:

Szerző: Hlács Ferenc

2017. december 20. 14:15

Taxicégként kell kezelni az Ubert az EU-ban

"Közlekedés területén nyújtott szolgáltatásnak" minősítette az Ubert az EU legfelsőbb bírósága, ezzel pedig a tagországokra bízza annak szabályozását. A döntés több régióból is kihátrálásra kényszerítheti a vállalatot.

Véget ért az Uber és a taxitársaságok csatája Európai Unió legfelsőbb bíróságán - és az Uber került ki belőle vesztesen. Az ítélet szerint a vállalat is taxicégnek minősül, így működésében a különböző EU-s államok szabályozásainak kell megfelelnie. Ezzel egy az uniós taxitársaságok által indított, több éve húzódó bírósági csatározás végére kerül pont.

Ahogy a bíróság közleményében fogalmaz: "A mai napon kihirdetett ítéletében a Bíróság kimondja, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló közvetítői szolgáltatást, melynek célja egy okostelefonos alkalmazás segítségével a saját gépjárművüket használó, nem hivatásos sofőrök és a városon belüli helyváltoztatást igénylő személyek díjazás ellenében történő összekapcsolása, úgy kell tekinteni, hogy az elválaszthatatlanul kapcsolódik egy közlekedési szolgáltatáshoz, és ennélfogva a »közlekedés területén nyújtott szolgáltatásnak« minősül az uniós jog értelmében. Az ilyen szolgáltatás ennélfogva ki van zárva az általános értelemben vett szolgáltatásnyújtás szabadságának, valamint a belső piaci szolgáltatásokról, illetve az elektronikus kereskedelemről szóló irányelveknek a hatálya alól. Következésképpen az uniós jog jelenlegi állása szerint a tagállamok feladata az EU működéséről szóló szerződés általános szabályaival összhangban az ilyen szolgáltatások nyújtásának feltételeit szabályozni."

Az ügy egészen 2014-ig nyúlik vissza, mikor Barcelona taxisainak szakmai szervezete keresetet terjesztett a helyi 3. számú kereskedelmi bíróság elé, azt kérve, hogy az állapítsa meg, hogy a spanyolországi Uber tevékenysége megtévesztő gyakorlatnak és tisztességtelen versenymagatartásnak minősül, miután sem az Uber sem az érintett járművek sofőrjei nem rendelkeznek a barcelonai városi taxirendelet által előírt és hatósági engedélyekkel. A vizsgálathoz a bíróság először azt vette górcső alá, hogy az Ubernek kell-e előzetes hatósági engedéllyel rendelkeznie - amihez pedig először azt kellett tisztázni, hogy a társaság szolgáltatásai közlekedési vagy IT szolgáltatásoknak, netán a kettő elegyének tekinthetők-e.

Láttuk jönni

A frissen bejelentett ítélettel az Uber az EU-ban közlekedési szolgáltatónak tekintendő, tevékenysége nem merül ki közvetítői szolgáltatás nyújtásában. A döntést a bíróság azzal indokolja, hogy utóbbi szolgáltatással az Uber létrehoz egy városi közlekedési szolgáltatáskínálatot, amelyet többek között okostelefonon keresztül tesz elérhetővé, és amely működését a potenciális ügyfelek javára szervezi meg - az Uber alkalmazása tehát mind a sofőrök, mind a városon belül ilyen módon közlekedni vágyók számára nélkülözhetetlen. Nem utolsó sorban a bíróság azt is kiemeli, hogy az Uber döntő befolyást gyakorol a sofőrök által nyújtott szolgáltatás feltételeire.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az EU-ban tehát a következőkben ugyanazok a szabályok vonatkoznak a vállalatra, mint a személyszállító cégekre általában. Az ítélet nem jön meglepetésként, ahogy azt a KPMG szakértője, Szimler Gergő is kiemelte: az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka, Maciej Szpunar előzetes indítványában már májusban arról beszélt, hogy az Ubert személyszállítási szolgáltatónak kell tekinteni, nem információtechnológiai szolgáltatásnak. Ennek megfelelően valószínűleg az Uber is megkezdte az előkészületeket az elmúlt fél évben egy hasonló helyzet esetére, azt ugyanakkor még nem tudni, pontosan mit lép a cég az ítéletet követően.

A vállalat szóvivője szerint mindenesetre a bíróság döntése nem hoz majd változást a "legtöbb" EU-s országban, ahol a vállalat jelenleg is az említett szabályozásoknak megfelelően működik, illetve a cég továbbra is folytatja majd a párbeszédet az egyes városok felelős szerveivel. Egyebek mellett Londonban, Berlinben és Madridban a cég a hagyományos taxikhoz hasonló szolgáltatást nyújt. Ahol azonban még volt versenyelőnye az Ubernek, most elveszíti azt, miután minden tekintetben ugyanazok az elvárások vonatkoznak majd rá, mint a klasszikus taxitársaságokra, legyen szó a kötelező vizsgákról, vagy a gépjárművek korára, minőségére, sőt akár színére vonatkozó előírásokról. Ennek megfelelően az sem lenne meglepő, ha egyes régiókban a cég inkább a kivonulás mellett döntene.

Egyre göröngyösebb a vállalat útja

A cégre az elmúlt időszakban rájárt a rúd, hosszú botránysorozat után nyáron távozott ugyanis a vállalat éléről Travis Kalanick vezérigazgató, akinek helyére ősszel a hajdani Expedia-vezető, Dara Khosrowshahi került. De a szűk egy hónappal ezelőtti események sem javítottak a cég hírnevén, mikor kiderült, a vállalat szándékosan eltitkolta a felhasználók elől, hogy 2016-ban adatlopás áldozata volt és mintegy 57 millió felhasználó (utazók és sofőrök) adatai fölött vesztette el a kontrollt. A cég később pénzt adott a támadóknak az adatok törléséért és a támadás titokban tartásáért cserébe. Az ügy miatt távozott a vállalattól Joe Sullivan IT-biztonsági igazgató - ismét bővült tehát a cégnél a megüresedett vezetői pozíciók listája, az Ubertől mások mellett november végén a pénzügyi igazgató (CFO), az ügyvezető igazgató (COO), a fejlesztési vezető (SVP of Engineering), a jogi igazgató (General Counsel) és a marketingigazgató (CMO) is hiányzott.

a címlapról