Búcsút int a PNaCl-nek a Google
A WebAssembly mellett nincs már szükség a natív webes technológiára, a PNaCl 2018 első negyedében elveszíti a támogatást.
Teljes egészében WebAssemblyre áll át a Google, azzal a lendülettel pedig saját natív webes megoldását, a PNaCl-t (Portable Native Client) nyugdíjba küldi. A cég mára úgy döntött, a webes közösség által is felkarolt WebAssembly hosszú távon hatékonyabb megoldást jelent mind a meglévő, mind pedig a megjelenés előtt álló webalkalmazások számára.
A PNaCl a vállalat blogbejegyzése szerint 2018 első negyedévében veszíti majd el a támogatást, azt egyedül a Chrome Appokban és a böngészőhöz tartozó bővítményekben hagyja meg a vállalat, hosszú távon azonban jó eséllyel itt is érdemes más megoldás után nézni. A cég azért is döntött a megoldás kivezetése mellett, mert mára úgy látta, elég kevesen használják azt, hogy ne legyen nagyon fájdalmas elköszönni a technológiától - noha az nem derült ki, hogy ez hány fejlesztőt takar.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A keresőóriás még 2013-ban mutatta be a Chrome-hoz szánt PNaCl futtatókörnyezetet, amellyel a böngésző platformmá alakítását célozta. A megoldás biztonságos, nagy teljesítményű, pluginek nélkül futtatható webes alkalmazásokat ígért, és bár ezt a Chrome-ban be is váltotta, más böngészőkkel már nem volt ilyen felhőtlen a viszonya. Eközben 2015 nyarán a WebAssembly körül is megszületett az összefogás, amelyből a WebKit, Google, Microsoft és a Mozilla sem maradt ki, akik nem külön-külön, hanem a független W3C keretében működő WebAssembly Community Group irányítása alatt dolgoznak a projekten, hogy egyik szereplőnek se legyen kizárólagos befolyása a technológiára. Az összefogás fényében már két éve is garantálható volt, hogy a PNaCl felé nem fognak nyitni az olyan szereplők, mint a Microsoft vagy a Mozilla.
A Google mindenesetre igyekszik az eddig a PNaCl mellett kitartóknak is könnyebbé tenni a migrációt, ehhez pedig egy útmutatót is közzétett, amely végigvezeti az érintett fejlesztőket a szükséges lépéseken, valamint tartalmaz egy ütemtervet is a WebAssemblyben várható új funkciókról, illetve változásokról, egészen 2018 márciusáig. A keresőóriás emellett a fejlesztők visszajelzéseit is várja, ha bármilyen problémába ütköznének a migráció során.