Gyakorlatilag kivonul Amerikából a LeEco
Régóta visszatérő kérdés, hogy az olyan kínai márkák, mint a Xiaomi miért nem terjeszkednek gyorsabban a nyugati országokban - a LeEco fájdalmas visszavonulása pont ezt illusztrálja.
Teljes visszavonulással zárulhat a LeEco (ejtsd: líeko), az egyik legérdekesebb kínai cég amerikai kirándulása. A cég korábban felvásárlással próbálkozott, majd saját hídfőállást akart kiépíteni a Szilícium-völgyben - most masszív elbocsátások jönnek. Közben az alapító-tulajdonos is meghátrálásra kényszerült a cég irányításában.
A LeEco egy, nyugati szemmel meglehetősen fura teremtmény. A céget a "kínai Netflix" kifejezéssel szokták jellemezni, ugyanis a vállalat a hazai piacon videós streaming szolgáltatásával épített ki erős jelenlétet, amelyhez saját filmgyártás is kapcsolódik. De a Netflixtől eltérően a pekingi cég a hardvergyártásban is nagyon érdekelt, van saját (és egészen sikeres) okostelefon-sorozata több tucat különböző modellel, 2015-ben pedig az autógyártásba is belevágott a Faraday Future-rel közösen - ez az elmúlt időszakban szintén zsákutcának bizonyult, de egyelőre nem zárt be.
Fájdalmas amerikai kiruccanás
A LeEco az elmúlt időszakban azzal került be a hírekbe, hogy immár az amerikai piacra való belépést építette. Ennek egyik sarokköve egy helyi márka, az amerikai tévépiac jelentős részét uraló, független Vizióért 2 milliárd dollárt kínált a LeEco, de egy botrány és a kínai szabályozók (vitatható) döntése nyomán ez kútba esett. Ugyanilyen hátraarcnak bizonyult, hogy a cég számottevő szilícium-völgyi ingatlant (üres telket) vásárolt a Yahootól, ahol később kampuszt akart építeni - de ezt később tovább is adta.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A friss hír szerint pedig a LeEco gyakorlatilag a teljes amerikai munkaerőt leépíti, a 85 százalékos azonnali elbocsátás után mintegy 60 fővel működik tovább a Egyesült Államokban a cég. A masszív leépítést nehéz másképp értelmezni, mint stratégiai hátraarcot: úgy tűnik az amerikai szervezet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A fentieknek valószínűleg szerepe van abban, hogy a cégbirodalom fő tulajdonosa, alapítója és elnök-vezérigazgatója, Jia Yueting bizonyos funkcióiról lemond és azokat más döntéshozókra bízza. A Reuters jelentése szerint a cég tagadja, hogy pozícióharcról lenne szó, inkább belső átszervezés, hatékonyabb céges struktúra kialakítása indokolja, hogy az alapító (kicsit) kevesebb szerepet lát el. A döntés értelmében Yueting feladja a LeEco-birodalom egyetlen tőzsdén szereplő darabjának, a LeShi-nek CEO-pozícióját (a LeEco bársonyszékét azért megtartja). A LeShi új vezetője pedig a Lenovótól 2012-ben érkezett Liang Jun lesz, ő vezérli majd a videostreaminggel foglalkozó üzletágat új sikerek felé.