:

Szerző: Koi Tamás

2017. szeptember 7. 10:30

Mit ér az adat, ha korlátlan?

Szeptember eleje óta mindhárom magyar mobilszolgáltatónál elérhető olyan okostelefonos tarifa, vagy tarifaopció, mely a havonta bonyolított adatforgalom mennyiségét tekintve nem korlátozza az előfizetőt. Az igénybevétel feltételei - beleértve az árakat - azonban ezúttal jelentősen eltérnek egymástól.

Szeptember elején a Magyar Telekom mobilos tarifacsomagjainak kínálatában megjelent Net Korlátlan adatcsomaggal immár mindhárom nagy hazai operátornál elérhető olyan okostelefonos tarifacsomag vagy opció, mellyel az ügyfelek a havi adatforgalom mennyiségét tekintve nincsenek korlátok közé szorítva. Az új konstrukciók bevezetésével rendkívül ingoványos talajra léptek a szolgáltatók, pláne mivel a korlátlan adatforgalom korántsem jár megfizethetetlen többletköltséggel - egyéb korlátokkal viszont annál inkább.

A korlátlanság fogalma amúgy egyáltalán nem új keletű a magyar mobilpiacon, az akkori friss belépőnek számító Vodafone már 15 éve előrukkolt olyan díjcsomaggal, ami korlátlan GPRS-adatforgalmat kínált az ügyfeleknek. 2017-ben a mobiltelefonos internetezés persze már egészen más dimenziókban jár, mint akkoriban, a szolgáltatók pedig súlyos milliárdokat öltek és ölnek azokba az LTE-hálózatokba, melyek a GPRS szabvánnyal elérhető elméleti sávszélesség több ezerszeresét képesek nyújtani.

A modern hálózatok korszakában elsőként a UPC kínálatában jelentek meg korlátlan adatforgalmat ígérő tarifák. A cég a Vodafone MVNO-partnereként adatforgalmi korlát nélküli tarifái ugyanakkor a maximális sávszélesség tekintetében erősen korlátozottak: a jelenleg is elérhető két korlátlan ajánlatból az egyik 1 Mbps-re a másik 2 Mbps-re korlátozza a letöltési sávszélességet forgalomtípustól függetlenül. Ezek az ajánlatok azonban valójában csak annak érhetik meg, akik egyébként is UPC vezetékes előfizetők, illetve olyan területen laknak, ahol a UPC vezetékes szolgáltatásai elérhetők.

Pálfordulás

A magyar mobilszolgáltatók tarifáit, különösen a csomagolt adatot, illetve általában ezek ár/érték arányát korábban számos kritika érte, az európai összehasonlításokban e tekintetben rendszerint csúnyán leszerepel Magyarország. A status quót azonban májusban teljesen váratlanul felrúgta a Telenor Magyarország, mely nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi szolgáltatási területén is egyedülálló, korlátlan havi adatforgalommal kecsegtető konstrukcióval állt elő - nem is egy tarifával, hanem mindjárt egy egész tarifacsaláddal.

*2 év hűségvállalás mellett, készülékvásárlás nélkül

Ahogy az a fenti grafikonon is egyértelműen kirajzolódik, jelenleg a négy tagból álló Hello Data család, pontosabban annak belépő tarifája kínálja legolcsóbban a korlátlan adatforgalmat a magyar piacon, ráadásul mindezt a lehető legkevesebb kötöttség mellett. A Hello Data Start havi 5990 forintos előfizetési díja hűségidő nélkül értendő, a tarifát nem is lehet hűséggel kérni és készülékkedvezményes ajánlat sem jár hozzá. A hűségperiódus nélküli konstrukció látszólag óriási előny az előfizetőnek, de szabad kezet ad a szolgáltatónak is, mely így tetszés szerint változtathat a feltételeken, vagy akár egyik napról a másikra meg is szüntetheti a tarifát.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A Hello Data díjcsomagok ezzel egyértelműen a magyar mobilos előfizetők azon szűkebb körét célozzák, akik - amellett, hogy az átlagosnál jóval nagyobb adatforgalmat bonyolítanak - jellemzően nem köteleződnek el egyik operátor felé sem és nem szolgáltatótól vásárolják meg a telefonjukat (ez utóbbi szempontnak később még lehet jelentősége). A Telenor mindössze annyit követel meg az ügyfelektől, hogy havonta egyszer legalább indítsanak egy hanghívást a SIM-mel, a kártyát pedig elvileg csak okostelefonban lehet használni. A cég egyértelműen nem állapít meg semmilyen korlátot bizonyos forgalomtípusokkal kapcsolatban, de világossá teszi, hogy analizálja a hálózati forgalmat és a hálózat stabilitásának érdekében hálózatmenedzsment útján (legfeljebb 2 Mbps-ig) lassíthatja a sebességet egyes előfizetőknél.

Lassan járj, tovább érsz

Ez egyébként nem telenor-sajátosság, és rendkívül prózai oka van: bár a korlátlanság marketingszempontból nagyon jól hangzik, műszaki szemszögből nehezebb dió, a mobilnet ugyanis erősen korlátos erőforrás volt és jó eséllyel örökre az is marad. Mivel a véges kapacitás az adott földrajzi helyen (jellemzően egy cellában) tartózkodó előfizetők között oszlik meg, ezért a megfelelő óvintézkedések nélkül akár egyetlen ügyfél is képes két vállra fektetni a hálózatot. Nem véletlen, hogy a szolgáltatók csak nagyon alapos tesztelés után merték a piacra engedni a korlátlan csomagokat, ami nem csak a hálózat finomhangolásához volt elengedhetetlen, hanem azt is nézték a cégek, hogy a felhasználók viselkedése hogyan változik a korlátok elengedésével. Így a nagy nyári korlátlan internetes promóció leginkább az új díjcsomag béta tesztjeként fogható fel - de persze beetetős marketingstratégiaként is megállta a helyét.

Jó, de biztos kell ez?

A Telenor által májusban a sajtó rendelkezésére bocsátott adatok szerint a magyar mobilpiacon az egy előfizetőre jutó átlagos havi adatfogyasztás 1,6 GB volt, az adathasználat penetrációja pedig éppen csak átlépte az 50%-ot. Vagyis ez alapján a korlátlan havi adathasználat valódi szélsőértéket képvisel, ettől függetlenül az operátor szerint az ajánlat népszerű, jóllehet konkrét előfizető számokat nem árult el a cég, csak annyit, hogy kétszer annyian fizettek rá elő, mint várták.
Beszédes lehet az is, hogy a korlátlan csomagokat használó ügyfelek a Telenor szerint 15-20 -szor annyi adatot forgalmaznak havonta, mint az átlagfelhasználó. Ez egyértelműen jelzi, hogy a magyar piacon is van igény a különböző online szolgáltatások felhasznált adatmennyiséget tekintve korlátozásmentes használatára okostelefonokon.

A Hello Data indulását követően hamar egyértelművé vált, hogy a Telenor ajánlatára szükséges lesz valamilyen válaszlépés a két versenytárs, a Vodafone Magyarország és a Magyar Telekom részéről. Előbbi augusztus 15-én jelentette be Red Infinity nevű díjcsomagját, mely a Telenor megközelítésével szemben egyetlen, felső árszegmensbe pozicionált konstrukciót takar. A szolgáltató ebben a csomagban az adat mellett korlátlan hangot és SMS-t is biztosít, két év hűségidő mellett 15990 forintért, ami tartalmaz 4000 forint, bármikor visszavonható promóciós kedvezményt. A díjcsomagra ezért az árért 2 év hűséget is kell vállalni, ha pedig valaki készüléket is szeretne vásárolni, a havi költségei tovább emelkedhetnek.

A Vodafone a Telenorhoz hasonlóan megszabja, hogy a Red Infinity SIM-et csak okostelefonban lehet használni, illetve a cégnél valószínűleg úgy látják, hogy a hálózat stabilitására a nagyüzemi videofogyasztók jelentik a legnagyobb veszélyt, ezért a videostreaming-sávszélességet 1,4 Mbps-ben korlátozza a szolgáltató. A Vodafone emellett "nem rendeltetésszerű" használat estén kilátásba helyezi, hogy a 4000 forint havidíj-kedvezményt előzetes figyelmeztetést követően megvonja.

Nincs rá igény, tehát bevezetjük

A korlátlan adatforgalom kapcsán sokáig erősen szkeptikus Magyar Telekom végül szeptember 1-jén látta elérkezettnek az időt, hogy csatlakozzon versenytársaihoz, és a piacon utolsóként előrukkolt saját, korlátlan adatopciójával. A tavasszal bevezetett, moduláris felépítésű "Mobil" díjcsomagok mellé választható "Net Korlátlan" opció valójában a korábbi, 30 GB-os havi adatforgalmi korláttal rendelkező konstrukciót váltotta le szeptembertől. Valószínűleg nem véletlenül: a Telekom korábban többször is utalt rá, hogy 30 GB havi adatforgalmi keret egy okostelefon esetében amúgy is kvázi korlátlanságot jelent.

*2 év hűségvállalás mellett, készülékvásárlás nélkül

Az új csomagjánál a Telekom is világossá teszi a használati feltételekben, hogy azt csak okostelefonba helyezett SIM-mel lehet igénybe venni, emellett jól felfogott üzleti érdekéből tiltja a Wi-Fi hotspot és tethering funkciókat, valamint lassítja a p2p és VPN-forgalmat (előbbit 2/0,2 Mbps-re, utóbbit 10/5 Mbps-re), illetve az egyéb, "folyamatos, hálózati túlterhelést jelentő forgalomtípusokat".

A Telekom díjcsomagjainak moduláris felépítése miatt a korlátlan adatopció összesen négyféle hangtarifa-kombinációval érhető el, melyek havi díja 2 év hűséggel, havidíj-kedvezménnyel 11700 forinttól 18000 forintig változik. A Telekom a három mobilszolgáltató közül jelenleg egyedüliként vezetékes szolgáltatásokat is kínál ügyfeleinek, ezt a pozícióját pedig ki is használja ezeknél a tarifáknál. Így az az előfizető, akinek a nevén kettő vagy három telekomos vezetékes szolgáltatás is van a mobil mellett, 20, illetve 25% havidíj-kedvezményben részesülhet - ez a fenti árakra érvényesíthető.

A Telekom díjai attól függően is változhatnak, ha az ügyfél készüléket is vásárolna az előfizetés mellé és annak árából kedvezményt kér. Ezt a készülékkedvezményt mindig a listaárból adja a cég, és a weboldalon meglehetősen transzparens módon tünteti fel: 49500 és 143000 forint közti összeg spórolható a készülék vételárán 300 - 4000 forinttal drágább havidíjért cserébe (24 hónapos hűséggel értendő árak). Ez persze adott esetben csak annak érheti meg, aki mindenképpen a szolgáltatónál akarja megvenni új okostelefonját, mivel a mobilcégek listaárai sokszor jelentősen meghaladják a hivatalos nyílt piaci források szolgáltatófüggetlen árait.

A szükséges plusz

A Vodafone ezzel szemben gyakorlatilag nem ad semmilyen értékelhető extrát a Red Infinity ügyfélnek (érdekesség, hogy a szolgáltató még mindig "Red előnyként" aposztrofálja a díjmentes EU roamingot), hacsak a kiemelt szintű ügyfélszolgálatot vagy éppen a suta marketingakciónak beillő Red Születésnapot nem soroljuk ezek közé. A Telenor azonban láthatóan igyekszik házon belül elérhető szolgáltatásokkal kedveskedni az ügyfeleinek, így a drágább ajánlatokba becsomagolja a havi 2990 - 4490 forintba kerülő MyTV Plus (50 csatorna) és MyTV Max (72 csatorna) tévés streaming csomagjait.

A szolgáltatók korlátlan havi adatforgalmat biztosító ajánlatai kapcsán fontos kiemelni, hogy azok csak belföldön biztosítanak korlátlanságot, a vonatkozó EU-rendeletek alapján az Európai Unió területén használva már ketyeg a számláló. A három mobilcég ajánlatai itt sem teljesen egységesek, így a teljes korlátlan csomagoknál a legtöbb adatot az EU-ban a Telenor nyújtja, igaz, a legdrágábban (14 GB havonta), majd a Vodafone következik (10 GB/hó) végül pedig a Telekom belföldön korlátlanságot ígérő ajánlata nyújtja a legkevesebbet az EU-ban (7 GB/hó). Ez már csak abból a szempontból is meglepő, hogy a három cég közül egyértelműen a Telenor rendelkezik a legkisebb nemzetközi hálózattal, miközben két versenytársa szinte kivétel nélkül mindegyik uniós tagországban jelen van.

A legjobb flatrate-kombináció: dual SIM!

Egy régóta létező technológiai megoldásnak köszönhetően a legjobb teljes flatrate ajánlat nem egyetlen szolgáltatótól hozható el, hanem két különböző operátor díjcsomagjaiból rakható össze.
Ha valaki olyan készülékkel rendelkezik, mely képes két SIM-et fogadni, a havi 5990 forintba kerülő Telenor Hello Data Startból és a két év hűséggel, havidíj-kedvezménnyel 8000 forintba kerülő Telekom Mobil Korlátlan beszédcsomagból (amihez nem kötelező internetet választani) havi 14 ezer forintból összerakhat egy korlátlan beszédpercet, SMS-t és belföldi adatforgalmat biztosító kombinációt. Ha netán még Telekom vezetékes szolgáltatások is vannak a nevén, mindezt havi 1600-2000 forinttal olcsóbban is megúszhatja.
A megoldás hátulütője, hogy a legnépszerűbb felső kategóriás okostelefonok többnyire csak egy SIM-et fogadnak, illetve a két SIM használata rendszerint kizárja a memóriabővítés lehetőségét. Ettől függetlenül a kétkártyás okostelefonok népszerűsége meredeken emelkedett az elmúlt években, így az Extreme Digitaltól kapott adatok szerint a vásárlók döntő többsége évek óta a dual SIM-es készülékeket preferálja: már négy éve is 60% volt ezek aránya az eladásokban, mostanra pedig 80%-ot tesz ki, míg 2010-ben csupán 6% volt ez az arány (a szolgáltatófüggetlen mobilokon belül).

A magyar mobilszolgáltatók idén bevezetett ajánlatai alapján kijelenthető, hogy a teljes korlátlanságért (beszéd, SMS és adat) továbbra is borsos árat kell fizetni, ám alig néhány évvel ezelőtt még olyan flatrate tarifák voltak forgalomban, melyek ugyanezen az árszinten csupán 1-5 gigabájt havi adatforgalmat biztosítottak. Igazi kakukktojás a Telenor legolcsóbb Hello Data tarifája, mely egyben azt a sztereotípiát is ledönti, hogy igazán nagy adatforgalmi keret csak olyan konstrukcióban érhető el, melynek havi díja eléri az átlagköltés 4-5-szörösét.

A szolgáltatók ettől függetlenül rendkívül óvatosak (a Telekom például csak október 31-ig tartó promócióban árulja Net Korlátlan opciót, de a hűségperiódus nélküli Hello Data ugyanúgy elővigyázatosságra utalhat), itt ugyanis jóval nagyobb a veszíteni való, mint a korlátlan hangtarifák megjelenésekor. Míg akkor elsősorban gazdasági aspektusok miatt kellett óvatosan meghúzni a határokat, addig a korlátlan adatforgalom esetén a műszaki szempontok dominálhatnak.

Végezetül pedig felveti a kérdést (egyben ez a korlátlan adattarifák jelentette talán legnagyobb veszély), hogy ha a szolgáltatók az adatforgalomra is kiterjesztik a flatrate modellt, emellett a hálózatok műszaki színvonala is szinte teljesen egyforma, mi marad a kezükben, amivel megkülönböztethetik magukat a többi versenytárstól. A következő pár év alighanem erről az útkeresésről is fog szólni az operátorok számára.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról