:

Szerző: Habók Lilla

2017. november 8. 09:28

Fotóappos fejlesztőcsapatot vett a Microsoft a Skype-nak

Tovább dolgozik a Microsoft a megújult Snapchat-szerű Skype fejlesztésén. Ennek bizonyítéka a SWNG fotós közösségi szolgáltatás oldalon megjelent közlemény, mely szerint mostantól a csapat a Skype-on folytatja a munkát.

Megállapodást kötött a Microsoft a Swing Technologies startuppal és átveszi a teljes fejlesztőcsapatot. az "élő fotós" SWNG alkalmazása helyett inkább a jól összerakott csapatra van szüksége. A fotóappok területén szerzett ismeretekkel a Swing a jelenleg megújuló Skype-ot fogja támogatni, mivel az eddig csak a versenytársaktól merített ihletekből áll, de nem igazán tud újdonságokat felmutatni. A képek területén szerzett technológiai tudással a SWNG korábbi kitalálói ezután a Skype számára alkothatnak új funkciót. Amint a ZDNet felhívta a figyelmet, a Swing által sugallt üzenettel szemben valójában nincs szó a startup felvásárlásáról, csak a fejlesztők vagy azoknak egy része csatlakozik a Microsofthoz. A redmondi vállalat eddig nem adott ki közleményt a történtekről, így sem az összegekről, sem a megállapodás kereteiről nem lehet többet tudni.

A SWNG eredetileg Polaroid Swingként jelent meg a mobilos alkalmazásboltokban, és lényegében a GIF és a Polaroid fényképek keverékét nyújtotta egy közösségi oldalon. Mottóként pedig úgy fogalmazott, hogy a Twitter a 140 karakteres üzenetekkel átformálta hogyan gondolkodnak az emberek a szavakról, az app pedig a képekre szeretne hasonlóan nagy hatással lenni: "Az emberek a világot másodpercnyi pillanatokként fogják látni." A feltöltött képek tehát GIF-szerűen egy-egy momentumot ragadtak ki az életből, mint például a villámlást. A startup a Polaroidtól is megkapta a licencet a jellegzetes formátum webes használatához, de ezt követően a Polaroidot megvette az Impossible Project, amelynek más tervei voltak a márkával. Így a GIF-es szolgáltatás végül a SWNG nevet kapta, és megvált a polaroidos megjelenéstől is.

SWNG_microsoft_skype

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Eddig összesen 500 ezren töltötték le az alkalmazást az Appstopia adatai szerint, de míg az első három hónapban 60 ezer aktív felhasználóval rendelkezett, az utóbbi három hónapban ez a szám nagyjából a harmadára csökkent. A megcsappant felhasználószám és a fejlesztőcsapat "elköszönése" ellenére egyelőre nincs szó az app bezárásáról, de nem valószínű, hogy hosszú távon érdemes számolni vele a jövőben.

A két cég közötti megállapodás apropója, hogy a Microsoft a közelmúltban gyökeresen átalakította a hanghívásokról és egyszerű üzenetküldésről ismert Skype-ot, és versenybe szállt a népszerű üzenetküldő platformokkal. A Messengerre, Snapchatre és WhatsAppra hasonlító új Skype mobilos változata azonban nem nyerte el annyira a felhasználók tetszését, mivel a konkurens szolgáltatásokról nehéz lenne egy újabb felületre átcsábítani a fiatalokat, a régi Skype-használók pedig a megszokott felületet és funkciókat hiányolják. A megújított asztali változatnál már tanult a Microsoft a tapasztalatból, és egyelőre kihagyta a Snapchat Storiesra hasonlító Highlights funkciót, és visszavezetett néhány hagyományos eszközt, mint például státuszfrissítéseket. Az viszont érezhető, hogy a fejlesztésekkel még nem állt le, a mobilos és az asztali változatot egyaránt igyekszik jobban a felhasználók igényeire szabni, amihez egy új fotós funkció is megfelelő lehet.

Egyébként a Microsoft több saját fejlesztésű képszerkesztő alkalmazással is rendelkezik, amelyeket az utóbbi időben az AI és a gépi tanulás elemeivel is megtámogatott. A Pix a fotókorrekcióban nyújt segítséget, a Sprinkles a fotók emojis-matricás kidekorálását segíti automatikusan megjelenített ötletekkel, a Face Swap pedig az arcokat segít más képekre helyezni, ami például az öltözékek vagy hajstílus kiválasztásához lehet hasznos - sorolja az appokat a TechCrunch. Elképzelhető, hogy az új Skype alkalmazásban ezek a funkciók is meg fognak jelenni, de mostantól a Swing csapata is azon dolgozik, hogy a megújult csevegőplatformra új fotós szolgáltatást fejlesszen.

a címlapról