A közösségre bízza a hírforrások értékelését a Facebook
Ahelyett, hogy a Facebook maga döntené el a hírforrások megbízhatóságát, inkább a felhasználókra hárítja az értékelést. Még idén megvalósul a tervek szerint, hogy a széles körben elfogadott forrásból érkező, informatív és helyi híreket sorolja majd előre az algoritmus.
Folytatja a Facebook a hírfolyamot érintő változások közlését, melynek első elemeként megjelent, hogy hamarosan az oldalon csak a "jelentőségteljes bejegyzésekkel" lehet majd feltűnni, így az üzleti oldalak bejegyzései várhatóan hátrányba fognak kerülni az ismerősök tartalmaival szemben. Ezúttal pedig a hírforrások értékelésével kapcsolatban tett közzé tervezett módosításokat Adam Mosseri, a hírfolyam igazgatója. Ezek természetesen megint az álhírek elérésének csökkentését célozzák majd, de ehhez a vállalat a felhasználók segítségét is kéri.
A hírfolyamban a hírek aránya a korábbi 5 százalékról 4 százalékra fog csökkenni, viszont ezeket jobban szabályozná a Facebook - állítja Mark Zuckerberg vezérigazgató bejegyzése. A közlemény alapján a közösségi média segítségével a hírek gyorsabban terjednek mint valaha, de túl sok közöttük a vitatható ténytartalmú anyag. A vezérigazgató szerint azonban nem lenne hiteles, ha a Facebook döntene a hírforrások megbízhatóságáról, és külső szakértők esetében is felmerülne az objektivitás kérdése, ezért a vállalat végül a közösség kezébe szeretné adni a döntést.
Tehát a közösségi óriás felmérést végez a felhasználók körében, hogy ismerik-e az adott forrást, illetve hogy bíznak-e benne. A vállalat ilyen módon szeretné szűrni, hogy ha valaki nem ismeri a forrást, akkor ne is nyilatkozzon róla. A kutatók pedig kifejezetten azokat a forrásokat szeretnék szűrni a módszerrel, amelyekben csak az olvasóik vagy videók esetében a nézőik bíznak, de mások hiteltelennek tartják azokat. A cég tapasztalata szerint ilyen módon azonosíthatóak a tartalmak, amelyekben a társadalom széles körben elfogadottan bízik, attól függetlenül, hogy rendszeresen követi-e a hírforrást.
A BuzzFeed és az Ipsos Public Affairs közös 2017-es kutatása Amerikában (részlet)
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A visszajelzések alapján 2018-ban a Faceook három szempont szerint szeretné rangsorolni a különböző híreket, melynek első eleme az említett megbízhatóság. A forrásokat értékelő kérdőívet az Egyesült Államok - reprezentatív és nem részletezett szempontok alapján - kiválasztott felhasználói csoportja kapta meg, és a válaszaik alapján a rangsorolás már a jövő héten életbe lép. Később pedig nemzetközi szinten is szeretné elvégezni a felmérést a vállalat. Egy másik kritérium, hogy a megjelenő híreknek informatívnak kell lenni. Egy 2016-ban elkezdett kutatás során a felhasználóknak 1-5 skálán kellett értékelni a hírek informativitását, és ezt terjesztené ki idén a közösségi oldal még több területre. Harmadjára pedig a Facebook mindenkinek helyi híreket szeretne mutatni, mivel ezek érdeklik a közönséget leginkább, így a jövőben külön helyet fognak kapni a felületen a lokális információk.
Ez a módosítás nem fogja befolyásolni a hírfolyamban megjelenő hírek mennyiségét - a korábbiakban közzétett módosítással szemben -, hanem azok "minőségére" lesz hatással a Facebook tervei szerint. A kiadók viszont mégis egy újabb rájuk mért csapásként élhetik meg, mivel az Egyesült Államokban már jövő héttől lejjebb sorolhatja az algoritmus a hírforrásokat, amelyek a felhasználók szerint kevésbé megbízhatók, ráadásul az újonnan induló cégek még nehezebben kerülhetnek majd be a hírfolyamba. Még idén ugyanezt tapasztalhatják majd a többi ország kiadói is.
Valószínűleg a Facebook döntésében szerepet játszhat, hogy a hírforrások kiértékelését a végül a felhasználókra majd az automatizált rendszerre bízza, hogy messze ez a legolcsóbb megoldás a vállalat számára. A híreket egyfolytában monitorozó szakértők és külső moderációs csoportok nem kevés anyagi erőforrást emészthettek fel már az eddigiekben is. Ráadásul a cég ezzel nem csak a feladatot, hanem a felelősséget is a közösségre hárítja.