:

Szerző: Gálffy Csaba

2016. november 10. 09:54

Formális biztonsági teszten is átment a Signal

Átment az első komoly teszten a Signal Protocol, a nemzetközi kutatói csoport nem talált kivetni valót sem a protokoll működésében, sem pedig annak implementációjában. A dokumentáció viszont hiányos, és elvi eshetőségekre felkészülve lehetne még javítani rajta.

Átment az első komoly, formális biztonsági auditon a Signal, a titkosított üzenetküldés egyik új generációs zászlóvivője. Az Ed Snowden kedvenc alkalmazásának számító Signal egy saját fejlesztésű protokollt és újszerű titkosítási megoldásokat használ - a megközelítés hatékonyságát és biztonságát azonban egészen eddig formális audit nem támasztotta alá.

Az első akadályt sikerrel vette

Az auditot egy ötfős szakértő csapat végezte, mely a brit Oxfordi Egyetem, az ausztrál Queensland University of Technology és a kanadai McMaster University munkatársaiból állt. A csapat azzal a feltételezéssel indult a vizsgálatnak, hogy a hálózat teljesen ellenséges kézben van, vagyis a kliensek közötti teljes kommunikáció elérhető a támadók számára.

A kutatók több nehézségbe is ütköztek az audit során, leginkább az Signal által használt felépítés újszerűsége és dokumentálatlansága okozott problémát. A rendszer alapját képező protokollt ugyanis csak nemrég formalizálták a fejlesztők, a működés jelentős része pedig nem kapott dokumentációt, csak az implementáció (forráskód) vizsgálatával sikerült feltérképezni. A Signal által használt új, rendkívül komplex kulcskezelésre nem is illeszthető a megszokott formális elemzési modell, így ahhoz sok helyen új módszertant is ki kellett találni.

A konklúzió azonban egyértelműen pozitív: nincs a protokollban és annak implementációjában érdemi hiba, "az architektúrában nem találtunk jelentős hibát, ami nagyon biztató" - mondják a kutatók. Ennek ellenére vannak pontok, ahol minimális erőfeszítéssel lehetne erősíteni rajta, például a kulcsok előállításánál a statikus-statikus Diffie-Hellman közös titkos elem (shared secret) használatát.

Azt azért igyekeznek a kutatók leszögezni, hogy az audit a Signal protokollt és annak egy implementációját vizsgálta, a Signal alkalmazásokban található egyéb komponenseket, külső könyvtárakat, illetve a kliensek közötti implementációs különbségeket a szakemberek most nem vizsgálták. Az audit így inkább egy átfogó elemzés legelső (igaz, úttörő) elemeként értelmezhető, korántsem végszó a Signal biztonságát illetően.

A titkosítás nehéz. Nagyon nehéz.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a biztonságos hálózati kommunikáció messze a legnehezebb informatikai-matematikai feladatnak számít manapság. A szakma (joggal) szkeptikus a bevett megoldásokat mellőző, új utakat és saját implementációkat készítő fejlesztőkkel, mély kriptográfiai szakértelem nélkül ugyanis gyakorlatilag lehetetlen valóban biztonságos megoldásokat létrehozni. Ezért nagyon fontos a független, szakértők által elvégzett audit, amely formális vizsgálatnak veti alá a fejlesztést és igyekszik feltárni annak problémás részeit.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A Signal egyébként nyílt forráskódú, a titkos kommunikációért felelős protokoll pedig szabadon használható más szoftverekben is. Ezt implementálja ma már a WhatsApp, a Facebook Messenger és a Google Allo is (inkább díszként és marketingfogásként, mivel általában opt-in rendszerben titkosítanak, a metaadatokat pedig tárolják és készséggel kiadják a hatóságoknak), illetve az eredeti Signal alkalmazás is (ez metaadatot nem tárol).

A protokoll fejlesztését az Open Whisper Systems végzi, a megoldás alapjait egyébként alapítványi és amerikai kormányzati támogatással. A protokoll mögött álló csapat nem is amatőrökből áll, annak írását Trevor Perrin és Moxie Marlinspike kezdte, utóbbi a Twitter biztonságért felelős vezetője volt korábban.

A teljes vizsgálati eredmény itt olvasható.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról