Hivatalosan elstartolt a céges Facebook
A vállalati dolgozók ezentúl a Workplace-t használhatják a céges kommunikációra, melyet aktív felhasználószámtól függő havi előfizetéses modellben indított el Facebook, több mint egy éves tesztidőszak után.
Mostantól bármely szervezet igénybe veheti az előfizetéses Workplace szolgáltatást, amelyet már nagyjából fél éve tesztel a Facebook munkahelyi környezetben. A projektet tavaly januárban jelentette be a közösségi oldal vezetősége Facebook at Work munkanéven száz cég bevonásával - azóta a tesztelői bázis ezer cégre nőtte ki magát, amelyek közel 100 ezer csoportot hoztak már létre. Azt vártuk, hogy az alkalmazás tavaly elindul, de csak most jelentette be a hivatalos rajtot a Facebook híroldala és Mark Zuckerberg az app saját Facebook-oldalán.
Nem freemium modellben indult a munkahelyi Facebook a korábbi hírekkel ellentétben, hanem három hónapos próbaidő után előfizetést igényel a használata. A max ezer fős cégeknek 3 dollárt kell fizetni aktív felhasználónként havonta, az ezer és tízezer fő közöttieknek 2 dollárt, míg a tízezer fő felettiektől 1 dollárt vár el dolgozónként a közösségi oldal - fontos, hogy csak adott hónapban aktív felhasználók után állítja ki az oldal a csekket. A non-profit szervezetek és az oktatási intézményektől nem kér pénzt a kék óriás az oldal használatáért. Összehasonlítva a Slack fizetős szolgáltatásával, mely 6,67 dollárba kerül havonta felhasználónként (limit nélküli tárhelyet az üzeneteknek és csoportos telefonhívást tartalmaz), a Workplace kimondottan olcsó.
A Workplace stratégiai előnye, hogy úgy néz ki és úgy működik, mint a Facebook, így nem kell tanítani a dolgozókat a működésére, bár valószínűleg nem ugyanazt az élményt nyújtja mint a publikus közösségi oldal. Ugyanúgy lehet posztolni a hírfolyamba, chatelni, feltölteni dokumentumokat, fotókat és videókat limitálatlan mennyiségben, és indíthatóak élő videóközvetítések is a csoportban. Az eddigi használati esetek közül megemlíti a bejelentés, hogy egy hajótársaság az oldalon a Live video funkcióval követi most már a szállítmányokat, egy bank pedig a hírfolyamot kezdte használni a dolgozói belső hírlevelek helyett.
Bármennyi további csapat és projekt részére létrehozhatóak aloldalak (csoportok) a céges Workplace-en belül, amivel szegmentálható a tartalom. A céges munkatársak SSO-val jelentkeznek be a felületre, többek közt így védi a Facebook a csoportokat a külsősök csatlakozásától, de a biztonságra és az adatvédelemre is kiemelten odafigyel a havidíjért cserébe. Az oldal teljesen elkülönített a hagyományos Facebooktól, saját belépő felülettel és önálló mobilos alkalmazással rendelkezik.
Amiért pedig a cégeknek érdemes fizetni, az a teljes kontroll. Az IT csapatok külön eszközöket kapnak a felületek karbantartásához, és az adminisztrátorok személyes támogatásban részesülnek a Facebooktól vagy a Workplace Partner Programban részt vevő, minősítéssel rendelkező cégektől. Az integráció egyelőre G Suite, Okta, OneLogin, Ping és Windows Azure AD szolgáltatásokkal megoldott, de ez a lista minden bizonnyal bővülni fog a jövőben.
Újdonság a tesztverzióhoz képest, hogy több cég is létrehozhat közös csoportot, ami például a partnerekkel, beszállítókkal, ügyfelekkel közös kommunikációt segíti. Ezeken a felületeken a különböző vállalatok munkatársai működhetnek együtt, az ígéret szerint biztonságos felületen. A funkcióra még kicsit várni kell, a következő hetekben fog megjelenni minden előfizető számára.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Már van tapasztalata a Facebooknak a munkahelyi csoportok menedzselésében, ugyanis a saját dolgozói is hasonló felületen kommunikálnak a cégen belül - ezért is érthetetlen, miért halogatta ezidáig a céges Facebook bevezetését. Hasonló célokkal és funkciókkal vágott neki még 2008-ban a Yammer a vállalati dolgozók meghódításának, de a lendületét letörte a Microsoft-felvásárlás, és lassan beépült az Office 365 előfizetés szolgáltatásai közé. Az eltelt időben bőven lett volna ideje a Facebooknak előrukkolnia a céges verzióval, de úgy tűnik, csak most vált sürgetővé a nyitás vállalati irányba.