:

Szerző: Hlács Ferenc

2018. január 2. 13:30

Idén megnyílik az Apple Lisa forráskódja

Hamarosan bárki benézhet a történelmi operációs rendszer motorházteteje alá.

Még idén megnyílik az Apple hajdani Lisa operációs rendszerének forráskódja - írja az Ars Technica, az Al Kossow-ra, a CHS (Computer History Museum) szoftverkurátorára hivatkozva. A Lisa az egyik első, grafikus felhasználói felülettel dolgozó operációs rendszer volt, amely 1983-ban jelent meg, sikeresnek azonban távolról sem volt mondható - ez részben legalábbis betudható az elképesztően magasra belőtt árnak, hiszen az ugyancsak Lisa néven debütált számítógép, amelyen a rendszer is megjelent, csillagászati áron, közel 10 ezer dollárért volt kapható - ez ma több mint 25 ezer dolláros árcédulát jelentene.

A végül kudarcként elkönyvelt projekt ugyanakkor a mai macOS első lépcsője volt. Az elsősorban vállalati felhasználásra szánt Lisa számítógép fejlesztését a cég 1978-ban kezdte meg. A billentyűzet mellett egérrel is vezérelhető grafikus felület ötletét Steve Jobs sokak szerint a Xeroxtól merítette, egy a vállalat PARC laboratóriumában tett látogatás során, a rendszer nevét pedig Jobs legidősebb lánya után kapta.

applelisa

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A termék bukásához az árazás mellett az aránylag gyenge teljesítmény is hozzájárult, amelyet tetézett a grafikus felület erőforráséhsége - a Lisa nem tudott versenyezni az olyan riválisokkal, mint a számottevően olcsóbb IBM PC, vagy épp az egy évvel később, 1984-ben házon belülről érkező Apple Macintosh, amely gyorsabb és olcsóbb is volt az elődnél. Végül 1985-ben mondták ki a Lisa halálos ítéletét, a megvásárolt modelleket ráadásul a vásárlóknak lehetőségük volt plusz 1500 dollár ellenében egy Hard Disk 20 merevlemezzel kiegészített Macintosh Plusra váltani. A Lisa számítógépből végül összesen alig százezer példányt adtak el, sőt, 2700 működőképes modell, amelyet a cég nem tudott értékesíteni, a szemétdombon végezte.

A rendszer kedvelőinek egyébként több emulátoron keresztül már eddig is volt alkalmuk a nosztalgiázásra, ugyanakkor a forráskód megnyitásával a szoftver módosítására is lehetőség nyílik. A Kossow által összegyűjtött kód jelenleg az Apple-nél van, a vállalat tüzetesen ellenőrzi azt a nyilvánosságra hozatal előtt, ugyanakkor arra minden bizonnyal még idén számíthatunk. Az Ars Technica szerint egyébként nem nagyon lesz olyan része a kódnak, amelyet az Apple ne engedne közzétenni, leszámítva LisaWrite szövegszerkesztőjének helyesírás-ellenőrzőjében használt American Heritage Dictionary adatait.

a címlapról