:

Szerző: Hlács Ferenc

2017. április 18. 13:41

Nincs kihívója a DJI-nak a drónpiacon

A kínai DJI uralkodik drónpiacon, a konkurensek pedig sorra állnak bele a földbe - némelyik szó szerint. A szegmens növekedése idén sem áll meg, noha elemzők szerint konszolidálódni látszik.

Bár az utóbbi évek egyik kedvenc hobbihardverévé nőtték ki magukat, a drónok piaca az elemzők számára mégis nehezen megfogható jelenség maradt. Míg mára a legtöbbek fejében valószínűleg a távirányítós, négyrotoros, esetenként kamerával felszerelt eszközök ugranak be elsőre a drón szó hallatán, a piacot vizsgáló szakértők egymástól is jelentősen eltérő definíciókat használnak, ezzel pedig a területre vonatkozó számaik is eltérnek. A dróngyártók pontos helyzetének vizsgálatát tovább nehezíti, hogy a cégek legnagyobb része nem tőzsdei vállalat. A drónpiacon a ReCode próbált rendet rakni, a lap szerint pedig két dologban legalább minden elemző egyetért: a szegmens gyorsan növekszik, trónján pedig egyértelműen a kínai DJI ül.

A Gartner elemzése szerint tavaly az eladott drónok száma (beleértve a kereskedelmi és hobbimodelleket is) több mint 60 százalékkal nőtt, így valamivel 2,15 millió fölött állt meg. A szakértők között uralkodó nézetkülönbségeket jól illusztrálja, hogy a Consumer Technology Association (CTA) beszámolója szerint csak az Egyesült Államokban 2,4 millió hobbidrón talált gazdára tavaly, több mint kétszer annyi, mint egy évvel korábban. A számokban megmutatkozó, nem elhanyagolható különbségek, ahogy fentebb már szó volt róla, a definíciókból adódnak: míg a Gartner csak az online kapcsolatra képes repülőket számlálja, a CTA az egészen apró hobbidrónokat is beveszi statisztikáiba. Utóbbi cég egyébként a 250 grammnál nehezebb eszközökből tavaly 825 ezer eladott darabot számlált az Egyesült Államokban.

A kutatók szerint a növekedés még jó ideig folytatódik, noha annak tempója várhatóan konszolidálódik majd a következő években. Az eladott darabszámot tekintve a Gartner az idei évre a 2016-os helyett kicsit visszafogottabb, 39 százalékos gyarapodást jósol, ez majdnem 3 milliós darabszámot jelent. A piac teljes bevétele, amely tavaly 4,5 milliárd dollár volt, 35,5 százalékkal több mint 2015-ben, idén a várakozások szerint 34,3 százalékkal nő majd és valamivel 6 milliárd dollár fölött áll meg. Az elemzőcég 2020-ra 11,2 milliárdot meghaladó bevételeket vár a szegmenstől.

Igaz, a hobbieszközökből nem meglepő módon sokkal több talál gazdára, mint a professzionális drónokból, utóbbiak sok esetben nagyságrendekkel vaskosabb árcédulája miatt mégis nagyobb részért felelnek a piac bevételeiből. Ezt kitűnően mutatja, hogy míg az eladott darabszám mintegy 94 százalékáért a személyes felhasználásra szánt eszközök felelnek, a bevételek 60 százalékát a kereskedelmi drónok hozzák a konyhára, amelyek ára a 100 ezer dollárt is meghaladhatja.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ennek az egésznek a tetején pedig a DJI ül, a kínai cég sorra üti ki versenytársait a pályáról. Az 500 és 1000 dollár közötti árkategóriában a cég Észak-Amerika piacának 36 százalékáért felelt 2016-ban, ha pedig eggyel feljebb lépünk, 1000-2000 dollár között 66 százalékot kanyarított ki a tortából. A felső kategóriában tovább haladva, a 2000-4000 dolláros drónok piacából a cég 67 százalékot szerzett meg. Ha minden árszintet nézünk, a vállalat a terület felét tudhatja szárnyai (rotorjai?) alatt.

A riválisok vért izzadva küzdenek, hogy tartsák a frontot, akad ugyanakkor aki inkább feladta a harcot. Az 500-1000 dolláros szegmensben ezüstérmes, a területből 19 százalékot megszerző 3D Robotics például tavaly teljesen leállt a drónfejlesztéssel, helyette inkább csak a szoftveres megoldásokra koncentrál. Ugyanebben az árkategóriában a hobbidrónjairól ismert Parrot, illetve a Yuneec 7-7 százalékkal vetette meg a lábát, a részesedés megtartása azonban egyiküknél sincs áldozatok nélkül, mindkét cég leépítéseket jelentett be a közelmúltban. A területen szintén próbálkozó GoPro Karma drónjának fájdalmas rajtjára pedig valószínűleg mindenki emlékszik még, a cég kénytelen volt visszahívni termékét, miután a típushibás drónok sorra kezdtek potyogni az égből.

Az elemzők szerint a DJI sikerében tavaly szerepet játszottak a cég által eszközölt árcsökkentések, továbbá a partnerségek is - a kamerakomponenseket például a Sonytól szerzi be a cég - legnagyobb előnye azonban, hogy folyamatosan tud újat mutatni a piacon. Ahogy a ReCode által megszólaltatott Colin Snow, a szegmenst figyelő Skylogic Research kutatócég alapítója elmondta, a DJI nem kevesebb mint 1500 alkalmazottat foglalkoztat kutatás-fejlesztési divíziójában, ekkora csapatot pedig semelyik konkurens nem tud felmutatni.

Persze a jövő a többi piaci szereplő számára sem teljesen borús, azok esélyeit a későbbiekben az Intel és a Qualcomm kezdeményezései egyenlíthetik majd ki, mindkét chipgyártó dolgozik ugyanis különböző drónplatformokon, amelyek 4G kapcsolattal, sőt akár gépi tanulással egészíthetik ki a cégek repertoárját. Ezekkel az alapokkal felfegyverkezve a vállalatok akár a kereskedelmi szegmensben is jobb lendületet kaphatnak.

a címlapról