:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. február 27. 11:15

Már a Samsung is a Surface-ek babérjaira törne

Két vadiúj Windows 10-es tablet PC-t jelentett be a Samsung. A nagyobbik modell ígéretesnek tűnik, megfelelő árazással végre komoly konkurenst kaphat a Microsoft Surface.

Három új táblagépet mutatott be az MWC-n a Samsung, az androidos Galaxy Tab S3 mellett két méretben futott be a Galaxy Book, a dél-koreai cég windowsos tablet PC-je. Ahogy már az elnevezés utal rá, utóbbit kimondva-kimondatlanul a Microsoft Surface gépek ellenfelének szánja a Samsung. A nyers specifikációk alapján lehet esélye a Samsungnak, de természetesen most is sok múlik majd az árazáson és az (itthoni) elérhetőségen, amiről egyelőre a gyártó nem árult el semmit.

A Galaxy Book tehát két méretben érkezik, az egyes képátlókhoz pedig eltérő hardver társul. A kereken 12 hüvelykes modell képviseli a csúcsot, a Surface gépekből ismerős 3:2-es képarányú kijelzőpanel Super AMOLED típusú, felbontása 2160x1440, illetve támogatja a HDR megjelenítést. A processzor szerepét egy kétmagos Kaby Lake modell kapta, a Samsung egy 3,1 GHz-es i5-ről beszél, ami kizárásos alapon a 7200U típust takarhatja.

A memória kapacitása 4 vagy 8 gigabájt lehet, sajnos továbbra is opció az előbbi, egyre kisebbnek tűnő méret. Ezekhez 128 vagy 256 gigabájtos SSD kérhető, amit microSD kártyával egészen 256 gigabájtig bővíthet tovább a vásárló. A beépített ac-s Wi-Fi,a Bluetooth 4.1 szériatartozékok, ezeket opcionálisan Cat6 LTE modemmel, és ezzel együtt a helymeghatározáshoz szükséges GPS és GLONASS támogatással lehet kiegészíteni. A nagyobbik Galaxy Bookon két kamera lapul, hátlapi 13 megapixeles mellé egy 5 megapixeles előlapit is beépített a Samsung.

A 12 hüvelykes modellekre két Type-C USB 3.1 aljzat került, a készülék (gyors) töltése mellett ezek természetesen USB csatolós perifériákat is fogadnak. A Samsung szerint a beépített 39 Wh-s akkumulátorra akár tíz és fél órás üzemidő is elérhető, ami kellemesen hangzik a mindössze 7,4 milliméter vastag, 754 grammos tablet PC-től, aminek tömegében ráadásul a háttérvilágításos billentyűzettel egybeépített kitámasztó, illetve a például rajzoláshoz elengedhetetlen S Pen toll is benne van.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A kisebbik, 10,6 hüvelykes Galaxy Book szinte minden paraméterében szerényebb, hisz a képátló mellett a felbontás is alacsonyabb, ráadásul a 1920x1280 pixelt LCD panelen rajzolja ki a gép, de a HDR támogatás legalább itt is megvan. A processzor teljesítménye is szerényebb, bár a Core m3-7Y30 turbó órajele 2,6 GHz, az alapfrekvencia mindössze 1 GHz-es. Ugyancsak korlátozó tényező lehet a fix méretű, 4 gigabájtos memória, amihez 64 vagy 128 gigabájtos eMMC háttértár társulhat, ami ebben az esetben is bővíthető egy akár 256 gigabájtos microSD kártyával.

Kamerából csak egy előlapi, 5 megapixeles került a kisebbik Galaxy Bookra, e mellett pedig az USB 3.1 portok száma is feleződött, mindössze egyetlen, a töltéshez is elengedhetetlen aljzat található a tablet PC-n. Természetesen a 10,6-os gép is alapértelmezetten kínál beépített ac-s Wi-Fi-t és Bluetooth 4.1-et, valamint ebben az esetben is kérhető LTE modem. Utóbbitól függ a gép tömege, ami modem nélkül 640, modemmel pedig 650 grammnál áll meg billentyűzettel és tollal együtt. A 10,6-os Galaxy Book akkus üzemideje is ígéretesen hangzik, a Samsung 10 órás értéket közölt.

Az Android sem marad ki

A két teljesen új, Windows 10-es tablet PC mellett egy friss androidos gép is érkezett a Galaxy Tab S3 személyében. A 9,7 hüvelykes képátlójú gép QXGA (2048x1536) felbontású Super AMOLED panellel rendelkezik, a processzor szerepét pedig a tavalyi év slágere, a Snapdragon 820 tölti be, amihez 4 megabájt memóriát, és 32 giabájt, SD kártyával bővíthető háttértárat társított a Samsung.

A beépített ac-s Wi-Fi és a Bluetooth 4.2 természetesen itt is jelen van, akárcsak az opcionális LTE modem. A hátlapi kamera 13, az előlapi pedig 5 megapixeles, előbbihez LED-es villanó is társul. A tabletre egyetlen USB Type-C port került, ugyanakkor ez Android esetében még megbocsátható, ennél nagyobb probléma lehet az igencsak szerény, csupán 6000 mAh kapacitású akkumulátor, ami első hallásra nem túl acélos üzemidőt sejtet. Az Android 7.0-val érkező, mindössze 429 gramm tömegű géphez S Pen jár, billentyűzet viszont csak kiegészítőként vásárlóható hozzá.

A három új termék árazását egyelőre homály fedi, mint ahogy egyelőre a piaci megjelenések pontos időpontját sem árulta el a Samsung.

a címlapról