Itt a Motorola visszatérése
Teljes gőzzel indulnak itthon a Motorola telefonok. Lesz marketing-kánaán, Magyarország újra elsőrendű ország lesz a Lenovo okostelefon-térképén.
Hivatalosan is elindult a Motorola hazai forgalmazása - jelentette be tegnap sajtótájékoztatóján a márkát birtokló Lenovo. Ezzel hosszas folyamat végére kerül pont, tegnaptól már a Motorola márkanév alatt, hivatalos kis- és nagykereskedői forgalmazásban érhetőek el a cég androidos okostelefonjai. Első körben a Moto Z, és a G-páros, a G5 és a G5 Plus értékesítése indul újra, ezekhez gyors ütemben csatlakozik majd az új E és C széria is. Ezzel párhuzamosan a Lenovo Moto illetve a Lenovo márkákat a cég kivezeti a hazai piacról, a Motorola/Moto lesz az egyetlen forgalmazott brand.
Stratégiai reboot
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Lenovo globális mobilos stratégiája elég látványosan megbukott, a cég nem tudta végrehajtani az eredetileg eltervezett globális piacszerző hadműveletet. Ennek eredményeképp a cég a hazai, kínai piacon is komolyan visszaesett, de visszaesett a globális piacon is. Az új stratégia mindent egy lapra, a Motorolára tesz fel, ennek megfelelően a cég a világon mindenhol befejezi a Lenovo márkájú telefonok értékesítését és egy új Motorola portfóliót dob piacra.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Ez a hazai piacon is így lesz, a Lenovo okostelefonok nagyjából a készlet erejéig lesznek kaphatóak, egy néhány hetes-hónapos átállási periódus után pedig kizárólag a Motorola márkanév alatt forgalmazott telefonok lesznek elérhetőek. A portfólió egyébként jelen állás szerint négy fő szintből, a C, az E, a G és a Z családból áll majd, ezen belül is külön-külön altípusokkal. A sorozatok a jövőben várhatóan tovább bővülnek majd, a pletykák szerint például visszatér az X család is.
Fontos a szolgáltatói kapcsolat
A Motorola helyzetének megértéséhez érdemes fellapozni a közelmúlt okostelefonos történelmét, az amerikai céget ugyanis korábban a Google vásárolta fel. A keresőóriás elsősorban a szabadalmakért szerezte meg a gyártót, védekezésül az androidos ökoszisztéma fölött gyülekező fekete fellegek ellen. A lépés akkor kudarcot vallott, nem sikerült a szabadalmi fegyverkezéssel megakadályozni, hogy a gyártóktól a Microsoft és más cégek minden eladott eszköz után licencdíjat szedjenek.
Volt azért pozitív hozadéka a Google-leányvállalatkodásnak, a cég leválasztotta és darabonként értékesítette a kevésbé izgalmas divíziókat (például az otthoni kábelmodemes részleget), így egy megtisztított, gatyába rázott, izgalmas innovációkkal teli Motorolát adott el a Lenovónak. A kínai cég azonban hosszú ideig nem tudott mit kezdeni a Motorolával, eleinte a saját márkás mobilok mellett párhuzamos márkaként használta, a két, az amerikai és a kínai szervezet pedig párhuzamosan fejlesztett. A már említett piaci kudarc nyomán jött az újratervezés, végül kikötött a Lenovo a Motorolánál: e márka lesz az egyetlen, amit a Lenovo globálisan használ az okostelefonokra.
Ez persze már önmagában is komolyabb megrázkódtatást jelent a Lenovo számára: a Motorola ugyanis (még a Google döntése nyomán) sok országból kivonult, leépítette a márka jelenlétét, így ezekbe az országokba vissza kell vezetni. Ilyen ország Magyarország is, ahol egyébként a Lenovo márkás telefonok egyáltalán nem voltak sikertelenek, de a globális döntés nyomán ezeket most a hazai csapat kivezetni kényszerül és jöhet az átállás a Motókra.
Fontos a szolgáltatói jelenlét
A hazai mobiltelefon-piac mintegy 70-80 százalékát teszik ki a mobilszolgáltatók által értékesített, ártámogatással kínált modellek. Emiatt minden gyártónak abszolút kritikus, hogy bekerüljön ezekre a listákra. A Motorola új indulása esetében is ez a meghatározó, nem véletlen, hogy az új modellek rögtön a Magyar Telekom kínálatában debütálnak majd és gyors ütemben megjelennek majd a három másik szolgáltatónál is. Ez pedig meg is duplázhatja az értékesítéseket, hogy bekerül a mobilszolgáltatók kínálatába a Motorola - mondta el a HWSW-nek a sajtóeseményen Vladislav Ivanov, a Lenovo délkelet-európai régiójának mobilüzletág-vezetője.
A szolgáltatókkal felépített új kapcsolatrendszer mellett egy mindent elsöprő marketingkampánytól vár fordulatot a Lenovo/Motorola, a korábbi marketinges költségvetéshez viszonyítva jelentősen nagyobb költségvetéssel fut a következő negyedéveknek itthon a márka. Ugyan a költéshez viszonyítva a Lenovo sem volt tavaly sikertelen (sőt, a cég saját számításai szerint top3-as értékesítést produkált), de az igazán sokat költő márkákkal nem tudta felvenni a versenyt. Ez változni fog idén, a márka bevezetését kimondottan nagy kampány kíséri majd. Ennek egyébként része az értékesítési pontok felmárkázása is, a cég igyekszik gondoskodni majd arról, hogy a Motorolát értékesítő helyszínek (mobilszolgáltatók boltjai, egyes kiskereskedők) a márka arculatát tükröző sarkokat alakítsanak ki.