:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. május 26. 09:30

Lenovo: növekvő bevétel, csökkenő profit

Nem lehet nyugodt a vállalat, a három pillér közül egyik sincs sziklaszilárd alapokon. A PC-s eladásokat a komponenshiány fenyegeti, az okostelefonokat és a kiszolgálókat pedig az erős konkurencia ássa alá.

Publikálta március 31-gyel zárult negyedévre vonatkozó pénzügyi eredményeit a Lenovo. A sarokszámok: a vállalat bevétele pozitív tendenciát mutatott, a negyedévben elért 9,58 milliárd dolláros forgalom közel 5 százalékos növekedést hozott az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A profit a forgalomhoz mérten továbbra is igen vékony, ezt pedig tetézi, hogy a tavalyihoz képest számottevően, 41 százalékkal csökkent, amivel végül szerény 107 millió dolláron állt meg az eredmény.

Eközben a teljes bevétel több mint kétharmadát biztosító PC-piacon továbbra is vezet a Lenovo, tehát az elmúlt években alkalmazott, a profitot a piaci részesedés oltárán feláldozó stratégia még tartja hatását. A Gartner legutóbbi jelentése szerint 19,9 százalékkal áll az élen a kínai gyártó, ugyanakkor az elsőség nem biztos, hogy már sokáig kitart, a HP ugyanis nagy léptekkel közelít konkurensére, amivel akár már az idei negyedév végén megszerezheti (visszaveheti) a piacvezető címet.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Lenovót ugyanakkor valamelyest vigasztalhatja, hogy eközben a PC-ből befolyt bevétel növekszik, az előző év hasonló időszakához képest 4,9 százalékkal, 6,68 milliárdra ugrott a PCSD részleg forgalma. A vállalat közleménye megjegyzi, hogy a tendencia az előző negyedévben látottak folytatása, amikor a leszállított darabszámmal és részesedéssel párhuzamosan a bevétel is növekedett. A gyártó ugyanakkor a közeljövőben nehézségekre számít, a szűkös DRAM és NAND ellátás továbbra is problémákat jelenthet, a szűkös kereslet magasabb komponensárakat, ez pedig magasabb termékárat hoz, ami pedig visszafogja a keresletet. Emellett pedig már az akkumulátorok piaca is beleszólhat a mobil gépek gyártásba, az elektromos autók ugyanis egyre több ilyen komponenst szippantanak el, a beszállítók pedig egyelőre nincsenek felkészülve a megugrott keresletre.

Nem mennek az okostelefonok és a szerverek

Az okostelefonos MBG részleg már korántsem muzsikál ilyen jól. Bár a divízió bevétele 14,6 százalékkal 1,78 milliárdra nőtt, a deficit továbbra is megmaradt, az adózás előtti veszteség 177 millió dollár, ami 98-cal több az egy évvel korábbinál. Ez így már a nyolcadik mínuszban zárt mobilos negyedév, és egyelőre nem látszik a fény az alagút végén. A Lenovo szerint a Motorola márkanév alatt futtatott készülékek Nyugat-Európában és Latin-Amerikában biztató eladásokat mutattak, ugyanakkor faramuci módon a hazai pályának számító Kínában szenved a cég. Ezért a vállalat most a márka újraépítésén és az értékesítési stratégia kialakításán dolgozik, amelynek hatása még néhány negyedévig biztosan nem fog realizálódni.

A teljes bevétel legkisebb szeletét a vállalati megoldásokat takaró adatközpontos, DCG üzletág szállította. A részleg bevétele 13,7 százalékkal 850 millió dollárra esett, ám ennél rosszabb hír, hogy az előző évhez képest mínuszban kötött ki az eredmény, az adózás előtti veszteség ugyanis 110 millió dollár. Ez a produkció azért is csalódás keltő, mert bő egy évvel ezelőtt még több elemző is szép jövőt jósolt a vállalat ezen üzletágának. Az azóta eltelt időben ugyanakkor két hazai konkurens is óriási növekedést produkált, a Huawei és az Inspur is nagy léptekkel húzza ki a piacot a Lenovo lába alól, aminek hatását jól tükrözte a vállalat pénzügyi eredménye. A Lenovo az erősödő konkurenciára átszervezéssel válaszolt, ám ahogy az okostelefonos részleg esetében, úgy itt is negyedévekre lesz szükséges, hogy ennek esetleges pozitív hatása megmutatkozzon.

a címlapról