Intel: nincs már szükségünk a Wind Riverre
A processzorgyártó közel kilenc évet követően túlad a szoftvercégen.
Megszabadul a különféle szoftverek fejlesztésével foglalkozó Wind Rivertől az Intel. A 2009-ben mintegy 884 millió dollárért felvásárolt, beágyazott operációs rendszerek fejlesztésére szakosodott cég leginkább ez utóbbi áldozatául esett, az első számú processzorgyártó ugyanis több milliárd dollárnyi befektetés ellenére képtelen volt bármi maradandót alkotni a beágyazott rendszerek piacán, így a Wind River további "etetése" mostanra kvázi okafogyottá vált. A céget az Intel az ugyancsak feleslegesnek bizonyult McAfee-hoz hasonlóan a TPG Capitalnak, a világ egyik legnagyobb befektetési alapjának adja el, egyelőre ismeretlen összegért cserébe. Az eladó szerint ugyanakkor az üzleti kapcsolatok nem szakadnak meg, a két fél a jövőben is együtt dolgozik majd bizonyos projekteken.
A közel kilenc éve történt akvizíció célja az volt, hogy chipjeivel a hagyományos értelemben vett informatika (PC-k, szerverek) határain túl is tudjon terjeszkedni az Intel, például az autóipar, vagy akár telefonos piac felé. A világszerte több mint 1600 dolgozót foglalkoztató, kaliforniai központú Wind River ügyfelei közé olyan cégek tartoztak, mint a BMW, a Boeing, a Bombardier, a Mitsubishi, a Motorola és a Sony, a termékeket pedig autókban, kamerákban, forgalomirányító jelzőlámpákban, routerekben, projektorokban, illetve hálózati és kommunikációs eszközökben is meg lehetett találni, de még a Spirit és Opportunity marsjárók is a Wind Rivertől származó szoftvert futtattak.
A Wind River termékeinek zászlóshajója a VxWorks valós idejű beágyazott operációs rendszer, az ehhez kapcsolódó, Eclipse-alapú Wind River Workbench integrált fejlesztői környezet, valamint a Wind River Compiler. A cégnek van saját Linux-disztribúciója is kimondottan beágyazott célokra, a Wind River Linux ARM, MIPS, PPC, x86 és SPARC processzorokon egyaránt futtatható. A felvásárlás az Intel korábbi célja szerint lehetővé tette a komplett platform létrehozását, amelyhez az Atom szolgáltatta a hardveres alapokat, a Wind River révén pedig a gyártó a megfelelő szoftveres eszközöket is a vevők rendelkezésére tudta bocsátani.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az Intel korábbi elvárása szerint a beágyazott rendszerek piaca évi sok milliárd dolláros forgalommal kecsegtetett, hisz nem csak az autók, de a háztartási berendezések és ipari gépekbe is kerül beágyazott elektronika. Ennek hardveres központja lett volna az Atom, amely végül ahogy az okostelefonok, úgy a beágyazott rendszerek piacán sem tudott labdába rúgni az olcsóbb (és egyszerűbb) ARM vagy MIPS utasításkészlet-architektúrára épülő termékekkel. Pedig ahogy beágyazott piac az okostelefonokhoz hasonló jó lehetőség lett volna az Intel számára ahhoz, hogy méretgazdaságossági előnyeit kamatoztathassa, hosszú távon pedig az x86-ot itt is meghatározó szereplővé emelje.