Enyhén alulteljesítette a várakozásokat a Seagate
De legalább profitábilis volt a vállalat, igaz ez a tőzsdét nem vigasztalta.
Az egy évvel ezelőttihez képest enyhén nőtt a Seagate forgalma, de a várakozásokat ezzel sem érte el a cég. A bevétel számszerűen a tavalyi 2,595 milliárd dollárról 3 százalékkal 2,674 milliárdra nőtt, ami 40 millióval kevesebb a korábban remélt 2,69 milliárdnál, amire a részvényárfolyam közel 17 százalékos eséssel reagált. Öröm az ürömben, hogy az egy évvel korábbihoz képest legalább profittal zárult a negyedév, egészséges, 194 millió dolláros nyereséget könyvelhetett el a Seagate, szemben az egy évvel ezelőtti 21 milliós veszteséggel. Bár a háttértárakat gyártó cég nem emeli ki, de utóbbi részben egy tavaly kezdeményezett leépítésnek köszönhető, amelynek keretein belül elsőként összesen 1600 főt bocsátott el Seagate, 100 millió dolláros megtakarítást remélve, majd pedig egyik nagy kínai gyárát is bezárta a vállalat, amivel eddig 46 673-ról 43 214-re csökkent a foglalkoztatottak száma.
A vállalat két fő kategóriára bontja termékeit, amelyen belül a HDD-k, illetve a nagyvállalati rendszerek és flash-alapú megoldások találhatóak. Előbbi felel a bevétel oroszlánrészéért, merevlemezekből 2,371 milliárd dollár folyt be, az összes többiből pedig mindössze 224 millió. Ebből is jól látható, hogy a Seagate sikere vagy épp bukása továbbra is a mechanikus meghajtókon múlik, ami a hosszútávú jövő szempontjából nem teljesen megnyugtató. A vállalat ugyanis továbbra sem rendelkezik komolyabb NAND-os kompetenciával, flash-alapú termékei a Micronnal kötött együttműködésből vannak. Ezzel szemben a nagy konkurens Western Digital lényegesen jobban áll, ugyanis a rivális tavaly óta zsebében tudhatja a SanDisket, és az azzal járó fejlett technológiát.
A Seagate így jobb híján a merevlemezes technológiáját igyekszik fejleszteni, az adatsűrűség növelésével már 12 terabájtnál jár a vállalat, a héliummal töltött termékekkel elsősorban az adatközpontokat célozza a vállalat. Ezek közül is az ügynevezett nearline kategóriába sorolt meghajtók viszik a prímet, ezekből összesen 21,4 exabájtnyi összkapacitás fogyott, ami 21 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőttit. Ezzel szemben az üzleti kritikus modellek eladása szinte stagnált, 2,2-ről 2,3 exabájtra nőtt a leszállított összkapacitás, ami szerény 4,5 százalékos javulás. Mindet egybevéve vállalati meghajtókból a teljes bevétel 36 százaléka folyt be (kb. 963 millió dollár), ami az egy évvel korábbinál 1 százalékkal kevesebb.
Nagyot nőtt a különféle szórakoztatóelektronikai eszközökhöz leszállított, tehát például a játékkonzolokban landolt HDD-k összkapacitása, a tavalyi 8,4-ről 13,6 exxabájtra, ami közel 62 százalékos ugrás. Az elsősorban különféle külső merevlemezeket jelentő kategóriában is emelkedett a leszállított kapacitás, itt 9,3-ról 10,8 exabájtra, 16 százalékkal javult az érték. Ilyen meghajtókból a teljesen bevétel 29 százaléka (kb. 775 millió dollár) származott, szemben a tavalyi 24 százalékkal (kb. 623 millió dollár).
A kakukktojást az asztali és mobil PC-kbe, azaz notebookokba szánt belső merevlemezek jelentik, itt ugyanis a csökkenést mutatnak a számok, a tavalyi 18 exabájtos kapacitást nem hogy meghaladni, de elérni sem sikerült, összesen 17,3 exabájtnyi merevlemezt szállított le a Seagate, ami közel 4 százalékos csökkenés. Talán ennél is beszédesebb, hogy míg tavaly a bevétel 30 (kb. 779 millió dollár), addig idén már csak 25 százalékát (kb. 669 millió dollár) jelentették az ilyen modellek. Mindez az SSD-k folyamatos térnyerését mutatja, a tendencia pedig várhatóan megmarad, valószínűleg elsőként a PC-kből fognak eltűnni a mechanikus meghajtók, igaz, ez várhatóan 2020 előtt nem fog megtörténni.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Mindent egybevéve 17,8 százalékkal, 55,6-ról 65,5 exabájtra nőtt a leszállított összkapacitás, ami annak fényében nem túl acélos, hogy az egyetlen meghajtóra levetített kapacitás 1,4-ről 1,8 terabájtra ugrott, amiből könnyen kiszámolható, hogy a leszállított darabszám csökkent: 39,7 millió darabról 36,38 millióra. Ez ugyanakkor egybevág a Seagate új stratégiájával. A vállalat bő egy évvel ezelőtt még körülbelül 55-60 millió merevlemezt gyártott negyedévenként, amit tavaly júliusban bejelentett tervek szerint jelentősen, 35-40 millióra szeretne visszavágni a vállalat - ezt sikerült is elérni, a sok kisebb meghajtó helyett a cég elkezdett a kevesebb, de nagyobb modellek felé fordulni.
A következő negyedévre 2,5 és 2,6 milliárd dollár közötti bevétellel kalkulál a Seagate, ami csökkenést jelenthet az egy évvel korábbi 2,654 milliárdos összeghez képest.