:

Szerző: Habók Lilla

2018. január 26. 09:29

Elköszön a Nintendo első mobilalkalmazása

Sokan voltak kíváncsiak a Nintendo első okostelefonos kísérletére, de az érdeklődés alábbhagyott az utóbbi két évben. Főleg, hogy azóta a vállalat több klasszikus játékot is kihozott mobilra.

Május elején bezárja a Nintendo a Miitomo mobilalkalmazást, amely a cég első mobilos probálkozása volt. Valahol a játék és közösségi kommunikációs app között elhelyezkedő Miitomo fontos új korszakot nyitott a cég történetében, de már a megjelenésekor tudni lehetett, hogy a Nintendo közismertebb karakterei is megérkeznek később a kínálatba. A vállalat óvatosan indította a rajtot mobilokon, de mára az app beteljesítette a szerepét, és a cég búcsút int annak.

Az alkalmazáson keresztül a felhasználók rajzfilmfigurákra emlékeztető digitális avatarokat irányíthatnak, és egymással is chatelhetnek. A közösségi megoldás először Japánban mutatkozott be, ahol három nap alatt egymillióan töltötték le. A siker a vállalaton is segített, részvényárfolyama 8,2 százalékkal ugrott meg a hírre. Később az alkalmazás az Egyesült Államokban és Európában is megjelent, összesen 4 millió felhasználót gyűjtött. Azóta valószínűleg a felhasználószám zuhanórepülésbe kezdett, és a Nintendo is inkább az újabb fejlesztésekkel foglalkozott az első kísérlet helyett.

app_miitomo_2016

Egy 2016-os statisztika a "fénykorról"

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A felhasználók 2018 május 9-ig érhetik el a felületet, de a Miitomo addig egy virtuális pénz és játékokhoz szükséges jegygyűjtő eseményt indított, hogy a rajongók még utoljára használják a felületet és "emlékfotókat" készítsenek. Valódi pénzért viszont már nem lehet tallérokat venni a következő hónapokban. A zárás után egy funkció sem lesz használható, nem lesznek láthatóak az üzenetek, a fotók, és a látogatókat egy üzenet fogja fogadni arról, hogy a szolgáltatás véget ért. A Mii karaktereket viszont át lehet helyezni a Nintendo felhasználói fiókba a Miitomo hozzákapcsolásával, továbbá a határidőig a barát-karaktereket is le lehet menteni QR-kódként, majd beolvasni a Nintendo 3DS vagy a Wii U konzol Mii Makerbe.

Már a Miitomo bejelentése idején is lehetett tudni, hogy nem ez lesz a Nintendo egyetlen játéka, és a következő évben még négy másik fogja azt követni. Ennek érdekében tulajdonrészt is vásárolt a vállalat a DeNA játékfejlesztőcégben. Azóta valóban sorban jelentek meg a vállalat mobiljátékai, több-kevesebb sikerrel, mint a Super Mario Run, a Fire Emblem Heroes, az Animal Crossing vagy éppen a Niantic-kal közösen fejlesztett Pokémon Go. A vállalat még továbbra is kísérletezik a megfelelő üzleti modellel, de a jelek szerint továbbra is nagy lehetőségeket lát a mobilappokban, ami előtt a Miitomo nyitott utat.

a címlapról