Ma közzétették a Microsoft-per menetrendjét
A bíróság által kiadott időrend nagyban hasonlít a Microsoft által október 2-án közzétett adatokhoz. Eszerint a szoftveróriás november 27-ig köteles benyújtani beadványát, melynek terjedelme nem haladhatja meg a 150 oldalt. Az Igazságügyi Minisztérium és a perben részt vevő 19 szövetségi állam válaszát pedig január 12-ig kell a bírósághoz eljuttatni, összesen két részben, melyek együttes terjedelme nem lehet több 145 oldalnál.
A dokumentumok beadása után február 26-án és 27-én zajlanak majd a szóbeli meghallgatások.
Az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bírósága szeptember 26-án döntött úgy, hogy az Igazságügyi Minisztérium nyomása ellenére nem veszi magához a Microsoft-pert, és a másodfokú eljárást a Fellebbvitei Bíróságnak kell lefolytatnia. A Microsoft október 2-án tette közzé javaslatát a tárgyalási menetre, amelyet egy hét múlva követett az Igazságügyi Minisztérium beadványa. Ez utóbbi dokumentum a peres ügyek lefolyatására közel fele annyi időt javasolt, ám a bíróság ma közzétett menetrendje inkább a Microsoft által javasolt időrendhez hasonlít.