:

Szerző: Habók Lilla

2017. augusztus 10. 23:30

Már bétában elérhető az Outlook.com frissítése

Egyelőre bétában próbálhatóak ki az Otlook.com újításai, később jön a hivatalos frissítés. A Microsoft ezúttal kifejezetten a modernizálásra koncentrált, és olyan funkciókkal igyekezett bővíteni a szolgáltatást, amelyet a legtöbb chatalkalmazás tud.

Elindított egy béta programot a Microsoft, amelyben a felhasználók egy frissített Outlook.com változatot próbálhatnak ki. A feltűnő designbeli módosításokon kívül a vállalat közleménye szerint gyorsabb lett a működés, és a személyre szabáshoz használható funkciók is érkeztek. A Microsoft célja, hogy a közösség által kipróbált, jól működő megoldásokat később széles körben is bevezesse, majd pedig a céges Outlookot is ennek megfelelően módosítsa.

Az újratervezéshez a Microsoft ReactJS-t használt a TechCrunch szerint, amelynek következtében reszponzívabb lett az oldal és a kinézete is modernebb, például az üzenetküldő ablakok megjelenése. Továbbá bővültek a testreszabási lehetőségek, a navigációs ablak Kedvencek menüpontjába elmenthetőek személyek, fájlok, beszélgetések és email mappák, ezáltal gyorsabban előhívhatóak. Nem maradhattak a ki a új felületről a GIF-ek és az emojik sem, amelyeket a bétában már hozzá lehet adni az üzenetekhez.

Néhány szempontból "okosabbak" is lettek a funkciók az új Outlook.com változatban, ahogy a vállalat fogalmaz. Gépelésnél megjelennek a javaslatok például "éttermek, repülőjáratok és a kedvenc focicsapatok" információira vonatkozóan. Ezenkívül az emailekhez csatolható fotók előnézetének megtekintése és kiválasztásuk is könnyebb, illetve azoknak a képeknek az előhívása, amelyeket a felhasználó korábban kapott vagy küldött a levelekben.

Ezzel az újítással érkezik azaz intelligensebb kereső is, amelyet a vállalat az androidos és iOS felület megújításának bejelentésekor ígért. Így innentől kezdve nem csak a levelekben található kifejezésekre lehet majd keresni, hanem személyekre és fájlokra is. A megújuló kereső megjeleníti a fájlok és a fényképek előnézeti képét is a leveleket tartalmazó panel felületén. A megoldást a Microsoft Graph segíti, amely a korábbi bejelentés szerint kigyűjti a személy számára fontos információkat a levelekből, illetve csatolmányokból, és ez alapján rangsorolja a találatokat, továbbá ez segíti a kifejezések kiegészítését is.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Később még újabb módosítások is várhatóak, a vállalat a közlemény szerint jelenleg a naptár és a személyek felület módosításain dolgozik. Az új verziót a jobb felső sarokban megjelenő "kipróbálom a bétát" csúszka mozgatásával lehet kikapcsolni és bekapcsolni, amelyet "a következő néhány hétben" jelenít meg a cég a felhasználóknál, kivéve a Prémium szolgáltatás előfizetőinél. A tesztidőszak alatt a Microsoft figyeli a használatot, és várja a felhasználói visszajelzéseket - később ezeknek az észrevételeknek a beépítésével dönt arról, hogy mit vezet be a nyilvános változatban. Arról, hogy ez mikor fog bekövetkezni, vagyis mikortól nem lehet visszaváltani a mostani felületre, a cég egyelőre nem nyilatkozik, mint írja a visszajelzések alapján fog erről dönteni.

A felhasználók egyelőre kételkedéssel fogadják azt, hogy a Microsoft valóban figyelembe fogja-e venni az észrevételeket. Mint például a Thurrott egyik hozzászólója írja, a Live-ban és a Hotmailben korábban jól működő funkciók sem mennek jelenleg az azokat leváltó Outlook.com szolgáltatásban, többek közt nem működik a POP email hozzákapcsolása a GoDaddy szerverekhez, de a csatolmányok letöltése is problémás, ha a felhasználónak nem az @outlook, a @live.com vagy a @hotmail.com végződésű fiók beállított elsődleges email-címként. Ha úgy vesszük, a mostani frissítés előremutató abból a szempontból, hogy a fejlesztők foglalkoznak a termékkel, és remélhetőleg a modernizálás mellett a fontosabb hibák javításához is hozzá fognak nyúlni.

a címlapról