Kipróbáltuk: Samsung Gear S3
Az élvonal élén lovagol a Gear S3 okosórájával a Samsung, és bár a terméke abszolút prémium, a viselhető eszközök rétegpiacát idén sem fogja a gyártó kiszélesíteni.
Rég túl van a kíváncsiságtól hajtott kezdeti felkapottságon az okosóra-piac, a viselhető eszközöket finoman szólva is mérsékelt vásárlói érdeklődés övezi, az is leginkább a fitneszkiegészítőkre koncentrálódik. A terület lassulására az elmúlt hónapokban az Android Wear 2 megkésett érkezése is rátett egy lapáttal - noha voltak akiknek a platformra építő eszközök őszi hullámának kimaradása épp kapóra jött.
Ilyen volt a Samsung, amely évek óta saját, Tizen platformját használja okosóráin, így az ősszel leleplezett Gear S3 Classicon is. Azt persze túlzás lenne állítani, hogy az Android Wear csúszásával komoly vákuum keletkezett volna a területen, mindenesetre a vánszorgó okosóra-piacon a legkisebb plusz lendület is jól jöhet a gyártóknak. A Samsung Gear S szériájának legújabb generációjába igyekezett a lehető legtöbb funkciót bezsúfolni, az a saját mobilhálózati kapcsolaton kívül lényegében mindent tud, amit egy okosórától elvárhatunk - utóbbi funkció a Gear S3 Frontier variáns sajátja.
A karóra elsősorban divatkiegésztő, még akkor is, ha történetesen okos. Kezdjük tehát az ipari formatervvel: az első ami a Gear S3 Classicot kézbe (csuklóra) véve feltűnik, hogy az kifejezetten termetes, a hardvert idén nem sikerült olyan vékony házba gyömöszölni, mint a tavalyi Gear S2-t. Míg utóbbinál egy a mezei karórákéval nagyjából megfelelő méretű készülékház adott otthont a kerek kijelzőnek és a többi komponensnek, idén érezhetően vaskosabbra sikerült az óra - bár kétségtelen, hogy a hagyományos, analóg mezőnyben is találni méretesebb darabokat. A rozsdamentes acélház minősége egyébként kitűnő és a formatervet sem bonyolította túl a cég, egy egyszerű kerek okosóráról van szó, amelyhez cserélhető, szabványos 22 milliméteres óraszíj csatlakozik. A készülékhez egyébként egy sötét színű bőrszíj jár. Az összkép a vaskosabb megjelenés dacára az előző modellhez képest most sokkal közelebb áll a klasszikus karórák jellemző formatervéhez.
Nem vált meg a gyűrűtől
Ehhez igazodik a kijelző körül elhelyezkedő, kívülről barázdált gyűrű, amelyet a Gear S2-ből megismert módon elforgatva az óra felületén navigációhoz is használhatunk. Az eszköz jobb oldalán két kezelőgombot találunk, továbbá a kijelző körül - ismét a hagyományos órákra emlékeztetve - rovátkák segítenek az analóg órákat imitáló virtuális számlapok mutatóin való eligazodásban. A formaterv tehát összességében a tavalyihoz képest sokkal inkább a tradicionális vonalat követi, megtartva a peremforgatós kezelőfelületet, amely eddigi tapasztalataink szerint a leginkább előremutató megközelítés a kis panelek kezelésére az okosóra-piacon. A kerek kijelző azért természetesen idén is érintésérzékeny, a gyűrűvel ázóban szerencsére teljesen elfogadható szintre lehet csökkenteni a kis panel simogatását-bökdösését.
A felépítésbe azért bele lehet kötni és nem csak az óra vastagsága miatt. Az eszköz jobb oldalán elhelyezkedő gombok ugyanis sokkal jobban kiállnak, mint a Gear S2 lapos gombjai, ez pedig a méretes házzal párosítva azt eredményezi, hogy bizonyos esetekben, például ha egy asztalra támaszkodva a viselő csuklója hátrahajlik, kézfejével akaratlanul is megnyomhatja valamelyik kezelőgombot. A navigációs gyűrű is kicsit könnyebben fordul a kelleténél, időnként attól is eltekeredhet ha kezünket a zsebünkből kivéve a nadrághoz súrlódik. Ez szerencsére azért nem gyakori jelenség, mindenesetre a gyűrű ellenállása egy leheletnyivel erősebb lehetne.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A kijelző a cégtől megszokott módon természetesen Super AMOLED, rendkívül élénk színekkel továbbá tisztességes fényerővel, így a legnagyobb napsütésben is probléma nélkül olvasható. A pixelenként ki-bekapcsolható paneltechnológia egyébként ideális választás az okosórákhoz, hiszen úgy jeleníthető meg rajta folyamatosan a számlap (legalábbis a jelentősebb fekete területekkel operáló felületek), hogy közben az akkut sem terheli túlzottan.
Ahogy az óra külsejét, úgy kezelését sem bonyolította túl a cég. A Gear S3 Classicot Bluetooth-on párosíthatjuk az okostelefonnal, amelyre a hozzá tartozó Samsung Gear társappot a Play Store-ból telepíthetjük. Itt azért akad egy fölöslegesnek tűnő plusz lépés, külön alkalmazásként egy Gear plugint is le kell tölteni az alkalmazásboltból, hogy az órát a telefonnal használatba vehessük. Mindenesetre ha ez megvolt, elkezdhetjük személyre szabni az órát. A Samsung Gear app használata magától értetődő, abból letölthetünk és az órához adhatunk új virtuális számlapokat vagy Tizen appokat, meg is csörgethetjük a Geart ha netán elnyelték volna a kanapé hasadékai, valamint beállíthatjuk, mely alkalmazások küldjenek értesítéseket a Gearre, és azokat milyen formátumban szeretnénk megtekinteni.
Ugyanitt lehetőség van a beérkező üzenetekre gyors válaszok megadására is, így szükség esetén a telefon előhúzása nélkül, egy bökéssel is leokézhatunk egy-egy találkozót vagy megbeszélést, illetve különböző híváselutasító üzeneteket is beállíthatunk, hogy valamivel informatívabban tudjuk kinyomni a rossz időben telefonáló kollégákat. Az app, illetve az okosóra mindezeken túl segélykérés funkcióval is kiegészül, itt az óra home gombját háromszor megnyomva, egy vagy több ismerősnek küldhető segélykérő üzenet, amelyben az app a felhasználó aktuális pozíciója mellett leírást biztosít a címzetteknek, hogyan követhetik a pozícióját a következő egy órában.
Mondd a kéznek
Noha saját mobilhálózati kapcsolattal a Gear S3 ezen verziója nem rendelkezik, ettől függetlenül a csatlakoztatott okostelefonon keresztül gond nélkül bonyolíthatunk róla hívásokat, a Samsung okosóráitól már azok legelső generációja óta megismert "Knight Rider" stílusban. Ilyenkor az ember a csuklójához beszél, a válasz pedig az óra hangszóróiból érkezik. A hívások tehát nem a legdiszkrétebbek, ugyanakkor ha az utcán sétálva nem is, otthon vagy akár vezetés közben is használható lehet ez a megoldás ha nem akarunk a telefon után kutatni. Az óra méretéhez képest egyébként maximális hangereje kifejezetten figyelemreméltó, persze a hangminőségtől nem kell csodát várni, a kihangosított hívásokhoz mindenesetre elegendő.
A palettáról természetesen a kötelező sportfunkciók sem hiányoznak, a készülék lépést számlál, pulzust mér, kalóriát számol, rögzíti a megmászott emeleteket, sőt, manuálisan azt is számlálhatjuk rajta, hány pohár vizet ittunk meg az adott napon. Ehhez a gyártó S Health appját vethetjük be az okosórán, amelyet a párosított telefonra is letölthetünk (nem csak Samsung készülékekre). Ilyenkor az app szinkronizálja az órától kapott adatokat és a nagyobb kijelzőn is követhetjük, mennyit kellett volna aznap még mozognunk. A séta-lépcsőzés mellett az appban egy halom további mozgásformát követhetünk, ahogy azt az S Health felhasználói már ismerik, a kerékpározástól a futáson át a túrázásig. Az óra sportfunkciói egyébként a mobilos fitneszapp nélkül is kitűnően használhatók, az eszköz még kimutatást is ad, hogy a nap folyamán mikor, mennyit mozogtunk.
A Gear S3-ra persze egy sor más alkalmazás is telepíthető, mint a Spotify órás appja vagy különböző minijátékok. Utóbbiakból több is akad, amely kifejezetten a navigációs gyűrűhöz igazította kezelését, noha valószínűtlen, hogy ezekkel bárki is túl sok időt eltöltene. A különböző virtuális számlapok válogatásával viszont már annál inkább, a fizikai mutatókat mimikázó kijelzők mellett az eszközhöz találunk egy sor érdekes felületet is, a Fallout rajongói például egy a játékból ismert Pip-Boy-hoz hasonló UI-t vihetnek az eszközre, de a fitneszadatokat állandóan mutató számlapot is találunk a Samsung online boltjában, illetve különböző minimalista vagy épp testreszabható felületű óralapokat is letölthetünk.
Az okosórában dolgozó kétmagos, 1 gigahertzen ketyegő Exynos 7270 processzor mellett ülő 768 megabájt RAM bár nem tűnik túl bőkezűnek, a lapkával együtt kitűnően teszi a dolgát, az óra használata abszolút gördülékeny, egyetlen alkalommal sem akadt meg semmilyen feladat alatt. Az akkumuáltor nagyjából kétnapos üzemidőt produkál, szerencsére ugyanakkor gyorsan feltölthető, mintegy másfél óra alatt ismét száz százalékon áll a mutató. Az órához tartozó töltő-dokkolóra elég egyszerűen rátenni az eszközt, azt mágnesek rántják a helyére, a töltés pedig vezeték nélkül zajlik. Maga a töltőegység microUSB aljzattal kelthető életre.
A Samsung Gear S3, ahogy a vállalat okosórái általában, igen vaskos árcédula fölött üldögél a boltok polcain: kereskedőtől függően 100-120 ezer forint környékén juthatunk hozzá az okosórához. Ha egy jobb okostelefon árát hajlandók vagyunk az eszközre költeni, a műfajt csúcsát kapjuk, a megoldás azonban mára egyértelműen egy rétegpiacot céloz, annak is leginkább a felső sávjában mozgó felhasználókat. A Gear S3 ennek alapján valószínűleg olyanoknál talál majd gazdára, akik egy korábbi csúcsóráról váltanának újabb modellre - aki viszont eddig nem érezte különösebb hiányát a csuklóra szíjazott értesítéseknek, valószínűleg az S3 sem győzi majd meg.