Fejtél-e már tehenet mobilappal? Éles a HWSW mobile! programja
Keretrendszerektől az etikáig, szabályozástól a backendig minden a termékfejlesztésről.
Hetedszer rendezzük meg a HWSW mobile! konferenciát idén - és minden eddiginél izgalmasabb programmal készülünk. A mobil termékek fejlesztésének minden egyes elemét végigvesszük a konferencia különböző szekcióiban és kitekintünk az okostelefonos forradalom után következő új izgalmas területekre is. Keretrendszerek, technológiák mellett nálunk elfér a szabályozás és az etika, a kutatásmódszertan és a mobilhálózatok belső lelki világa is.
Fejlesztőknek - fejlesztőktől
A konferencia gerincét idén is (mint minden évben) a fejlesztői szekció adja, ahol újra igazi seregszemle lesz. A legérdekesebb, legújabb technológiákkal dolgozó, azokat (sokszor élesben is) kipróbáló hazai csapatokat kértük meg arra, hogy számoljanak be tapasztalataikról, mondják el, hogy a legújabb keretrendszer vagy felhős tároló hogyan vált be, mire alkalmas - és mire nem. Reményeink szerint a 20-20 perces előadások nyomán minden résztvevő tudni fogja majd, hogy melyik öt könyvet kell sürgősen megvennie Amazonról, mely kurzust kell végignéznie Udemyn vagy miről kell holnaptól a PM-et győzködnie.
A színpadon igazi tüzijáték lesz, az idei évben termőre forduló technológiák sorakoznak majd a (poszt-hype) chatbotoktól a Spanner adatbázis-szolgáltatásig, a serverlesstől a Flutterig, a Fluxtól a Kotlinig és a React Native-ig. Minden témához olyan előadót igyekeztünk keresni, aki személyesen dolgozik a technológiával, és már szerzett annyi tapasztalatot, hogy mind a pozitív, mind a negatív oldalakról tud mesélni.
A fejlesztői szekció lezárásaként pedig egy hirtelen fontossá váló területet vettünk elő, a biztonságos alkalmazások fejlesztését. Ez sokáig nem volt szempont a szép és használható design, a takarékos működés illetve egyéb tényezők mellett, ma már (nem függetlenül a fintech előretörésétől) van néhány alapelv, amit minden mobilos fejlesztőnek tudnia kell. Az egyik ilyen, hogy hogyan lehet támadói szemmel gondolni saját alkalmazásunkra - erről beszél például Vida Zsolt, aki már sok-sok biztonsági projektet vitt végig penteszterként.
UX és az adatok - kéz a kézben
Már aligha beszélhetünk a UX és az analitika területéről külön-külön: a termékfejlesztésben a kutatás és mérés adja azokat az adatokat, amelyek alapján a következő lépések kirajzolódnak. A UX-szekciót is ez az alapvetés ágyazza meg, egymást követő blokkokon keresztül az adatgyűjtés és -elemzés iránt érdeklődő közönségnek.
Hogy miért teljesen felesleges tudatosság nélkül adatokat felhalmozni, azt Kéménczy Kálmán, a Skyscanner mobilalkalmazás-fejlesztőinek koordinátora mondja el, és rögtön utána egy jó példát is láthatunk az adatrendezésre a Tableau mobilalkalmazáson keresztül. Előfordulhat az is, hogy el kell engedni egy olyan ötletet, ami nem hozza a várt eredményt, de hogy egy ilyen nehéz döntést hogyan lehet meghozni, arról a Testbirds UX kutatói mondanak többet.
Mégis hogyan mérhető egy ember, és miért hasonlít egy UX-es munkája a profi nyomozókhoz? Ezt Kovács Zsuzsa (Prezi) és Barcsi Viktória (ingatlan.com) árulja el a gyakorlati tapasztalatai alapján, míg az SAP UX designere a nagyvállalati tervezés különbségeibe ad betekintést. Utána pedig a konkrét mérésekről és mérőszámokról a Svédországból érkező Mester Tomi (Data36.com, Adatlabor), a Berlinből ellátogató Csizsek Péter (ex-SoundCloud) és a Mito analitikai csapat vezetője, Bay Áron tart kimerítő előadást.
Végül Nárai Csilla service designertől megtudjuk, hogy a UX az iparban miért "nehezített pálya", az előremutató algoritmikus döntésekről és AI fejlesztésről pedig Fábián Csongor (Emarsys) és Zádori Adrienn (IBM - Ustream) fog beszélni. A szekció alapját pedig a szabályozói kérdések, a közelgő GDPR és a határokon átívelő adatmozgás jogi szabályainak megismerése adja, amelyet jogi szakértők, illetve David Meyer, a Fortune és a Connected Rights szerzője mutat be közérthető módon. Bár a hangsúly a UX-en és az analitikán lesz, de a téma mindenkinek fontos lehet, aki adatokkal dolgozik.
Fintech - az egyszeregyen túl
A konferencia programjából természetesen idén sem marad ki a fintech szekció. A blokk elején körbejárjuk, hogy hol is tart most a szegmens, milyen globális trendeket látunk és hogy a fő tech óriások a végén egyáltalán hagynak-e levegőt a többi szereplőnek, legyen szó kis startupokról vagy akár bankokról - mindezt Egri Szilvia, a FemtechLab alapítójának tolmácsolásában. Ezután a KPMG színeiben érkező Dr. Taksz Ildikóval rátenyerelünk a zoom gombra és a hazai helyzetre fókuszálunk, hiszen az elmúlt egy-két évben, sőt néhány hónapban is elképesztő mozgást láthattunk a magyar fintech szcénában is - még azt is megpróbáljuk kitalálni, pontosan merre is tart ez a mozgás. De azok sem maradnak ki, akik éppen mozognak: a hazai fintech egyik gőzmozdonya, az OTP Mobil Simple alkalmazásának fejlesztése során szerzett tapasztalatokat és tanulságokat dr. Al-Absi Gáber Seif osztja meg.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A folytatásban kiderül, hogy mit gondolnak a felhasználók az új hullámos banki digitális csatornákról, a Testbirds kutatásából, Dr. Horváth Attila a Bigfish-től pedig azt is elárulja, miért ijeszt el annyi felhasználót a látszólag egyszerű, valójában azonban sokszor túlbonyolított online fizetés. Ha pedig már a fizetésnél tartunk, annak jövője is porondra kerül: Takács Kristóf az MNB vezető elemzője avatja be a közönséget, hogy hogyan reformálja meg a piacot a hamarosan érkező azonnali fizetési rendszer bevezetése. A PSD2 és úgy általában az "API-bankolás" továbbra is kikerülhetetlen téma, ezért Barits János a Wyze-tól újabb fejtágítót tart, a banki adatvagyon kibányászásának ábécéjéből. Ehhez persze akár magukhoz a bankokhoz is fordulhatunk segítségért, péládul az MKB esetében - pénzintézettől Pereczes János, a Fintechlab inkubátor ügyvezetője mesél majd róla, hogyan is működhetnek együtt legsikersebben a kicsik a nagyokkal és erre milyen új lehetőségek vannak. A másik idei sláger a videós azonosítással történő online számlanyitás, - amelyet az MKB Bank mellett - a "kézműves" Gránit Banktól láthattunk hazánkban először. A konferencián kiderül, hogyan sikerült tempósan levezényelni a összetett projektet.
A másik idei sláger a videós azonosítással történő online számlanyitás, - amelyet az MKB Bank mellett - a "kézműves" Gránit Banktól láthattunk hazánkban először.
De egy másik masszív projekt motorháztetejét is felemeljük, Orosz Gergely az Uber képviseletében a cég évi mintegy húszmilliárd dollárnyi tranzakciót legyűrő platformjának újraírását idézi fel, és sok miértre választ ad a rendszer architektúráját és technológiai hátterét illetően. Közben a robo advisorok piaca is elkezdte bontogatni első rügyeit, az öltönyös befektetési tanácsadók helyét ezzel hamarosan az okostelefonok veszik át - hogy mi a legfrissebb wealth management haditerv, Lukács Bence taglalja majd a Supercharge-tól. A műszakibb vonalon maradva a Microsec fejlesztési vezetője, Paulik Tamás a távoli szerződéskötéshez elengedhetetlen elektronikus aláírások mobilizálásáról beszél, őt pedig Vinnai Gellért követi majd a W.UP-tól aki elárulja, hogyan faraghatják le lemaradásukat a hagyományos banki termékek, a felhasználói adatokra támaszkodva.
Mi jön az okostelefon után?
Mi jön a mobilforradalom után? Azt még nem tudjuk egészen biztosan (bár az okosórák valószínűleg nem), néhány új irány már kirajzolódik, amire úgy gondoljuk, hogy résztvevőinknek is érdemes odafigyelni. Az IoT az egyik ilyen, a mobiltechnológiával szomszédos terület, amely jelenleg megy át robbanáson - kapott is egy önálló szekciót a konferencián.
A technológiák közül a gyorsabb és hatékonyabb infrastruktúrának megágyazó IoT Edge kapja az egyik főszerepet. A peremeszközökben ugyanis gyakran jelentős kihasználatlan számítási kapacitás lapul, amelyre nagy szükség van, ha villámgyors döntéseket kell hozni és a felhős üzleti logika (időben) egyszerűen túl távol van. Az irány gyakorlati megvalósítását szemléltetve már éles fejlesztések is terítékre kerülnek, a Beckhoff a gyártás és az épületautomatizálás, a Parkl pedig a parkolást könnyítő, egyedi infrastruktúráját vázolja fel.
Mindez ugyanakkor még nem oldja meg a szenzorok gombamód növekvő számát, amelyek egyre nagyobb terhet rónak a mobilhálózatokra. Az NB-IoT és LPWA mobiltechnológiák éppen emiatt jöttek létre, nagyszámú, olcsó, illetve kis energiaigényű szenzorok összekötésére. A technológia számos területen kamatoztatható, például már egy országos műtárgyvédelmi rendszer olyan moduláris felépítésű multiszenzoros egységekkel, ahol a ZigBee modul helyére csak be kell pattintani a használati helyzettől függő LPWA vagy NB-IoT egységet. Hogy mindez a gyakorlatban pontosan hogyan működik, illetve milyen szoftveres módosításokat von maga után, azt Szabó Tibor, a Kern Communications szakembere ismereti.
Milyen műszaki alap kell a gyors, rugalmas, nem utolsó sorban pedig minimális üzemeltetési és karbantartási költségek biztosító IoT termékfejlesztéshez? Czike Zsigmond és csapata erre kereste a választ a Cason saját IoT Core moduljának fejlesztése közben, amely ultra alacsony fogyasztással és moduláris technológiájával a digitális és analóg jelek fogadására is képes, akár a feljebb említett moden átviteli hálózatokon (LoRA, NB IoT) keresztül is.
AI és VR
A feltörekvő megoldások közül idén a Mesterséges Intelligencia és a VR kapja a két főszerepet, a két technológia ugyanis borítékolhatóan meghatározza majd a fejlesztők következő éveit. Az MI gyakorlati alkalmazását egy objektum- és arcfelismerő fejlesztéssel vázolja fel a NAVA, amely már élesben használja szolgáltatását. Ugyancsak mesterséges intelligenciát alkalmaz a GlovEye vakoknak és látássérületeknek készített kesztyűje, amely jobb eredmény érdekében a Microsoft Azure kapacitását kamatoztatja. A fejlesztés segítségével a fogyatékkal élők bármilyen nyomtatott szöveget Braille-írásként tudnak elolvasni, amelynek hála jelentősen javulhat életszínvonaluk minősége.
Bár a virtuális valóság terjedése a játékosok körében némileg megtorpant, a kereskedelmi felhasználás nem vesztett lendületéből, sőt! A VR kínálta lehetőségeket számos területen lehet kamatoztatni, így például a testedzésben, amelynek megvalósítását a VRrehab két tagja vázolja majd fel, akik a fizikai rehabilitációt a szórakozással párosító egészségügyi VR programon dolgoznak. Fizikumunk megmozgatása mellett agyunkat is tornáztatható a virtuális valósággal, amire a VR Math oktatásra kihegyezett fejlesztése remek példa. A VR Math egy olyan oktató alkalmazás, ami virtuális valóság segítségével segít megérteni, vizualizálni a térgeometriát, így téve egyszerűbbé az ismeretek elsajátítását. Az előadásból kiderül a fejlesztés menete, illetve a megoldás háttere.
Idén két napig tart
A HWSW mobile! mobiltermék-fejlesztési, fintech és IoT konferenciát november 29-30-án rendezzük meg a budapesti MOM Kulturális Központban. A legnagyobb újdonság, hogy idén kétnapos lesz az esemény, a második napon 8 x 3 óra mélyebb és gyakorlat-orientált tartalmat kínálunk.
A workshopok között Kotlin-alapozó és React Native-gyorstalpaló is helyet kapott, külön előadást szentelünk az androidos refaktorálásnak és a gyakorlatban is bemutatjuk az Azure IoT Edge-et. Az analitika iránt érdeklődők a Google Analytics és a Firebase alapvetéseibe áshatják bele magukat, ahol a fiókauditálás, a cross-device mérés és az adatvizualizáció is terítékre kerül, a UX-szekcióban pedig az alapozó kutatással foglalkozunk, amely a termékfejlesztés megkerülhetetlen kiindulópontja. A fintech-workshopunk igazi különlegesség: itthon először, jóval a piaci nyitás előtt láthatnak a résztvevőink Open API-ra épülő fejlesztést élőben.
A részletes program már megtekinthető az esemény weboldalán, és ugyanitt lehet regisztrálni is. Nem érdemes halogatni a jelentkezést: tavaly telt ház miatt idő előtt kellett lezárnunk a regisztrációt!