:

Szerző: Gálffy Csaba

2016. október 28. 12:32

Itt az Apple érintőkijelzős laptopja

Erősen vitatható lépéseket hoz az Apple új csúcslaptopja, a veszteséglista legalább olyan hosszú, mint a pozitív újdonságoké.

Megérkezett tehát az érintőkijelzős MacBook Pro - csak szokás szerint Apple-féle csavarral. A cég továbbra sem hisz abban, hogy a felhasználók a laptop kijelzőjét akarják matatni (és ebben van némi ráció, be kell látni), helyette a funkcióbillentyűk sorát foglalja el egy új, érintésérzékeny kijelző.

Touch Bar - ez tényleg jó lehet

A Touch Bar lényege, hogy teljesen interaktív tud lenni, vagyis kontextustól függően különböző gombokat, funkciókat hoz a felszínre. Ez még appon belül is változhat, tehát az épp használt képernyőtől függően tovább módosulnak a gombok, ráadásul a felkínált opciók egy külön képernyőn még részletesebben is testre szabhatóak, vagyis a leggyakrabban használt gombjainkat tehetjük az alapértelmezettek helyére.

Azt be kell látni, az ötlet maga zseniális. A felhasználói felületek legnagyobb rákfenéjét a láthatatlan funkciók jelentik, amelyekről a felhasználók nagy része pont emiatt azt sem tudja, hogy azok egyáltalán léteznek. Ilyenek a billentyűkombinációk, a jobbklikkre felugró kontextuális menük, de a Windows 8 jobb oldalról behúzható Charm Barja vagy az iOS 3D Touch menüje is pont ezzel a problémával küzd. Az már csak hab a tortán, hogy a Touch Bar gombok mellett csúszkákat is megjeleníthet, amellyel finom gesztusokat is lehet majd végezni - hasonló gondolat vezérelte a Microsoftot is a Surface Dial megalkotásában, nem véletlen, hogy nagyjából hasonló feladatokkal demózták mindkét koncepciót (például rajzprogramban az ecsetvastagság állításával).

A Touch Bar ezt egy csapásra képes lehet megoldani azzal, hogy ezeket az alapértelmezésben rejtett képességeket felszínre hozza. Nagy kérdés persze a megvalósítás minősége és hogy a valóságban életképes-e a koncepció - de öröm látni, hogy az Apple (bő 20 évvel a kontextuális menük elterjedése után) végre elkezdett gondolkodni a probléma megoldásán. A verdiktet még korai persze kimondani, sok függ a szoftverfejlesztők támogatásától (a Touch Bar-kompatibilitást külön bele kell fejleszteni az alkalmazásokba), illetve a műszaki implementáción is múlik a használhatóság. És egyelőre azt is nehéz megítélni, hogy a beáldozott funkciósor, benne az Esc billentyűvel mekkora veszteség lesz a mindennapi munkában.

Nagyobb lemaradást pótol a Touch ID integrációja, a windowsos modelleken évek óta (akár évtizede) elérhető biometrikus azonosítás végre az Apple számítógépein is elérhető. A megoldás az iPhone vagy a Synaptics PC-s érzékelőihez hasonlóan "fekete dobozként" működik, vagyis az operációs rendszer csak annyit tud kiolvasni, hogy sikeres vagy sikertelen az azonosítás. Ehhez egyébként a maces fejlesztők is hozzáférnek majd API-n keresztül, a Safari pedig szintén kínál hozzáférést, így például az Apple Pay-jel együtt webes fizetésre is használható majd.

Beszéljünk a MacBook Próról

A Touch Bar ugyan az új MacBook Pro család legérdekesebb új képessége, de közben a gépeket teljesen át is tervezte a vállalat, a néhány éve bevezetett ipari formaterv is jelentősen megújult. Ami azonnal szembetűnő lesz majd, hogy az új gépek lényegesen vékonyabbak, mint az előző generáció - persze ez nem biztos, hogy előrelépés, egy professzionális gépnél, hordozható munkaállomásnál ennél fontosabb lehetne a portok sokasága vagy az akkus üzemidő.

Mert a portoknál kegyetlen mészárlást végzett az Apple. Kezdjük a legfájóbbal: a tényleg innovatív mágneses töltőcsatlakozónak immár vége -  az asztalról lerántás ellen védő mechanizmus nem része az új családnak. Helyette a négy USB-C csatlakozó bármelyikén tölthetjük majd a gépeket, ez azonban ilyen védelmet nem nyújt majd. Az USB-C csatlakozók mindegyike mögött teljes Thunderbolt 3 vezérlő áll, így azok a sima USB 3.0 mellett támogatják a videós kimenetet is, illetve adaptereken keresztül például Ethernet, vagy sima USB is alakítható belőlük.

Erre szükség is lesz, ugyanis egyetlen analóg audió kimeneten és az említett négy USB-C-n kívül más port nincs a gépen, tehát a (hipernépszerű) HDMI port és a kártyaolvasó is a múlté. Az pedig már a humor kategóriát gazdagítja, hogy az Apple milyen tudathasadásos logikát követ a MacBookok és az iPhone-ok fizikai csatlakozói kapcsán. Az iPhone 7-hez mellékelt fülhallgató ugyanis Lightning csatlakozóval érkezik, a cég viszont nem értékesít Lightninggal szerelt számítógépet. Ugyanígy az iPhone kábele hagyományos USB-s csatlakozót használ, ilyen port viszont szintén nincs a MacBookon és az új MacBook Prókon. Egységes logika, átgondolt stratégia tehát nyomokban sem fedezhető fel, még a legújabb eszközök vásárlásánál is adapterekkel kell manővereznie a felhasználónak.

Változott a Prók billentyűzete is, immár a MacBookból ismerős (és erősen megosztó) pillangós elvű billentyűzet dolgozik itt is, igaz, a cég szerint átdolgozott mechanizmussal és hosszabb rugóúttal. Nagyot nőtt a másik beviteli eszköz, az amúgy is hatalmas touchpad most még nagyobb lett, egyes modelleken duplájára nőtt a felülete.

A 13-as modellek egységesen kétmagos Intel processzort használnak, 256 gigabájtos (PCI Express) SSD és 8 gigabájt RAM társaságában (igaz, mindkettő bővíthető igény szerint extra befektetéssel). A grafika integrált, mezei Intel Iris 550 jár a gépek mellé, vagyis játékgépnek jobbára alkalmatlan lesz (bár a Civilization VI azért elfut majd rajta várhatóan). A gép alapára 650 ezer forint, de nagyobb memóriával, erősebb processzorral és terabájtos SSD-vel 1 060 000 is lehet az ár.

A 15-ös gépek igazi munkaállomásnak számítanak, az új sorozat alapból négymagos processzort kínál, dedikált grafikus vezérlővel (Radeon Pro 450, 2 gigabájt fedélzeti memóriával), de kérhető erősebb Radeon Pro 460 is, dupla ekkora memóriával. Az operatív tár itt duplázódik a 13-as modellekhez képest, alapból 16 gigabájt jár. Az alapár itt 880 ezer forint, de erősebb grafikával és 2 terabájtos SSD-vel 1,5 millió fölé is könnyen lehet kerülni.

Szürke és szürkébb színben.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A fenti két modell mellett az Apple kínál majd egy fapados 13-as Prót is, ez Touch Bar és Touch ID nélkül, visszavágott (2 GHz-es) processzorral érkezik, de ugyanúgy 256 gigabájtos tárhellyel és 8 gigabájt RAM-mal érhető majd el. A költségcsökkentés oltárán két portot is beáldoz ez a verzió, cserébe 100 ezer forinttal olcsóbb, 550 ezerbe kerül. Az összes új gép megrendelhető a szokásos ezüstszürke borítás mellett egy sötétebb szürke színben is - a világító logónak azonban minden esetben búcsút kell inteni.

Az Air sorozat vége?

Az Apple nem hagyott kétséget a bemutató végén, hogy középtávon a MacBook és a MacBook Pro jelenti a laptop portfóliót, az Air karrierje így hamarosan a végére érhet. A prezentáció során Phil Schiller össze is hasonlította az új 13-as MacBook Pro és a 13-as Air fizikai tulajdonságait, ezek már ma is összemérhetőek, mind tömegben, mind vékonyságban, mind a teljes térfogatban eltűnt az Air korábban élvezett előnye, így megkezdődhet a termék kivonása.

Ehhez az első lépést a cég már meg is tette, a 11 hüvelykes verziót teljesen kivezette, a 13-as pedig megtűrt szerepben, frissítés nélkül marad a kínálatban. Hogy milyen szerep várhat erre a modellre, illusztrálhatja az Utolsó Optikai Meghajtóval Szerelt Mac története: a cég szintén most fejezte be a nem-retinás MacBook Pro értékesítését. Ezt a 2012-es modellt egészen mostanáig gyártotta és értékesítette a cég, pontosan ugyanolyan formában, mint 2012-ben, kombinált CD-DVD meghajtóval, tányéros merevlemezzel, cserélhető memóriamodulokkal, Ivy Bridge generációs Intel processzorral.

a címlapról