:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. november 16. 15:30

Elkaszálta következő Xeon Phi gyorsítóját az Intel

Nem dobja piacra az aktuális (Knights Landing) Xeon Phi generáció utódjának szánt Knights Hill fejlesztését az Intel, a PCI Express csatolós Knights Landing kártyák hirtelen eltűnését követően a jövő évre datált fejlesztésnek is befellegzett.

A vállalat szűkszavú közleménye szerint a döntés hátterében egy új, versenyképesebb mikroarchitektúra és egy azt kiaknázó platform áll, amelyet az Intel már kifejezetten az exascale rendszerek igényeinek megfelelően fejleszt. A döntés pontosabb okait természetesen nem taglalja a gyártó, azonban vélhetően a gyártástechnológia, illetve az egyre erősödő konkurencia boríthatta fel a vállalat korábbi terveit.

A lovagokat lelövik, ugye?

A süllyesztőbe került Knights Hillről mindeddig csak néhány információ derült ki, például a gyártástechnológia, a chipet ugyanis 10 nanométeren szerette volna elkészíteni az Intel. A minden eddiginél nagyobb tranzisztorsűrűséget célzó eljárás azonban több hónapot csúszik, amely komolyan befolyásolhatta a termék sorsát. A gyártó ugyanis még semmilyen 10 nanométeres lapkát nem dobott piacra, az első chipek várhatóan jövő év elején bukkannak fel kétmagos Cannon Lake processzorok formájában. Ezek feladata elsősorban a gyártás felfuttatása lesz, amely így optimális esetben a jövő év második felére elérheti a nagyobb lapkák előállításához szükséges szintet. Ekkorra azonban már a piacon lehet az Nvidia Ampere kódnevű mikroarchitektúráján alapuló Tesla, amely még magasabbra teheti a V100 gyorsítóval elhelyezett lécet.

intel-xeon-phi-processor

Vélhetően ez gondolkoztatta el az USA energetikai hatóságát is, amely korábbi szándékától visszatáncolva nem vásárol Xeon Phi gyorsítókat Aurora kódnéven futó szuperszámítógépébe. Az eredeti tervek szerint a Cray "Shasta" rendszerére alapozó szuperszámítógép Intel Xeon CPU-kkal és Xeon Phi "Knights Hill" gyorsítókból állt volna, ám a legújabb, egyelőre nem hivatalos hírek szerint a 180 petaflopsos célértékkel együtt a komponensek is a kukában végezték, már ami a gyorsítót illeti. A The Next Platform értesülései szerint a szuperszámítógép egy teljesen más megoldást vet majd be, amely a számítási teljesítményben tetemes ugrást eredményez. A spekulációk szerint az Argonne Nemzeti Laboratóriumban épülő rendszer a kínai konkurenshez hasonló egy "újragondolt" irányt vesz, azaz a kvázi tucathardverek helyett speciális, egyedi fejlesztéseket készítenek a rendszerhez.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Knights Hill egyik dobása a vélhetően feljebb tornászott végrehajtószám és számítási teljesítmény mellett a lapkába integrált, második generációs Omni-Path interkonnekt lett volna. Ezt a Knights Landing modellek egy külső lapka segítésével oldják meg, a lehetőség azonban opcionális, csak néhány típus kínálja a True Scale (az Intel saját márkanév alatt futó InfiniBand implementációja) utódjának szánt, gyorsabb, megbízhatóbb és jobban skálázható Intel fejlesztést.

Merre tovább?

Arról egyelőre nincs hír, hogy az eredetileg Knights Landing és Knights Hill közé célzott Knights Mill megjelenik-e. A tavalyi, azóta ugyancsak süllyesztőbe került IDF rendezvényen bejelentett gyorsítóval a gépi tanulás felhasználási területeket célozta meg az Intel, tehát részben azokat, ahol az Nvidia Tesla gyorsítói kifejezetten ütőképesek. Ennek megfelelően a Knights Mill nem a HPC-s környezetre jellemező duplapontosságú (FP64) számítási teljesítményre helyezte a hangsúlyt, az Intel által még tavaly augusztusban közzétett prezentáció alapján a termék az egyszeres pontosságra (FP32) fókuszál, az "enhanced variable precision" tulajdonságból pedig arra lehetett következtetni, hogy akár a félpontosságú (FP16) számításokat is támogatni fogja.

A Knights Mill jövőjét azonban komolyan befolyásolhatja a Nervana felvásárlása, amelyre alapozva az Intel egy célozottan AI-ra tervezett gyorsítót dob piacra, a tervek szerint még az idei év végén. A Xeon Phi jövője tehát minimum kérdéses, egyes források szerint még az elnevezést sem tartja meg az Intel, a Knights Hill helyét átvevő, egyelőre igencsak ködös Knights Cove már Xeon H márkanév alatt kerül piacra, legkorábban valószínűleg csak 2019-ben.

a címlapról