Nem jöttek a felhasználók a fizetős Twitter-klónba
Már két éve nem történt jelentős fejlesztés az App.net szolgáltatásban, de eddig a minimális bevételekből fenn tudta tartani magát a szolgáltatás. Március 14-től azonban végleg bezár, úgyhogy a felhasználók addig tudják lementeni az adataikat.
Bezárja szolgáltatását az App.net, amely a Twitternek próbált fizetős konkurenciát állítani, de már évek óta érezhető volt, hogy elbukott ez a kísérlete. 2014-től kezdve már csak hibajavításokat és kisebb fejlesztéseket végzett a csapat, de az alkalmazástámogatókon kívül a többi alkalmazottat elbocsátották. Azóta a szolgáltatás lényegében vegetált, és a befolyó bevételt csak a fenntartásra fordította. A támogatások összege viszont az elmúlt két évben egyre csökkent, ezért Dalton Caldwell és Bryan Berg alapítók végül a szolgáltatás lezárása mellett döntöttek.
Eredetileg az alkalmazás alapötletét az jelentette, hogy a hirdetésekből fenntartott Twitter 2012-től egyre inkább ellehetetlenítette a külső fejlesztők által létrehozott (és reklámok szűrésére képes) klienseket azzal, hogy korlátozta az API-hívások számát, kevesebb funkciót kínált kifelé és azokat is lassabban. A Facebook és a Google sem támogatta soha az eredeti funkciókat klónozó klienseket, de a Twitter eleinte ezeknek köszönhette népszerűségét - Magyarországon például a Turulcsiripnek és a Yammnak.
Pont ennek az ellenkezőjét igyekezett kínálni a 2012-ben létrehozott App.net, vagyis egy reklámmentes és előfizetéses alapú Twitter-alternatívát, amely szabadon engedi a hozzáférést a külső fél által létrehozott klienseknek. A Twitter viszont addigra már hat éve működött, és kiépítette a felhasználói bázisát. Az App.netnek viszont nem sikerült megfelelő közösséget kialakítani, amely újabb regisztrálókat vonzott volna a szolgáltatásba. Néhányan például RSS olvasóként tudták elképzelni a használatát, részben azért, mert "kevésbé volt zajos", viszont a nagyobb portálok és cégek jelen voltak az oldalon. Hiába sikerült a kliensfejlesztőket megnyerni a külső fejlesztések létrehozására, ha ezek mind néptelenül várták a tartalmakat a felületen.
"Végül nem tudtuk legyőzni a tyúk-tojás problémát az alkalmazásfejlesztők és az alkalmazás használói között. Úgy képzeltük, hogy a különféle, gyorsan növekvő harmadik fél által működtetett alkalmazások fenn tudják tartani a szükséges érdeklődőszámot az üzlet működéséhez. A fejlesztők kezdeti bevonása megfelelt az elvárásainknak, de induláskor a lelkesedés nem vonzott melléjük elegendő felhasználót. Ez egy előre látható kockázat volt, amit érdemes lett volna figyelembe venni." - írja Dalton Caldwell a búcsúüzenetben.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Hivatalosan a szolgáltatás 2017. március 14-ig működik, de már mostantól nem fogad új regisztrációt és a függőben lévő feliratkozásokat is törli. Eddig az időpontig minden felhasználónak ajánlott, hogy exportálja a rendszerből az adatait, mert ezt követően már nem lesznek elérhetőek. Az alkalmazás kódját viszont nyilvánossá teszik a fejlesztők a GitHub profiljukon.
A történetből a konkurens Twitter is levonhatja a következtetést, mivel a problémája éppen a monetizálás és a nyilvános használatból következő zaklatás kezelése, amelyre egy meghívásos és fizetős rendszer megoldást nyújthatna. Azonban az App.net példája mutatja, hogy a működés nem feltétlenül kifizetődő ebben a formában, ha a rendszer nem tud elegendő számú fizetős közönséget magához vonzani.