:

Szerző: Hlács Ferenc

2016. október 21. 16:47

Nintendo Switch: hibrid táblagép a gyártó legújabb konzolja

Bemutatta régóta várt új konzolját a Nintendo, a japán cég a nappalikat és az utazó játékosokat is egyetlen termékkel célozza meg, ez a dokkolóba helyezhető és fizikai kontrollerrel is felszerelhető Switch tablet.

Lehullt a lepel a Nintendo eddig csak NX kódnév alatt emlegetett, új generációs konzoljáról, legalábbis egy rövid bemutatóvideó erejéig. A Switch névre keresztelt készülék a korábbi találgatásoknak megfelelően egy asztali- és kézikonzolként is használható hibrid játékgép: egy dokkolóba helyezhető minitabletről van szó, amelyhez kétoldalt fizikai kontrollerek csatlakoztathatók. A vezérlők a táblagép dokkolt állapotában egy külön vázra csúsztathatók rá, így egy kvázi hagyományos kontrollert alkotva, cég így szinte változatlan játékélményt igyekszik biztosítani mind otthon, mind út közben.

A megoldás érdekessége, hogy a vállalat által Joy-Conként emlegetett vezérlők bizonyos játékmódok esetén önállóan is megállják a helyüket, a tablethez tartozó két eszközzel így többjátékos módban akár ketten is játszhatnak, plusz periféria vásárlása nélkül. A vállalat a Joy-Con páros mellett biztos ami biztos egy mezei kontrollert, a Nintendo Switch Pro Controllert is piacra dobja, ez kifejezetten az otthoni játékhoz készül. Utóbbihoz a Nintendo Switch Dockra lesz szükség, ebbe a táblagépet becsúsztatva tévén is megjeleníthetők az eszközön kezelt tartalmak. A gép bármikor, akár menet közben dokkolható vagy el is távolítható az állomásból, a játék onnan folytatható, ahol a felhasználó abbahagyta.

A többjátékos üzemmód kiemelt helyet kap a japán cég Switch-stratégiájában, amellett, hogy egy tablet egyszerre több Joy-Connal is vezérelhető, több Switch tablettel felfegyverkezve helyi multiplayerre is lehetőség van. A vállalat egyelőre nem volt túl bőbeszédű az eszköz technikai részletei kapcsán, így az sem ismert, hogy a többjátékos módban maximálisan hányan vehetnek részt, a bemutatóvideóban ugyanakkor először négy, majd később nyolc játékos is megküzd egymás ellen, egy-egy tablettel felfegyverkezve, így jó eséllyel legalább nyolc fővel lehetőség van beizzítani a helyi többjátékos módot.

Ha Nintendo nem is, az Nvidia elárult egy két technikai részletet a hibridről, ugyanis mint közleményéből kiderül, a tabletben a vállalat chipje dolgozik, méghozzá egy egyedi Tegra SoC, vélhetően egy Pascal vagy Maxwell architektúrára építő GPU-val. A két vállalat kapcsolata egyébként egészen elmélyült a konzol kifejlesztésekor, az Nvidiának ugyanis a vas mellett a Switch-hez tartozó API-k és middleware-ek fejlesztésében is komoly szerepe van.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Egyelőre a konzol fizikai paraméterei nem ismertek, az Ars Technica azonban az eddigi sajtófotók alapján közölt néhány becslést, hogy pontosan mekkora is lehet az új eszköz. Az oldal szerint a táblagép dimenziói 184,1x106 milliméter környékén mozognak, a Joy-Con kontrollerek a szélességet oldalanként 34,3 milliméterrel toldják meg, magasságuk pedig megegyezik a tabletével. A két Joy-Con az otthoni használatra szánt keretbe csúsztatva nagyjából 157,5x115,8 millimétert tesz ki.

Szintén az Ars Technica hívta fel rá a figyelmet, hogy a promóvideó játékosai sehol nem érnek a tablet kijelzőjéhez, kizárólag a kontrollerekkel vezérelik az eszközt - ennek fényében nem egyértelmű, hogy az támogatja-e egyáltalán érintéses kezelést. Az oldal az ügyben megkereste a Nintendót is, a vállalat azonban csak annyit mondott, "Nincs mit közölniük a téma kapcsán". Az egész biztos, hogy a Switch-re készülő játékokat a fejlesztőknek teljes mértékben élvezhetővé kell tenni a tévés-kontrolleres konstrukcióban, ennek fényében pedig erősen kérdéses, hogy milyen pluszt adna a tartalmaknak az érintésvezérlés, talán a menükben zajló navigáción kívül - elképzelhető tehát, hogy a cég inkább elhagyta a funkciót.

A Switch megjelenése jővő márciusra várható, azzal a vállalat úgy látszik végleg összevonja asztali- illetve kézikonzolos termékvonalait, és egyetlen úton halad tovább. Ez a megközelítés kockázatos lehet, hiszen így asztali környezetben is mobilos hardverre kénytelen támaszkodni a vállalat, illetve a platformot megcélzó fejlesztők, ami még annak fényében is komoly rizikó, hogy a Nintendo hagyományosan nem tartja a teljesítményversenyt az otthoni konzolok esetében a rivális termékekkel, mint az Xbox vagy a PlayStation. Persze rengeteg múlik majd az áron is, az persze vélhetően csak 2017-ben derül ki.

a címlapról