:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. július 31. 17:27

Nem sikerült elég jól az Amazon második negyedéve

A 38 milliárdos bevétel nem kompenzálta az alacsony részvényenkénti nyereséget, visszaesett a részvényárfolyam.

Nem lett elég jó az Amazon második negyedéve. Bár az amerikai vállalat forgalma közel negyedével nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, a profit ezzel párhuzamosan jelentősen visszaesett: míg a vállalat egy éve 857 millió dolláros eredményről számolt be, addig most csupán 197 milliót jelentett, ami 77 százalékos mínusz. Ebből eredően a részvényenkénti nyereség 1,78-ról 0,40 dollárra esett vissza, ami nagy mértékben elmaradt a Wall Street 1,42 dolláros várakozásáról, köszönhetően az összesen 37,3 milliárdra duzzadt kiadásoknak.

A negyedévet egyébként (már nem meglepő módon) az AWS, azaz a felhős üzletág mentette meg a veszteségtől, amivel az Amazon immár a kilencedik egymást követő negyedévében tudott profitábilis maradni. Az AWS forgalmának növekedése folytatódott, a tavalyi 2,89 milliárdhoz képest 42 százalékkal 4,1 milliárdra nőtt a bevétel, amely tempó szinte pontosan egyezik az előző negyedévben látottal, tehát a felhő nagy léptékkel menetel tovább az Amazonnál (is). Bár szerényebb ütemben, de ezzel párhuzamosan a profit is növekszik, a tavalyi 718 milliós összeg közel 28 százalékkal 916 millióra duzzadt.

A kiskereskedelmi üzletágak már korántsem muzsikáltak ilyen jól. Bár az észak-amerikai divízió forgalma 26,6 százalékos növekedést produkálva 17,7-ről 22,4 milliárdra ugrott fel, ezzel párhuzamosan a profit 702-ről 436 millióra esett vissza. Ennél is rosszabb képet mutat a nemzetközi részleg, amely a 11,5 milliárdos forgalom ellenére 724 milliós veszteséget könyvelt el. Utóbbi alulmúlja az egy évvel ezelőtti eredményt, tavaly júliusban ugyanis még "csak" 135 milliós volt a mínusz. A kedvezőtlen mutatók hátterében a megugrott költségek állnak, marketingre például 44 százalékkal többet, 2,22 milliárdot költött a cég, miközben az Amazon Prime keretein belül kínált exkluzív videós tartalmak gyártásába is magabiztosan lapátolja a milliókat.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A tőzsde viszont kevésbé optimista, a várakozásoktól elmaradt számok ugyanis szokás szerint azonnal rányomták bélyegüket az árfolyamra. A jelentés publikálása előtt újabb rekordot elért, 1080 dolláros árfolyam mostanra 1000 dollár magasságába, tehát a bő két héttel ezelőtti szintre esett vissza.

a címlapról