:

Szerző: Habók Lilla

2017. augusztus 24. 15:40

Mediumon is kibővül a pénzkereső szerzők köre

Partnerprogram formájában képzeli el a Medium a tartalmas írások támogatását. Csak a zárt rendszerben közzétett bejegyzésekért járhat fizetés az előfizetők által szétosztott "tapsok" alapján.

Partnerprogramot indít a közösségi újságírás portáljaként ismert Medium, amelyben elkezd fizetni a szerzőknek - írja a Medium blogja. Egyelőre csak néhány felhasználó kapott meghívást a rendszerbe, de hamarosan mások is csatlakozhatnak hozzá. A díjak az előfizetésekből jutnak majd az íróknak, annak alapján, hogy mennyire arattak sikert a bejegyzéseik a "tapsok" száma szerint.

Év elején jelentette be Ev Williams, a Medium alapítója és vezérigazgatója, hogy új üzleti modellben gondolkodik, amely eltér a hagyományos hirdetési bevételekből befolyó összegektől, mert az túlzó kitettséget jelent más cégektől a szolgáltatásnak. Akkor úgy fogalmazott Williams, hogy "az ötleteiket leíró és megosztó embereket az alapján kellene díjazni, hogy mennyire képesek tájékoztatni és információkat átadni". Később ennek megfelelően jelentette be a Medium az előfizetéses modell bevezetését, majd egy hónapja jelent meg a felületen a bejegyzések értékelésére szolgáló "taps" funkció, és most ebből a kettőből alakul ki a partnerprogram szerzőinek díjazási rendszere.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Minél több pozitív értékelést kap egy szerző azokra a bejegyzéseire, amelyeket a zárt előfizetői rendszerben publikált, annál több fizetést kap érte. Az előfizetők által elutalt havi 5 dolláros összeg ugyanis eloszlik majd a kedvelt szerzőik között - havi három bejegyzést a nem előfizetők is elolvashatnak ízelítőül, de az ők nem adhatnak tapsot ezekre az írásokra. Ez a rendszer viszont nem lesz érvényes a publikusan közzétett bejegyzésekre, amelyek bármely olvasóhoz eljuthatnak - ezeket a rendszer nem monetizálja, csak azokat, amelyek a fizetőkapu mögött vannak. A szerzőnek mérlegelni kell majd, hogy az írását inkább a Medium tagoknak szánja esetleges fizetésért cserébe, vagy inkább a széles közönségnek szeretné közzétenni, mint ahogy korábban is.

Sikerült a Mediumnak egy olyan modellt kitalálnia, amely különbözik a Patreon vagy akár a Kickstarter modelljétől, amelyeken csak egy-egy készítőt lehet támogatni valamilyen tartalom vagy eszköz előállításában. Ebben a rendszerben az előfizetők 5 dollárért minden bejegyzéshez hozzáférhetnek, de a pénzüket így is az általuk támogatott szerzők kapják. Egy tartalomra egy felhasználó legfeljebb 50 tapsot adhat, egyedül így lehet befolyásolni, ha valaki egy szerzőnek több pénzt szeretne juttatni a saját előfizetéséből, de azt nem befolyásolhatja, hogy pontosan mennyit - jegyzi meg a The Next Web. Arról viszont a Medium nem közölt információt, hogy az előfizetésekből fordít-e a működési költségre, vagy a teljes összeget a megtapsolt szerzők között osztja szét.

A partnerprogramhoz egyelőre csak néhány meghívott szerző csatlakozhatott, később újabb meghívókat küld ki a cég, de a várólistára bárki feliratozhat, viszont kifizetést csak amerikai bankszámlára lehet kapni. Egyelőre a rendszert még teszteli a Medium, de azt nem határozta meg, hogy mikor nyitja meg a partnerprogramot szélesebb körben.

a címlapról