígért a modellből, valamint annak következő verziója a Super NES Classic esetében is nagyobb készlettel számolt. A trendre persze más gyártók is felkapták a fejüket, tavaly az Atari is bejelentette Ataribox névre hallgató minikonzolját, amely ugyancsak idén kerülhet piacra.
Nem meglepő tehát, hogy a Sega is lát fantáziát a területben, azt ugyanakkor még nem közölte, milyen árcédulával dobja majd piacra a Mega Drive Minit. Annyi mindenesetre tudható, hogy a készülék Japánban kerül először piacra, vélhetően az ottani teljesítmény után dönt majd a vállalat a nemzetközi terjeszkedésről, amelyet jó eséllyel az Egyesült Államokban kezd.