Az Eclipse Foundationnek adja át a Java EE-t az Oracle
Az alapítvány felel majd a platformot érintő jövőben fejlesztések felügyeletéért.
Megvan a Java Enterprise Edition új gazdája, a projektet az Oracle végül az Eclipse Foundationnek adja át, a kanadai székhelyű cég felügyeli a jövőben a fejlesztéseket. A lépés nem jön meglepetésként, az Oracle már augusztusban beszélt róla, hogy a vállalati Java-platform irányítását továbbadja, azonban egészen eddig nem árulta el, ki veszi át a stafétabotot.
A kiszemelt Eclipse Foundation nonprofit szervezetet 2004-ben alapították, eredetileg a nyílt forrású Eclipse projektek irányítására, illetve fejlesztésére. Az alapítvány stratégiai partnerei között ott van az IBM, a Red Hat, az Ericsson, az SAP és persze az Oracle is, összesen pedig nagyjából 250 tagot számlál, több technológiai szegmensből. Az Eclipse IDE fejlesztését célzó projekt mellett a cég nevéhez fűződik egyebek mellett a SOA Platform Project, iletve a WTP Project is. Az Oracle-nek azért esett a választása az alapítványra,mert annak kiterjedt tapasztalata van a Java EE és a hozzá kapcsolódó technológiák terén, ami a platform átállását is megkönnyíti és gyorsítja majd az új vezetés alá.
A Java EE referencia implementációja illetve a kompatibilitási tesztcsomag jelenleg is nyílt forráskódú, a fejlesztés irányítását pedig papíron korábban sem az Oracle, hanem a Java Community Process végezte - gyakorlatban viszont a vállalat kézben tartotta a döntési folyamat egészét, akárcsak a szintén nyílt forráskódú Chromium projektet a Google vagy a Swiftet az Apple. A változás első körben tehát a vezetést érinti, az Oracle lemond erről a privilegizált helyzetéről és a Java EE fejlődési irányának meghatározását az Eclipse Foundationra bízza.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
Az Oracle döntése értelmében a vállalat újralicenceli az általa vezetett Java EE, illetve az ahhoz kapcsolódó GlassFish technológiákat az alapítvány számára, illetve egy branding stratégiát is kidolgoz az alapítvánnyal a platform számára. A cég határozata szerint ugyanis a technológia új néven kell majd hogy fusson, noha a létező javax csomag- és komponensspecifikációs nevek nem változnak, az átláthatóság megtartása végett.
Az irányítás átadásával továbbá az Oracle egy folyamatot is kidolgoz, amelynek mentén a jövőben is zökkenőmentesen fejleszthetők a létező specifikációk, illetve újak is bevonhatók a platformba. A vállalat ígérete szerint fejlesztők, valamint kereskedők toborzásával sem hagy fel, a platformhoz kapcsolódó technológiák szponzorálásához - ennek kapcsán az Eclipse MicroProfile megoldások integrációját sem zárja ki a platformba. Az átállást követően az Oracle továbbra is támogatja majd a Java EE még hozzá kötődő licencelőit, beleértve azokat is, akik a Java EE 8-ra állnak át. A cég a meglévő WebLogic Server verziók kezét sem engedi el, sőt, annak jövőbeni verziójában a Java EE 8-at is támogatni fogja.