:

Szerző: Asztalos Olivér

2018. február 5. 18:02

Lassan kettészakadhat a tabletpiac

Az IDC adatai szerint már jól láthatóan két részre szakadt a tabletpiac. Míg az elsősorban munkához vásárolt "kettétéphető" termékekre folyamatosan nő, addig a jellemzően tartalomfogyasztásra tartott táblagépekre csökkent a kereslet.

Összességében tovább csökkentek a táblagépes eladások - derül ki az IDC legfrissebb jelentéséből. A termékeket két csoportra bontva azonban már árnyaltabb kép rajzolódik ki. Az úgynevezett detachable, tehát a "kettétéphető" (vagy szétcsatolható), azaz leválasztható billentyűzettel szerelt, jellemzően munkához vásárolt gépekre 10,3 százalékkal nőtt a kereslet, miközben a kvázi klasszikus, egyszerűbb (és olcsóbb) modellek iránt 7,6 százalékkal csökkent az igény. Az IDC arra számít, hogy a detachable termékek iránti kereslet tovább növekszik majd, amelynek egyik katalizátora a Windows on ARM-os rendszerek terjedése lehet.

A piackutató mérései szerint a detachable gépekből 6,5 millió darab talált gazdára az utolsó negyedév során, szemben az egy évvel korábbi, körülbelül 5,9 millióval. A teljes 2017-es évet tekintve jóval szerényebb, 1,6 százalékos változásról beszél az IDC, szemben az egy évvel korábbi kiugró, 24 százalékos növekedéshez képest. Az elemzőcég szerint ennek egyik oka, hogy a kategóriát egyik oszlopos tagját jelentő Surface gépek esetében a Microsoft megváltoztatta terméki piacra dobásának ütemét. A Surface Pro 4 például szokatlanul hosszú ideig, 2015 október végétől 2017 júniusáig, azaz több, mint másfél évig volt piacon, emiatt pedig sokan inkább kivártak a vásárlással.

tabletta

Az IDC ennek ellenére kifejezetten pozitívan értékeli a detachable tabletek tavalyi produkcióját, pláne annak fényében, hogy 2016 utolsó negyedévében és a tavalyi év első felében gyengélkedés jeleit mutatta a piac. Emellett a piackutató derűs jövőt prognosztizál a kategóriának, a Windows on ARM operációs rendszer és az arra építő gépek ugyanis további növekedést generálhatnak. Az IDC elvárása szerint az idei év második negyedévében indulhat meg az ARM-os processzorra építő windowsos gépek offenzívája, a termékek elsősorban a felsőkategóriát vehetik majd célba.

Ezzel szemben a klasszikus, tehát a billentyűzet (és ceruza) nélküli, jellemzően tartalomfogyasztásra és szórakozásra vásárolt táblagépek kilátásai kevésbé rózsásak. A tavalyi évben 141,7 millió ilyen termék talált gazdára, amely 7,6 százalékos csökkenést jelentett a 2016-os, közel 153,4 millió darabhoz viszonyítva. Az IDC szerint ezekből a termékekből már csak közvetett módon profitálhatnak a gyártók, a vékony árrés miatt csupán belépőnek, illetve a márka promotálásához tartják életben a jellemzően 300 dollár alatti kategóriát.

Az Apple és a többiek

A tabletpiacos eladásokat továbbra is utcahosszal vezeti az Apple, amely az utolsó negyedévben csekély 0,6 százalékkal, 13,2 millió darabra növelte értékesítéseit 2016 hasonló időszakához képest. Az IDC szerint az új belépőszintet jelentő, nagyjából 300 dollárról induló 9,7 hüvelykes iPadek, illetve az iPad Prók egyaránt jól fogytak, a jelentés publikus része azonban ennél részletesebb adatokkal már nem szolgál.

17q4_tablet

A legnagyobb növekedést az Amazon produkálta, a filléres Fire táblagépeknek hála egy év alatt 50,3 százalékkal növelte eladásait a cég, ezzel a leszállított darabszám 7,7 millión állt meg. A produkcióval még a Samsungot is sikerült eggyel hátrébb tolni, a dél-koreai vállalat 7 millió tabletet adott el, amely 13, százalékos csökkenés 2016 utolsó negyedévéhez képest. A Huawei ennek körülbelül a felét, 3,5 millió darab táblagépet szállított le, hála az egy év alatt elért 11,9 százalékos javulásnak. A sor végén a Lenovo áll a maga 3,1 millió tabletjével, a kínai gyártó a Samsunghoz hasonló mértékben, 13,1 százalék kevesebb terméket szállított le. Az utolsó negyedévben 49,6 millió táblagép kelt el, amely 7,9 százalékos csökkenés az egy évvel korábban mért 53,8 millióhoz viszonyítva.

tablet17

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A teljes évet nézve is az Apple áll az élen, a cupertinóiak a komplett piac kicsivel több, mint negyedét, 26,8 százalékát (43,8 millió tablet) tudhatják magukénak. A második helyen a Samsung áll 15,2 százalékkal (24,9 millió termék), a dobogó legalsó fokát pedig az Amazon foglalja el 10,2 százalékos részesedéssel (16,7 millió táblagép). Az egész év során összesen 163,5 millió darab különféle tablet talált gazdára, amely 6,5 százalékos csökkenés a 2016-os 174,9 millióhoz képest.

a címlapról