:

Szerző: Habók Lilla

2017. május 18. 15:13

Leonardo egyesíti az SAP innovatív fejlesztéseit

Nagyobb hangsúlyt fog fektetni a jövőben az SAP is mesterséges intelligencia és gépi tanulás megoldásaira. A vállalat új együttműködési megállapodásai közül kiemelkedik az IBM Watson, de a Google-lel is folytatódik a közös munka.

Leonardo név alatt egyesülnek az SAP innovatív fejlesztései az SAP Cloud Platformon, úgy mint a gépi tanulás, az Internet of Things, a Big Data, az analitika és a blockchain - jelentette be a nagyvállalat a május 16-18. között tartott SapphireNow és ASUG konferencián. A bejelentés azt ígéri, hogy a Leonardo úgy integrálja a meglévő alkalmazásokat, hogy azok "intelligensebbek" lesznek az új megoldással. Bill McDermott, az SAP vezérigazgatója szerint a legnagyobb előnye, hogy a platform nyitott, így az ügyfelek és a cég partnerei hozzáférhetnek - mondta el a CNBC kérdésére. A legfrissebb adatok szerint az SAP jelenleg több mint 130 millió felhős előfizetővel, továbbá 350 ezer ügyféllel rendelkezik globálisan, amelyeknek 80 százaléka kis- és közepes vállalkozás.

Több központ is létrejön az új platform fejlesztőinek támogatására, de az SAP Leonardo Centre az európai városok közül csak Párizsban lesz megtalálható, emellett New York-ban, Sao Paulo-ban és az indiai Bengaluruban fogják az SAP mentorai azokat segíteni, akik cégre szabott alkalmazásokat hoznának létre a Leondardóval. Szintén ebből az alkalomból jött létre az SAP Leonardo Machine Learning Alapítvány, amely a gépi tanulással támogatott alkalmazásokat bocsát a vállalkozások rendelkezésére az SAP Cloud Platform szolgáltatásába ágyazottan - írja a ZDNet.

Az SAP Leonardo magas szintű architektúrája

Többek közt az SAP gépi tanulást magába foglaló új rendszerei közé tartozik a Hybris Cloud for Customer jegykezelő szolgáltatása, amely osztályozza a bejövő ügyfélszolgálati jegyeket és a megfelelő ügynöknek továbbítja őket - a Magyarországról is elérhető Hybris-ről itt írtunk bővebben. Egy másik szolgáltatás az ügyfélmegőrzésre koncentrál, és ennek során a rendszer megállapítja a lemorzsolódás indikátorait, illetve olyan termékeket ajánl, amelyre az ügyfél nyitott lehet. A Brand Impact pedig gépi tanulás alkalmazásával "közel valós időben" mutatja a márkák által közzétett képek és videók hatását.

Az S/4HANA Cloudon belül új gépi tanulás alapú alkalmazás az SAP Cash Application, amely azt mutatja meg, hogy az ügyfelek hogyan nyitják meg a beérkező banki küldeményeket, mint például számlákat. A HR osztályon pedig a három éve felvásárolt Fieldglass keretében a Job Matching szolgáltatás fogja párosítani az álláskeresőket a megfelelő pozícióval a tapasztalataik és a karrierterveik alapján. A jövőben még további megoldások fognak jönni az SAP tervei szerint, mint például banki, utazástámogató, kiskereskedelmi, számlaelemző megoldások - ennek érdekében a vállalat a Deloitte-tal is szorosabb viszonyt fog kiépíteni.

Az új szolgáltatások mellé nem meglepő módon digitális asszisztens is társul, a CoPilot chatbot fog feltűnni az SAP saját megoldásaiban. Emellett pedig más, meglévő alkalmazásokkal együtt is működik, úgy mint a Slack és a Google G Suite.

Leonardo IBM Watsonnal is dolgozik

Összefog a Leonardo az IBM Watsonnal is, hogy megdolgozzák a vállalati beszerzések piacát, melynek fő színtere a vállalkozásokat összekötő SAP Ariba. A rendszerek ebben az esetben a beszerzési adatokat a strukturálatlan adatokkal fogják összekapcsolni, mint például az időjárás, a szerződésen található nem szabványos részösszegek és a komplex árképzési struktúrák - idézi a ZDNet Jesus Mantast, az IBM Global Business Services kognitív folyamatok átalakításáért felelős igazgatóját. Így az ügyfeleknek a megoldás segítséget tud adni a vállalati szintű beszerzésekben, az ígéret szerint.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az IBM a tanácsadást nyújtja az új szolgáltatás kiépítéséhez, az implementációhoz és a működtetéshez. Továbbá az is az SAP tervei közt szerepel, hogy az IBM ügyfelei is az Ariba platformot használják a jövőben. Az IBM Watson számára pedig ez egy újabb lehetőség a tanulásra, amelyben az SAP szerződéseit feldolgozhatja, majd a kifejezések és a taxonómia elsajátítása, az ajánlott árak feltételeinek megértése után maga is jobb és összefüggőbb szerződéseket tud készíteni - az IBM Watson márciusban a Salesforce Einsteinjével is összeborult, amelynek kapcsán részleteztük, miért fontos Watsonnak a tanulás. Az SAP és az IBM a szerződési feltételek és az összefoglalók automatizálását szeretné elérni, de a jövőbeli tervek közt szerepel például a blockchain alkalmazása is.

Jól halad a Google-együttműködés

Szintén kiterjeszti az SAP az együttműködést a Google Cloud Platformmal (GCP) az SAP NetWear számítási platform tanúsításához, és hogy közösen integrálják a gépi tanulás és az IoT lehetőségeit, más irodai eszközökkel együtt. A Google-lel kötött felhős partnerséget még márciusban jelentette be a két vállalat, de ezen a konferencián mutatták be az első eredményeit, illetve beharangozták a folytatást. Folyamatban van az SAP Cloud Platform globális szintű elérhetősége a GCP-n, de a teljes integrációhoz és a közös innovációkhoz nem határozott meg határidőt a két vállalat.

A Google-lel kötött megállapodás azt jelent, hogy az SAP mindhárom nagy felhő infrastruktúra szolgáltató partnere, tehát a GCP mellett az AWS-sel és a Microsoft Azure-rel is együttműködik. "Az a stratégia, hogy annyi lehetőséget biztosítsunk, amennyit lehet. Nem tudjuk megmondani, hogy melyik ügyfélnek milyen backendet kell használni." - mondta Sam Yen, az SAP Silicon Valley üzletágának vezető tervezője és ügyvezető igazgatója.

A most bejelentett távlati célok közt viszont az SAP üzleti folyamatában szerzett tapasztalatának és a Google gépi tanulási szolgáltatásainak egyesítését hangsúlyozta, úgy mint a fordításhoz és beszédhez kapcsolódó API, illetve a TensorFlow. Nan Boden, a Google Cloud globális technológiai partnerek vezetője azt is hozzátette, hogy a tervek részét képezi a G Suite és az SAP különböző megoldásainak - SAP Anywhere, Concur, BusinessObjects Lumira - integrációja.

a címlapról