A portolás miatt nem halad a Wunderlist leváltásával a Microsoft
Az app eredeti fejlesztőcsapatának alapítója Twitteren beszélt a nehézségekről. Egyelőre nem tudni mikor válik teljes értékű alternatívává a Microsoft saját, To-Do appja.
Majdnem egy éve helyezte kilátásba a Wunderlist bezárását a Microsoft, saját, To-Do néven ismert teendőkövető alkalmazása javára, amelybe az eredeti szoftver funkcióinak beolvasztásán dolgozik. Noha a vállalat akkor nem tűzött ki pontos határidőt az eredeti app nyugdíjazására, a jó ideje tartó késlekedésből sejthető volt, hogy az átállás nem megy túl gördülékenyen a redmondi cégnél.
Ezt most a Wunderlist alapítója, a Microsofttól tavaly ősszel távozott Christian Reber is megerősítette tweetjében, amely szerint elsősorban portolási nehézségek miatt akadt meg a projekt. A fő problémát az jelenti, hogy a a Wunderlist API Amazon Web Servicest használ, amelyről az Azure platformra való migrációt nagyban nehezíti, hogy a szoftvernél Exchange, illetve Office integrációra is szükség van. A fejlesztők egy ponton inkább az app szinte teljes újraírása mellett döntöttek, ami jócskán elnyújtotta a teljes folyamatot.
A fény még most sem látszik az alagút végén, a Wunderlist felhasználói pedig egyre elégedetlenebbek: nem lehet tudni, meddig használhatják még az appot, és egyelőre a helyette érkező To-Do sem jelent kielégítő alternatívát. A bizonytalanság miatt fennáll a veszélye, hogy sokan inkább nem a Microsoft zászlaja alá tartozó teendőkövetőre váltanak, hiszen minden platformon tekintélyes választék érhető el azokból. A felhasználók elszivárgását megelőzendő tehát a Microsoftnak minél előbb le kell zárnia a fejlesztéseket, vagy legalább biztosítani valamiféle időkeretet, amely alapján a felhasználók számára is tisztábbá válik a Wunderlist helyzete.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A cég egyébként a to-do app életben tartásával a Sunrise naptáralkalmazásnál vétett hibát próbálta elkerülni: mikor a redmondi cég felvásárolta a népszerű appot, egyből le is kapcsolta azt, funkcióit csak később emelte át az Outlookba. A Sunrise hirtelen kivégzése, anélkül hogy a cég a hoppon maradt felhasználóknak alternatívát kínált volna, érthető módon komoly nemtetszést váltott ki az app kedvelői körében.
A német 6Wunderkiner csapata által fejlesztett Wunderlistet a Microsoft 2015-ben vásárolta fel, és bár hivatalosan nem árulta el az akvizíció összegét, az elemzők 100-200 millió dollár közötti lehetséges összegről beszéltek. Ha a cég nem siet, és hagyja elszivárogni a felhasználókat, nemcsak ez az összeg veszhet el, de az elmúlt három évben a projektre szánt erőforrások is.