Végleg távozott Kalanick az Uber éléről
Múlt héten Travis Kalanick, az Uber vezérigazgatója küldött egy búcsúlevelet az alkalmazottainak, de akkor még nem gondolta, hogy végleges lesz. A részvényesek viszont nem kérnek több botrányból, és kiharcolták Kalanick végleges távozását.
Lemondott Travis Kalanick az Uber vezérigazgatói posztjáról, de továbbra is az igazgatóság tagja marad a The New York Times szerint. A végleges lemondásra pont egy héttel azután került sor, hogy az alapító az ideiglenes visszavonulásáról szóló levelet küldött az Uber alkalmazottaknak, de ebben még az önfejlesztésről és a vállalat újjáépítéséről szóló terveiről számolt be. "Természetesen sok mindenre büszkék lehetünk, de sok mindent kell még fejleszteni is. Az Uber 2.0 sikeréhez nincs fontosabb, mint a vezetőségi csapat kiépítésének szentelnem az időm. De ha elkezdünk dolgozni az Uber 2.0-n, akkor nekem a Travis 2.0-n is kell dolgoznom, hogy olyan vezetővé váljak, amelyre a cégnek szüksége van, és amilyet megérdemeltek." - írta Kalanick múlt héten.
A részvényesek viszont úgy döntöttek, hogy nem akarnak esélyt szavazni "Travis 2.0"-nak, és felszólítják a lemondásra. Először a cég öt legnagyobb befektetője az "Uber előremozdításáról" szóló levelet küldött Kalanicknak, amelyben kifejtették, hogy a vezérigazgatónak azonnal távoznia kellene és a vezetőségben változásokra lenne szükség. Kalanick ezt követően beszélt több részvényessel és legalább egy igazgatósági taggal, két közel álló forrás szerint "órákig tartó drámázás" után végül az alapító lemondott a vezérigazgatóságról, számolt be a The New York Times.
"Jobban szeretem az Ubert mint bármi mást a világon, és nagyon nehéz pillanat a személyes életemben, hogy elfogadtam a részvényesek igényét a félreállásra, így az Uber folytathatja a felépülést, és nem kell újabb harcokkal foglalkoznia." - mondta Kalanick. Az igazgatósági tagok pedig egy közleményben megerősítették, hogy ezzel a lépéssel Kalanick az Uber javát tartotta szem előtt, és ezzel "egy úgy fejezet nyílhat a cég történetében".
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Kalanick 2009-ben alapította a vállalatot és azóta jelentős lépéseket tett a taxizás megreformálása érdekében. A legújabb problémák februárban a cég egy volt női mérnökének beszámolójával kezdődtek, amelyben a nők számára élhetetlen szexista és agresszív vezetési kultúráról írt - az eseményekről itt részletesebben is beszámoltunk. Ezt követően két vizsgálat is indult, melynek végén elbocsátások és figyelmeztetések következtek, Eric Holder volt államügyész cégen belüli belső vizsgálata pedig feltárta a problémákat, és javaslatokat fogalmazott meg ez alapján. Az igazgatóság elfogadta a tanácsokat, amelyek többek közt a vezetőség átszervezésére vonatkoztak - Kalanick ezt követően fogalmazta meg a visszavonulásról szóló "ideiglenes" búcsúlevelét, amelyet most a végleges búcsú követett.
Arról továbbra sincs hír, hogy most mi történik az Uberrel, amely vezérigazgató nélkül maradt, és egyelőre olyan ügyvezetőt sem találtak, amelyet a belső felmérés eredménye alapján a tanácsadók javasoltak. Ezeken a pozíciókon kívül hiányzik még a pénzügyi igazgató, a marketing igazgató és más kritikus magas szintű pozíciót betöltő munkatárs a TechCrunch összefoglalása szerint. Hatalmas kérdés hogyan fog alakulni az Uber sorsa, de a befektetőknek Kalanick lemondatása ellenére nem érdeke, hogy a vállalat veszítsen az értékéből, így valószínűleg nagy erőkkel keresik az új vezérigazgatót és az ügyvezetőt. Addig is, hogy úgy tűnjön minden rendben van, a cég "jelentős változásokat jelentett be" a következő 180 napra a vezetők kívánságaival kapcsolatban, például bevezeti a borravaló rendszerét.