:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. január 31. 16:17

Okostelefon-gyártócskát vett a Razer

Tovább növeli a felvásárolt cégek listáját a Razer. Az akvizíciókat elnézve a cég hosszútávú céljai között a virtuális valóság és/vagy egy kézikonzol is szerepelhet.

Meglepő felvásárlást eszközölt az eddig elsősorban gamer perifériáiról ismert Razer. Az amerikai cég most a felhős okostelefon koncepciójáról elhíresült Nextbitet kebelezte be eddig ismeretlen összegért cserébe, ami a vásárló részéről új irányokat sejtet. A Razer céljairól egyelőre csak találgatni lehet, ezzel a cég a virtuális valóság mellett akár a mobilos játékok (konzolok) felé is nyithat, utóbbit elképzelést erősíti az Ouya két évvel ezelőtti felvásárlása is.

A Nextbitet korábbi Google és HTC alkalmazottak alapították, előbbi cégtől az androidos tapasztalatok, utóbbitól pedig az okostelefon gyártáshoz szükséges gyakorlat érkezett. A cég első és eddigi egyetlen sikerét (vagy kudarcát) a Nextbit Robin készülék jelentette, amihez a csapat a Kickstarteren gyűjtötte össze a tőkét, mindössze 12 óra alatt. A "cloud smartphone" jelzővel illetett készülék érdekessége az egyedinek mondható dizájn mellett, hogy az androiodos alapokon nyugvó Nextbit OS az adatok döntő többségét (pontosabban amit csak lehet) a felhőben tárolja, azokat a felhasználó szokásainak megfelelően menedzseli, törli le, vagy épp tölti vissza, beleértve a különféle tartalmakat és alkalmazásokat is.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Razer azt ígéri, hogy a Robin, illetve ezzel együtt a Nextbit struktúrája is érintetlen marad (egy darabig), így a tavaly megjelent készülékhez a korábban beígért Android 7.0 Nougat frissítés is hamarosan megérkezik. Az ezt követő tervek egyelőre homályosak, a Nextbit egyelőre nem beszél újabb készülékről, ugyanakkor ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Robin az első és utolsó készülék a cég nyúlfarknyi történetében.

A Nextbit közvetlenül a THX mellé kerülhet a Razer polcán, ugyanis a cég alig pár hónapja csapott le a korábban George Lucas tulajdonában lévő hangtechnikai cégre. A Razer és a THX a hangszórók és fülhallgatók mellet a szárnyait egyre határozottabban bontogató virtuális valóság területén is közös nevezőt találhat: a Razer már korábban beállt az nyílt forrású OSVR VR-szemüveg mögé, az AnandTech szerint pedig a THX is tapogatózni kezdett már a piacon, ahol idővel akár össze is érhet a két felvásárlás.

a címlapról