:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. november 13. 13:08

Itt vannak az iPhone X első gyerekbetegségei

Csíkozódó kijelző és recsegő hangszóró bosszantja a méregdrágán megvásárolt készülékek tulajdonosait. Alig két hét után előjöttek az iPhone X első gyerekbetegségei.

A felhasználók egyik része a kijelzőre panaszkodik, a nagy méretű OLED panel ugyanis több esetben becsíkozódott, zöld függőleges vonalak jelentek meg a kijelzőn. Ezt tetézi, hogy mások a beszédhangszóró minőségével nem elégedettek, a készülék tetejébe integrált apró hangforrás recsegő zajt produkál magas hangerő mellett. A problémák megjelenése nem meglepő, az iPhone X-et ugyanis kutyafuttában rakta össze az Apple, amiről a szokatlanul kései, november eleji rajt mellett a hardveres fejlesztésekért felelős alelnök, Dan Riccio egy nyilatkozata is árulkodik.

A hibák annak tükrében sem meglepőek, hogy az Apple gyakorlatilag nulláról tervezte újra jubileumi készülékét, amelyben eddig nem látott mértékben sűrítette össze a különféle komponenseket. Ugyancsak fontos újítás az OLED kijelző, amit iPhone-oknál első ízben vetett be az Apple. A készülék szeptemberi bemutatása során Phil Schiller elmondta, hogy mostanra született olyan minőségű panel, amely megfelel vállalata szigorú elvárásainak, a "tradicionális" modellek ugyanis fényerő, színtér, illetve szín pontosság tekintetében is elmaradtak az Apple igényeitől.

iphone_oled

Most azonban úgy fest, hogy valahol homokszem került a gépezetbe, ugyanis felhasználók tucatjai panaszkodnak becsíkozódott kijelzőpanelekről. Az esetek többségében egy vékonyabb vagy vastagabb függőleges, jellemzően zöld színű vonal jelenik meg a kijelzőn. A "Green Line of Death" elnevezést kapott jelenségről már több tucat tulajdonos panaszkodik különböző fórumokon. A felhasználók beszámolói alapján a csíkozódás csak több napos használat után jön elő, hol a kijelző egyik, hol pedig a másik oldalán, olykor pedig váratlanul eltűnik. Arról egyelőre csak találgatni lehet, hogy a probléma oka a kijelzőre, vagy esetleg a panel és az alaplap összeköttetésére vezethető-e vissza. Egyébként nem ez a közelmúlt első OLED-del kapcsolatos problémája, a konkurens Google a Pixel 2 XL esetében több felhasználó beégésről panaszkodott.

Hasonlóan bosszantó lehet a kijelzőpanel felett elhelyezkedő beszédhangszóró problémája. Az iPhone X vásárlók egy csoportja szerint ugyanis a hangszóró magas hangerő mellett recseg, legyen szó akár kihangosított telefonbeszélgetésről, akár zenelejátszásról. A jelenség annak tükrében nem meglepő, hogy az Apple-nek nagyon kis helyre kellett bepréselni a szóban forgó hangszórót, amelyet az előlapi kamera, illetve az arcfelismeréshez (Face ID) szükséges alkatrészek, tehát az infravörös kamera, az infra fényvető (flood illuminator), a mélységérzékelős (TrueDepth) kamera, illetve a pontháló-projektor is közrefog. Ahogy a csíkozódásról, úgy egyelőre erről sem nyilatkozott az Apple, így nem tudni, hogy csak a készülékek egy bizonyos szériáját érinti-e a jelenség.

Előrehozott rajt

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A hibák hátterében az iPhone X mögött álló kapkodás (is) állhat. Ezt támaszthatja alá Dan Riccio, az Apple hardveres fejlesztésekért felelős alelnökének büszke nyilatkozata. A Mashable megkeresésére a szakember elmondta, hogy a kívül és belül alaposan átdolgozott, jubileumi készülék rajtját eredetileg csak jövő évre tervezték, azonban kemény munkával, eltökéltséggel, és kitartással sikerült már az idei őszre elkészíteni azt. Riccio szavai alapján korábban nem látott tempóval rakták össze a készüléket, amelynek dizájnját már szokatlanul korán, tavaly novemberben véglegesíteniük kellett.

Az azóta eltelt nagyjából egy évről a szakember nem beszélt, de vélhetően a gyártás előkészítése jelentette a legnagyobb kihívást. Iparági pletykák alapján ugyanis az iPhone X kiugróan magas selejtaránnyal gördült le a bérgyártó Foxconn gyártósorairól. Egyes források szerint a legnagyobb problémát az egyedi OLED panelek, illetve az arcfelismeréshez beépített komponensek jelentették, tehát épp azok az alkatrészek, amelyek könyékén most problémákat tapasztalnak a vásárlók.

Ettől eltekintve nem ritka jelenség, hogy a negyedévente sok tízmilliós darabszámban legyártott iPhone valamilyen szériahibával érkezik. Az iPhone 5 esetében az akkumulátor és a bekapcsoló gomb miatt kellett csereprogramot hirdetni, az iPhone 6 Plusnál a kamerával és a kijelző érintésérzékenységével voltak problémák, a 6s-nél ismét az akkumulátor keserítette a tulajdonosok egy részének életét, néhány hete pedig az iPhone 8-cal kapcsolatban is felreppentek hasonló híresztelések.

a címlapról