Újra iPhone processzorokat gyárthat a Samsung
Koreai források szerint az Apple némi kihagyás után ismét igénybe veszi a bérgyártó szolgáltatását.
A Samsung (is) gyárthatja a jövőre érkező új iPhone-ok alkalmazásprocesszorát - állítja a The Korea Herald. A forrás szerint már megszületett a megállapodás az Apple és a dél-koreai vállalat között, így nagyjából 2-3 év kihagyás után ismét készülhetnek az "A" jelölésű processzorok a Samsung üzemeiben. Arról egyelőre nincs hír, hogy a TSMC kap-e szerepet a következő, várhatóan Apple A12 névre hallgató processzor gyártásában, azonban a félvezetőtechnológiák komplexitását, illetve az emiatt fennálló kockázat fényében esélyes, hogy végül ismét kétbeszállítós modellt választanak a cupertinóiak.
Az említett forrás szerint a Samsung jövőre érkező 7 nanométeres gyártástechnológiájával hódította vissza az Apple A9 után elvesztett partnerét. Az egyezség annak fényében nem meglepő, hogy a jelenleg elérhető információk ismeretében a dél-koreai bérgyártó kínálja a legnagyobb tranzisztorsűrűségre képes technológiát, aminek várhatóan 1-1,5 évig nem lesz kihívója. A 7 nanométerre hallgató eljárásnál várhatóan már az EUV-t, tehát az extrém ultraibolya levilágítást is beveti a Samsung, ám ezt egyelőre nem erősített meg a dél-koreai cég.
A Samsunggal kötött megállapodás fényében egyelőre kérdéses, hogy a két generációra exkluzív szerződést behúzó TSMC milyen sorsra jut. Tavaly év végi hírek szerint a júniusban bemutatkozott új iPadek megjelenése a tajvani bérgyártó miatt csúszott el, amely kihozatali problémákkal küszködött 10 nanométeres eljárása kapcsán, így az Apple kénytelen volt pár hónappal eltolni az eredetileg tavaszra tervezett rajtot. Ez a relatíve szerény eladásokkal kecsegtető táblagépek esetében még nem akkora tragédia, az iPhone-oknál viszont már több milliárdos kiesést okozhatna, ha komponenshiány továbbgyűrűzne a készülékek gyártásához. Erre elsősorban az vadiúj gyártástechnológiák esetében van nagyobb esély, de galibát okozhat egy váratlan szennyeződés vagy természeti katasztrófa, amire Tajvanon akadt már példa.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Ezek fényében az A9-nél alkalmazott kétbeszállítós modell lehetne az optimális választás. Az iPhone 6s processzoránál ugyanis a TSMC és a Samsung is ugyanazt a processzordizájnt gyártotta. Ennek egyik hátulütője, hogy az eltérő technológiák okán a chipek egyes tulajdonságai (pl. terület, fogyasztás) eltérnek, ahogy arra az A9 már mutatott példát.