:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. december 28. 09:30

Elkészültek a Micron első GDDR6-os memóriachipjei

Az amerikai cég jövő év első felében indítja be az új termékek tömeggyártását, az első GDDR6-os videokártyák is ekkor futhatnak be.

A Micron bejelentette, hogy a GDDR6 szabványnak megfelelő első memórialapkái sikerrel teljesítették a gyártás beindításának egyik előfeltételét jelentő belső teszteket. A vállalat ezen felbuzdulva jövő év első felében beindítja a tömegtermelést, kezdésnek két sebességkategóriával és két eltérő kapacitássűrűséggel. A hír alapján nagyjából ez idő tájt, tehát valamikor a második negyedévben jelenthetik be az első, GDDR6-ra építő videokártyákat. A korábbi pletykák szerint az Nvidia használhatja elsőként a friss szabványra épülő grafikus memóriákat.

A Micron 8 és 16 gigabites kapacitású (1 és 2 gigabájt) chipekkel indítja a gyártást, amelyek a GDDR5-höz és a GDDR5X-hez képest egyaránt számottevő előrelépést jelentenek. A GDDR5 hivatalos specifikációjában a legkisebb chip 512 megabites (64 megabájt), a legnagyobb pedig 4 gigabites (512 megabájt). A GDDR5X esetében mindkét léc jóval feljebb került, így a korábbi maximumból minimum lett, amivel a legkisebb chip már 4 gigabites (512 megabájt), a legnagyobb kapacitású pedig 16 gigabites (2 gigabájt). Utóbbit a Micron végül nem használta ki, a GDDR6-ra építve viszont már első körben érkezhetnek ilyen termékek. A szabványt leíró JEDEC egyébként még egy ennél is magasabb értékben, 32 gigabitben (4 gigabájt) állapította meg a chipenkénti csúcskapacitást, azonban a Micron egyelőre nem tervez ilyen terméket.

gddr5x_nv

Az átviteli sebességet tekintve először 12 és 14 Gbps-ben gondolkozik a gyártó, a szabvány szerinti 16 Gbps-es csúcsot egyelőre csak házon belül ostromolja a Micron, amely tehát már dolgozik a szabvány szerinti leggyorsabb kategórián is. Előbbi két érték ugyanakkor már így is nagy előrelépést jelent, hisz GDDR5-tel legfeljebb 8 Gbps lehet a hivatalos csúcsérték. A GDDR5X-hez képest már más a helyzet, ezzel mindkét említett sebességfokozat elérhető, 12 Gbps-os chipekkel rendelkezik is a gyártó, ilyenek kerültek az Nvidia Titan Xp kártyájára. A GDDR5X bemutatásakor a Micron még egy 14 Gbps-os verzióról is beszélt, ám ennek megfelelő termék mindmáig nem került fel tömeggyártásba szánt videokártyára, aminek okairól csupán találgatni lehet. Utóbbitól függetlenül azonban egyre biztosabb, hogy ez nem fog megváltozni, ilyen tempóra képes chipekből már csak GDDR6-os modellek kerülnek piacra.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Bár a Micron hírei optimizmusra adhatnak okot, most sem érdemes arra számítani, hogy már jövőre kikopnak a lassan tíz éve jó szolgálatot teljesítő, és mostanra igencsak költséghatékony alternatívát jelentő GDDR5-ös termékek. A szokásos koreográfia alapján GDDR6-os chipek első körben csak a felsőkategóriás, tehát a drágább videokártyákra kerülnek fel, a gyártás felfutásával pedig egyre lejjebb csúszhat majd a termékpalettákon az új grafikus memória. Arról egyelőre nincs információ, hogy melyik gyártó rúghatja be a GDDR6 szekerét, korábbi pletykák szerint viszont az Nvidia épp március végén leplezi majd le Ampere kódnévű fejlesztését, amely mikroarchitektúrára építő termékek egy része már a legújabb szabványra épülő chipekkel érkezhet.

a címlapról