:

Szerző: Hlács Ferenc

2017. január 5. 16:34

Robotok, okoshűtő, papírvékony TV - nem aprózta el a CES-t az LG (Frissítve)

Papírvékony tévével, Amazon Alexával felszerelt okoshűtővel és mindjárt négy robottal érkezett a CES-re az LG. A cég a jövőben egy gépét sem hagyja Wi-Fi nélkül.

A CES-en évről évre vadabbnál vadabb koncepciókat vonultatnak fel a konzumer elektronikában utazó cégek - idén sincs ez máshogy, az LG pedig különösen kitett magáért, hogy kitűnjön a készüléközönből. A vállalat többek között robotokkal, okoshűtővel és egy elképesztően vékony OLED TV-vel vette ostrom alá a Las Vegas-i expót.

LG W7, a tapétatévé

Kezdjünk is rögtön a frissen leleplezett televízióval, amely egyszerűen W7 névre hallgat. A 4K felbontású OLED panel már önmagában a csúcskategóriába pozicionálja a készüléket, annak igazi különlegessége azonban, hogy az egész tévé mindössze 3,85 milliméter vékony, ez töredéke még az új csúcstelefonoknál tapasztalt vastagságnak is. A készülék ennek megfelelően kifejezetten könnyű is, 65 hüvelykes verzió alig mint 8 kilogrammot nyom, de a 77 hüvelykes változat is csak mintegy 12,2 kilogramm.

A kevesebb mint 4 milliméteres készülékházon ugyanakkor a tévékről megszokott csatlakozópaletta bajosan férne el - ezt a problémát az LG egy a tévéhez mellékelt soundbarral oldja meg. Minden aljzat, a tápellátás áramkörei és a természetesen a hangszórók is ezen az egységen kaptak helyet, amely egy házon belül fejlesztett, vékony szalagkábellel csatlakozik a tévéhez. Az eszköz, amelyet "tapéta TV-ként" is emlegettek, nevéhez hűen nem kap támasztékokat amelyekkel TV állványon lenne elhelyezhető, azt az LG kizárólag falra szerelt használatra szánja.

A gyártó szerint az extrém vékony kialakítás nem megy a képminőség rovására, az OLED-techológiának nincs szüksége ennél lényegesen többre, a W7 modellek hozzák az ugyancsak 2017-es, de vaskosabb testvéreiktől megismert minőséget. Ez a vállalat szerint a tavalyi eszközökhöz képest 25 százalékkal nagyobb, akár ezer nites fényerőt jelent, az új tévék továbbá támogatják a Dolby Vision és a HDR10 HDR formátumokat is. Az LG W7 modellek már márciusban megrendelhetők lesznek, noha a gyártó egyelőre nem árulta el azok árát - a CNet spekulációi szerint ugyanakkor a kisebb verzió baráti 10 ezer dollár környékén lesz elérhető.

Alexa, hidegre téve

A cég a nappali mellett a konyha invázióját is folytatja, méghozzá egy okoshűtővel. A Smart InstaView Door-in-Door hűtőszekrény ajtaján egy tekintélyes, 29 hüvelykes érintőképernyőt figyel, amelyen az egykor a Palm által fejlesztett, az LG tévéin is többször felbukkant WebOS felülete kezelhető - dupla koppintásra pedig a panel teljesen átlátszóvá válik, így az ajtó kinyitása nélkül böngészhető a hűtő tartalma. A maradék pacal mustrálásához ugyanakkor nem is kell feltétlenül személyesen felkeresnünk a készüléket, abban ugyanis a vállalat egy nagylátószögű kamerát is elhelyezett, így okostelefonról is beleshetünk az eszköz gyomrába. Utóbbi nem csak akkor jöhet jól, ha a munkahelyről vetnénk néhány vágyakozó pillantást az otthon felejtett ebédre, de akár bevásárlás közben is, ha ellenőrizni kellene, maradt-e még tej a hűtőben.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A hűtő azonban nem a kijelzőtől lesz igazán okos: arra utat talált az Amazon hangalapú virtuális asszisztense, az Alexa is. A hűtő ezzel nem csak konyhagépként, de kvázi okosotthon-központként is működhet, az Alexától megismert teljes funkcionalitást felvonultatva: arról hangparancsra elérhetők az Amazon Prime tartalmak, rendelhetők termékek a vállalat online áruházából, illetve a kompatibilis okoseszközök is vezérelhetők. A készülék ára egyelőre nem ismert, ugyanakkor jó eséllyel nagyon mélyen a zsebünkbe kell majd érte nyúlni.

A robothadsereg is felsorakozott

A hűtőszekrénnyel nem merül ki az unortodox okosotthon-központok sora, az LG egy hasonló eszközt, szintén Alexával felokosítva, egy otthoni robotba is beköltöztetett. A Hub Robot az Amazon Echóból, illetve a fenti hűtőből megismert hangvezérléses funkcionalitást hozza, továbbá egy interaktív kijelzőt is kapott, amelyen időjárási adatokat (netán az LG okoshűtőjének tartalmát) jeleníthet meg. Mikor épp nem információkat sorol, a kijelzőn egy virtuális arc jelenik meg, a robot továbbá különböző mozgásokkal a testbeszédet is képes mimikálni, beépített kamerájával pedig az egyes családtagokat is meg tudja különböztetni. A HUB Robothoz az LG külön megvásárolható minirobotokat is kiad, ezek a lakás más-más pontjain helyezhetők el, lényegében a fő robot kiegészítéseként szolgálnak.

A kütyü ugyanakkor nem csak kis-, de nagy testvéreket is kap, ilyen a vállalat méretes Airport Guide Robotja, amely nagyméretű ívelt kijelzőjével a repülőtereken hivatott tájékoztatást adni az utasoknak, akiket adott esetben el is kísér a megfelelő kapuhoz. Ugyancsak a reptereket veszi célba a vállalat Airport Cleaning Robotja, amely lényegében egy ipari robotporszívó, nagy kapacitású portartállyal és méretes tisztítókefékkel. A robot nyomásérzékeny lökhárítói mellett LIDAR-t használ a tájékozódáshoz. Végül de nem utolsó sorban a cég egy fűnyírórobotot is kiadott, fantáziadús Lawn Mowing Robot néven, amely a reptéri testvéreihez hasonló szenzorokkal térképezi fel a kertet és fodrászolja meg a gyepet.

De mi lesz a biztonsággal?

Ami a háztartási eszközök okosítását illeti az LG a következőkben nem teketóriázik sokat: ahogy a cég marketingért felelős alelnöke David VanderWaal a cég CES-es sajtóeseményén fogalmazott, 2017-tel kezdődően a vállalat minden háztartási eszközét Wi-Fi kapcsolattal szereli fel - arról azonban egyelőre nem sokat tudni, mi lesz a helyzet ezeknek az eszközöknek a biztonságával. A különböző IoT megoldások megtervezésekor ez a szempont rendre elfelejtődik, ennek hála már most elképesztő méretű IoT-botnetek állnak az online bűnözők rendelkezésére.

A nagyvállalatok a jelenlegi készülékportfólió rendszeres biztonsági frissítésével is erősen hadilábon állnak, egy hasonló bővítéssel pedig az LG-nek csak nehezebb dolga lesz - ha a csúcstelefonokra is csak döcögve érkeznek meg a biztonsági frissítések, valószínűleg a vízforraló patchelését sem sieti majd el a cég. Remélhetőleg az online eszközök palettájának tempós bővítése az online biztonság terén is új hozzáállást hoz majd a cégnél - és más gyártóknál is. A biztonsági frissítésekkel kapcsolatos politikára a LG-nél is rákérdeztük, ha választ kapunk, frissítjük a cikket.

Frissítés Az LG a következő választ küldte a kérdésünkre:

„Folyamatosan fejlesztjük az okos háztartási gépek adatforgalmát ellátó szervereink biztonsági rendszereit, és a hacker támadásokkal szemben is erős védelmet építettünk. A szerverbiztonság megerősítése mellett arra koncentrálunk, hogy az esetleges támadásokat az eszközökre telepített védelmi megoldásokkal hárítsuk el. A beérkező adatokat biztonságos helyre mentjük, a szervereken nem tárolunk semmit. Vállalatunknál szigorú előírások és folyamatok garantálják, hogy a fogyasztói adatokkal kapcsolatban minden lehetséges kockázatot kiküszöböljünk.”

a címlapról