Még mindig hatalmas iramban nő a Facebook
Nem hatott az álhírekről szóló botrány a Facebook bevételeire és felhasználószámára, minden érték azóta is döbbenetesen növekszik. A mobil szerepe szintén tovább nőtt, több mint havi 1 milliárd aktív felhasználó csak így nyitja meg a közösségi oldalt. Zuckerberg szerint ideje a mobilos tartalmak jelenlétét erősíteni.
Elképesztő tempót produkál a Facebook növekedése, amelynek bevételei még mindig a duplájára tudtak nőni a december végével záródó negyedik negyedéves pénzügyi jelentés szerint. A cég bevétele 8,81 milliárd dollár volt, ami 51 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest, és ezzel ismét felül tudta múlni az elemzők 8,51 milliárdos várakozását. Az összeg döntő többsége a hirdetésekből származik, amely 8,63 milliárd dollárt jelentett a közösségi óriásnak - ez 53 százalékos növekedésnek felel meg a tavaly év végi azonos negyedévhez viszonyítva. A profit szintén döbbenetes mértékben nő, ezúttal 3,57 milliárd dollárnak felelt meg 128 százalékos növekedéssel.
Továbbra is hatalmas a mobilos hirdetésekből befolyó bevétel, 7,2 milliárd dollárt ér el 61 százalékos növekedéssel, amellyel a teljes reklámbevétel 84 százalékát adta. A bejelentéshez kapcsolódó elemzői konferenciahíváson Sheryl Sandberg ügyvezető igazgató azt is hozzátette, hogy 65 millió cég rendelkezik Facebook oldallal, amelyek 4 millió hirdetést helyeztek összesen az oldalon. Figyelemre méltóak az Instagram számai is, 5 millió üzleti profil készült eddig a fotós-videós közösségi oldalon, és több mint 500 ezer reklámot tettek közzé. A legnagyobb száz hirdető kevesebb mint a reklámbevétel negyedét adta, ami viszont csökkenést jelent az előző évhez képest.
Régiós szintre levetítve a bevételeket az látható, hogy még mindig az Egyesült Államokból és Kanadából származik a befolyó összegek nagy része, méghozzá 4,56 milliárd dollár. Ezt követi az európai 2,06 milliárdos bevétel és az Ázsia-Csendes-óceán régió 1,35 milliárdos bevétele, míg a maradék 839 millió dollár a "világ többi részéről" származik.
A régiós bevételek és a felhasználószám alapján ezúttal is elkészítette a Facebook az egy facebookozóra jutó bevétel nagyságát, mely világszintre lebontva 4,83 dollár - ennyit ér egy átlagos használó a közösségi óriásnak, ami több mint 1 dollárral nagyobb összeg 2015 végéhez képest. Természetesen az Államok és Kanada felhasználói járnak elöl a "bevételszerzésben" 19,81 dollárral, majd az európaiak követik őket 5,98 dollárral, de már az ázsiai és csendes-óceáni lakosok is több mint 2 dollárt hoznak, csak az "egyéb" felhasználók maradtak 2 dollár alatt. Az azonban minden területről elmondható, hogy az értékek nagy ütemben nőttek, akár az egy évvel ezelőtti, akár az előző negyedéves adatokat figyeljük.
Több mint egymilliárd, minden tekintetben
A felhasználószám emelkedése továbbra is felfoghatatlan: a napi aktív felhasználók száma 1,23 milliárd, ami 18 százalékkal több az egy évvel ezelőtt mért értékekhez képest. Érdekes fordulat a grafikon alapján, hogy az Ázsia-Csendes-óceán régió számára ez volt az első olyan negyedév, amikor vezető szerepet vett fel régiós felosztás szerint a felhasználószámban (ezzel a "világ többi része" kategóriát előzte meg), de közben minden régióban több volt a facebookozó - a statisztika nem foglalja magában a leányvállalatok adatait.
A mobilos napi felhasználók száma 23 százalékkal 1,15 milliárdra emelkedett, mely tartalmazza a mobilalkalmazásból, mobiloldalról belépést és a Facebookon regisztrált Messenger alkalmazás használóit is. Ezzel a mobilos értékek már harmadik negyedéve egymilliárd felett csúcsosodnak.
Így növekedett a mobilhasználók aránya (Forrás: Jackdaw Research)
Havi aktivitás szempontjából a Facebook összesen 1,86 milliárd felhasználóval számolhat 17 százalékos növekedéssel éves szinten. A mobilos felhasználószám is erőteljesen nőtt, 1,74 milliárdot tesz ki 21 százalékos emelkedéssel. Már azoknak a száma is 1,15 milliárdnál tart, akik csak mobilról vagy tabletről szokták megnyitni az alkalmazást vagy a mobiloldalt, tovább erősítve a mobil-elsődlegessége felé mutató tendenciát.
Erősen növekedett az Instagram felhasználóinak is a száma, decemberben jelentette be a cég, hogy átlépte a 600 millió havi aktív felhasználói küszöböt, majd pedig a 400 milliós napi aktivitás számát is. A Snapchattől féléve nyúlt Stories funkció pedig már elérte a 150 milliós napi aktív felhasználószámot - mint ahogy egy korábbi cikkben részleteztük a helyzetet.
Hogyan lehet még tovább nőni?
Úgy tűnik, főleg mobilos és videós irányba - az elemzői konferenciahíváson Mark Zuckerberg, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy ezt látja jelenleg "megatrendnek", amelyben érdemes lehet a Facebookot-családot továbbfejleszteni. Főleg az Instagram felületén már több mint féléve látszik ez a folyamat, de Zuckerberg ennél tovább fog menni. Ehhez a célkitűzéshez és az élő formátummal való kísérletezéshez tartoztak a Facebook 360 fokos élővideói, az élő audio-közvetítések és a kameraképhez illeszthető Snapchat-szerű maszkok.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az amerikai felhasználók már meg is kapták a frissítést közösségi oldalon, amely külön fület tartalmaz a videók számára, és "hamarosan" a többi országban is tervezi a cég megjelentetését. A Facebook-vezér arról is szót ejtett, hogy tavaly már elkezdte a befektetést az eredeti videós tartalmak gyártásába, és a fejlesztést 2017-ben még intenzívebben fogja folytatni. A tervezett videók között egyaránt szerepelnének profik által forgatott filmek és amatőr felvételek, de mint elemzői kérdésre kiderült, a fókusz kezdetben inkább a rövidfilmeken lenne - vagyis a Facebook inkább a YouTube-nak, mint a Netflix-nek állít konkurenciát, ahogy a TechCrunch levonta a következtetést. Készülhetnek például videók közösségi céllal a felhasználók barátainak, forgathatnak promóciós tartalmakat a hírességek és a cégek (akik vélhetően fizetnek majd ezért), illetve lesznek fizetős prémium tartalmak is a felvételeknek szánt közös felületen - amelynek elsődleges platformja a mobil lesz.