:

Szerző: Habók Lilla

2017. szeptember 27. 11:13

Duplázná a Twitter a karakterszámot

Egyes nyelveken a gondolatok tömörítése egy szöveges üzenetbe sokkal nagyobb kihívás, mint más nyelveken. Erre a "felfedezésre" hivatkozik a Twitter a 140 karakteres üzenetek megduplázási terve miatt.

Elkezdte tesztelni a Twitter a 280 karakteres üzenetírási lehetőséget "a felhasználók egy kis csoportjában" - írja a cég blogján Aliza Rosen termékmenedzser. Először tervezi a cég a karakterszám növelését ilyen módon, korábban csak a felszabadítható karakterek eltávolításával próbálkozott a mezőből. Tavaly óta a szolgáltatás a médiacsatolmányok és az idézések karaktereinek számolásától tekint el, idén pedig már a válaszüzenetekből a címzettek nevének karakterszámától is. Az üzenetmező bővítése viszont egy olyan radikális változás, amelynek terveit a cég korábban nem említette.

A közlemény egy házon belüli kutatásra hivatkozik, amely szerint a japán tweeteknek csak 0,4 százaléka éri el a 140 karaktert, míg az angol nyelvűek 9 százaléka. Továbbá a legtöbb japán tweet 15 karakter, viszont a legtöbb angol nyelvű üzenet 34 karakter. Ebből pedig arra a következtetésre jutott a cég, hogy egyes nyelveken könnyebb a gondolatok tömörítése az írott szövegben.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Sok felhasználónak frusztrációt okoz a kutatók szerint, hogy szerkeszteniük kell az üzeneteiket a limit miatt. Azokban az országokban, ahol több gondolat belefér a mezőbe, többet is tweetelnek a felhasználók. Így a jövőben szeretné a cég kiterjeszteni a karakterszámot 280-ra - kivéve Japánban, Kínában és Koreában.

"Megértjük, hogy a régóta tweetelőkben emocionális kötődés alakult ki a 140 karakter iránt" - írja a termékmenedzser. Ez a 280 karakter viszont még mindig kevesebb, mint az iparági források szerint tavaly fontolgatott 10 ezer karakter. Egyelőre csak a tesztfázis fut, amelyben megvizsgálják a kutatók, hogy milyen hatást vált ki a karakterszám duplázása, és ha a változás pozitív, akkor széles körben bevezetik.

a címlapról