Új pokémonokkal törne újra a csúcsra a Pokémon Go
A Pokémon Go már több mint 1 milliárdos bevételnél tart, de még mindig meg tud újulni, a friss kiadás új tartalommal csábítja a játékosokat.
Megérkezett a Pokémon Go játékosainak körében régóta várt Generáció II. frissítés, amely a legnagyobb változást jelenti a bevezetés óta eltelt több mint féléves időszakra visszatekintve. A játék hátterében a The Pokémon Company áll kiadóként, amelynek csak kisebbségi tulajdonosa a Nintendo, a Game Freak és a Creatures mellett. A fejlesztő pedig a Niantic Labs, amelyben a Nintendónak ismeretlen méretű részesedése van.
Az alkalmazásnak összesen 1 milliárdos bevételt sikerült elérnie január végéig, vagyis az Androidon és iOS-en is elérhető mobiljáték első hét hónapjában a SensorTower adatai szerint. Mint írják, ezzel az eredménnyel a Pokémon Go a leggyorsabb az alkalmazások közül, amely átlépte ezt a mérföldkövet, míg a legnagyobb bevételszerző Clash Royale-nak ez csak 10 hónap alatt sikerült.
110 nap alatt 800 milliós bevételt ért el a Pokémon Go
A Pokémon Go kezdetektől a fokozatos terjeszkedés elvét követi, már a bevezetés tavaly július 6-án is eleinte csak néhány országban történt meg, később vált globálisan elérhetővé. A több mint egy hetes késleltetés technológiai szempontból is fontos volt, mivel a szerverek hatalmas terhelést kaptak az első napokban. A bevezető időszak nagyjából napi 18 milliós bevételt hozott a kiadónak, ami természetesen csökkent a következő hónapokban, de még mostanában is napi 1,5-2,5 millió dollárt termel.
Főleg a tematizált speciális események emelik meg erősen a bevételeket, amelyek közben több Pokémon jelenik meg és elkapásukért is több jutalom jár. Például a Halloween esemény öt nap alatt 23,3 millió dollárt jelentett a cégnek, míg az azt megelőző hagyományos héten 10 millió volt a bevétel öt nap alatt. Egy másik beszédes adat, hogy tavaly decemberben még 950 millió dolláros összbevételről számolt be a cég, amely egy hónap alatt több mint 50 milliós növekedéssel átlépte az egy milliárdot.
Bevételek változása az Egyesült Államokban az eseményekhez köthetően
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Nagy várakozás előzte meg a mostani második generációs pokémonok megjelenését, mivel kezdetben csak 150 szörny volt elérhető, és ezt azóta csak néhány új megjelenés követte. A lokációs/augmented reality formátumú mobiljáték lényege a szörnyek összegyűjtése, így az újak megjelenése tartalmi bővítést is jelent.
Mostantól több mint 80 új pokémon kapható el, közülük több is megkülönböztethető nemek szerint, két új gyümölcs segíti a játékost az elkapáskor, több cukorka (a továbbfejlesztéshez és az erősítéshez szükséges pont) kapható a továbbfejlesztett pokémonok begyűjtésekor, és még néhány felületi változás, kényelmi módosítás és hibajavítás történt - részletes lista a Niantic blogon. A frissítések vélhetően újra fel fogják ébreszteni az érdeklődést a mobiljáték iránt, amit a bevezetés időszakához hasonló szerverproblémák is jeleztek.
Legfőbb kérdés az lesz, hogy vajon a Nianticnak sikerül-e megismételnie a bevezetéskor elért hatalmas letöltésszámot (tavaly szeptemberi adat szerint 500 milliós) és aktivitást (kezdetben napi 20-25 millió), amelyet zuhanó érdeklődőszám követett - részben a szerverleállások vagy éppen a játék érdektelenné válása miatt. Az aktív felhasználók részéről biztosan fokozottabb jelenlét várható a következő hetekben, és a régi játékosok egy részét is valószínűleg sikerül visszacsábítani, de a vállalatot inkább az új alkalmazásletöltések és a vásárlások száma fogja érdekelni.
A bevétel a Pokémon Gónál a megszokott freemium modellre alapul, az ingyenes használat mellett a játékosok a plusz eszközökért, például új labdákért vagy a tárhely bővítéséért fizethetnek. A mostani frissítés viszont nem ad olyan új elemet a bolthoz, amelyért fizetni lehetne. Az új eszközök közé egyedül a pokémonok elkapását megkönnyítő és az értük járó cukorkákat megduplázó gyümölcsök tartoznak, de ez a típus eddig sem volt megvásárolható az alkalmazáson belül, csak játék közben szerezhető be. Viszont új elem, hogy a felhasználókhoz tartozó karakterek a virtuális pénzekért cserébe újfajta öltözetet, kiegészítőket kaphatnak. A nyári megjelenést követően a kilencedik napon tetőzött a bevétel, úgyhogy a sikeresség megítélésére ebben az esetben is pár napot várni kell.