:

Szerző: Hlács Ferenc

2017. február 15. 15:21

Mindent felfalt az Android és az iOS

A mobilos platformok csatájában lassan nem csak a Google és az Apple szemmel látható riválisai, de az "egyéb" kategória is eltűnik.

Komótosan tovább növekedtek az okostelefon-értékesítések 2016 utolsó negyedévében. A Gartner jelentése szerint az időszakban mintegy 432 millió készülék talált gazdára, ami 7 százalékos gyarapodást jelent 2015 záró negyedévéhez képest.

Az operációs rendszerek harcában szokás szerint messze az Android jár az élen, a tavalyi Q4-ben a Google szoftverével szerelt okostelefonokból több mint 352 millió darabot adtak el, 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A platform ezzel már 81,7 százalékos szeletet hasít ki a piacból. Ezzel párhuzamosan az iOS is nőni tudott, az Apple rendszere 77 millió újonnan értékesített eszközön dolgozik, ez ugyancsak 8 százalékkal haladja meg a 2015 Q4-es 71 milliós számot. A szoftver piacrésze ezzel 17,7-ről 17,9-re hízott.

Már nem kell sok, hogy a Gartner által közölt, az elmúlt években jellemzően négyszereplős lista kétfősre zsugorodjon: a Microsoft mobilos rendszere a tavalyi év utolsó három hónapjában egymillió eladott telefonon volt jelen, ami óriási, több mint 76 százalékos zuhanás a 2015 végén mért 4,3 milliós értékhez képest. A platform piaci részesedése ezzel az amúgy sem eget rengető 1,1 százalékról 0,3-ra esett vissza. A BlackBerry saját operációs rendszere is tovább morzsolódik, egy éve az elemzők még 907 ezer eladott eszközről beszéltek a platform égisze alatt, 2016 Q4-re ez 207 ezerre konszolidálódott, ami szintén igen látványos, 77 százalékos mínuszt jelent. A cég szoftverének piaci részesedése ezzel 0,2 százalékról tovább olvadva elérte a bűvös 0,0-t. Lassan tehát a mobilos Windows és a BlackBerry rendszere is átvándorol az "egyéb" kategóriába, nem lenne meglepő, ha akár egy év múlva már csak az Android és az iOS kapna külön említést.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A BlackBerry helyzete persze senkit ne tévesszen meg, a cég nevével fémjelzett telefonokon a Priv óta Android fut, így azok a platformok csatájában már a Google rendszerének táborát gyarapítják. A piacon lévő, az "egyéb" kategóriában összegyűjtött többi rendszer is a torta egyre kisebb, már alig látható szeletén osztozik. A fentebb említett 4 platformtól eltérő rendszert futtató okostelefonokból a tavalyi év utolsó negyedében 530 ezret értékesítettek, azaz a 2015 végi 887 ezres eladásnak csaknem 40 százaléka tűnt el egy év alatt. A 0,2 százalékos piacrész így már csak 0,1 százalék.

Az Android és az iOS elsöprő dominanciája már jó ideje kőbe van vésve az iparágban, lassan a két, folyamatosan terjeszkedő platform teljesen kiirtja riválisait, amelyek a jelenlegi tendencia szerint egy-két éven belül teljesen eltűnhetnek a piacról, azon már jelképes tizedszázalékokkal sem lesznek jelen. Azt persze most is fontos kiemelni, hogy az androidos készülékek ebben a listában nem kizárólag a Google szolgáltatásaival és alkalmazásboltjával felszerelt eszközöket jelentik, de minden AOSP-ra építő eszközt. Elsősorban Kínában jellemző, hogy egyes gyártók saját, vagy harmadik felektől származó alkalmazásbolttal, a Google megoldásai nélkül teszik elérhetővé eszközeiket, ugyanakkor ez a trend visszaszorulóban van, miután a keresőóriás kelet felé is egyre inkább nyit.

a címlapról