Szerző: Asztalos Olivér

2017. február 3. 12:31

Erősebb ARM-os (ko)processzort kaphat a következő MacBook

Lassan csempészi be processzoros fejlesztéseit PC-ibe az Apple, a MacBook Pro következő generációjával egy újabb lépést tehet az Intel leváltása felé a cég.

Koprocesszori szintre emelkedhet az Apple következő macbookos segédchipje. A vállalat komolyabb feladatokkal ruházhatja fel a MacBook Pro notebookok következő frissítésével érkező ARM-os processzort, ami így már átveheti a Power Nap funkcióhoz szükséges műveletek elvégzését is. A hír ismét felveti az a régóta vitatott lehetőséget, amely szerint az Apple idővel PC-ibe is saját tervezésű processzort tehet.

Az új MacBook Pro gépekkel bemutatkozott ARM utasításarchitektúrára épülő T1 chip az érintősáv, illetve az abba integrált ujjlenyomat-olvasó vezérléséért felel. Utóbbi működéséhez egy, az Apple terminológiája szerint Secure Enclave-nek nevezett zárt terület szükséges, ahol a rendszer ujjlenyomat matematikai leképezését raktározza el egy olyan kulcs segítségével, amely csak a Secure Enclave számára érhető el, az adatokhoz más hardver vagy szoftver nem férhet hozzá. Ennek megfelelően az adatokat kizárólag a chip szóban forgó része használja annak ellenőrzéséhez, hogy a beolvasott ujjlenyomat egyezik-e a korábban regisztrálttal.

Introvertáltak az IT-ban: a hard skill nem elég

Már nem elég zárkózott zseninek lenni, aki egyedül old meg problémákat. Az 53. kraftie adásban az introverzióról beszélgettünk.

Introvertáltak az IT-ban: a hard skill nem elég Már nem elég zárkózott zseninek lenni, aki egyedül old meg problémákat. Az 53. kraftie adásban az introverzióról beszélgettünk.

Az év végére prognosztizált következő MacBook Pro frissítésben már a T310 jelölésű fejlesztés láthatja el az azonosítás szerepét, ami mellett további funkciókat is átruházhat házon belül tervezett segédprocesszorára Apple. A pletykák szerint ez a 2012-ben bemutatott Power Nap funkció jelentheti, amivel a notebook képes rendszeresen, néhány percre felébredni, letölteni a leveleket és/vagy a rendszerfrissítéseket, majd mintha mi sem történt volna, visszaaludni. A lépés hátterében a lapka kedvezőbb fogyasztása állhat, ami így hosszabb üzemidőt biztosítani az ebből a szempontból erősen kritizált új MacBook Pro sorozatnak.

Arról egyelőre csak találgatni lehet, hogy hogy a Power Nap mellett más területeken is kiaknázza-e saját tervezésű megoldását az Apple. Nem túl elrugaszkodott azt gondolni, hogy a tervezőcsapat egyéb, alacsony számítási teljesítményt igénylő műveleteket is rábízhat a T310-re, aminek hála növelhető lenne az üresjárati üzemidő. A kivitelezést bonyolíthatja, hogy MacBookokat hajtó Intel processzor, illetve ennek megfelelően a macOS is x86-os, miközben az Apple processzorai kivétel nélkül ARM-ra épülnek. Két utasításarchitektúra operációs rendszer oldali egyidejű támogatása meglehetősen komplikált lenne, ugyanakkor a Microsoft mintájára akár emulációhoz is nyúlhatna az Apple.

Utóbbi egy újabb lépés lenne a régóta pedzegetett váltás felé, amely szerint az Apple idővel teljesen saját kezébe venné termékeinek processzorellátást. Az ehhez szükséges erős CPU magok lassan rendelkezésre állnak, a cég gőzerővel fejleszti az iPhone-okba és iPadekbe kerülő "A" sorozatú processzorokat, generációról-generációra óriási, 30-50 százalékos ugrást produkálva.

a címlapról

CHIP

1

Több oldalról mar bele a Qualcomm az Arm-be

2025. március 27. 11:43

Egy ideig biztosan nem fog enyhülni a feszültség a két üzleti partner közt: világszerte trösztellenes kampányt indított a Qualcomm az Arm Holdings ellen, hogy megtartsa előnyet a félvezetők piacán.