Tizenéveseket célzó Snapchat-konkurenst indít a Facebook
Videós életrajzkészítő mobilalkalmazást vet be a Facebook a tinédzserek elérésére. A tizenéves célközönségét elveszítő vállalatnak egyre sürgősebben módot kell találnia a közösségi erő megtartására, ehhez most egy 19 éves fejlesztőt hívott segítségül.
Videós mobilappot indít a Facebook Lifestage néven - kifejezetten tinédzsereknek. A megszokott alkalmazásokkal ellentétben, ahol a fejlesztők inkább a minimum életkort szabják meg, a Lifestage-nél az életkor maximuma a kőbe vésett. Az iOS-re készült alkalmazás 21 éveseknek és náluk fiatalabbaknak szól, az ennél idősebbek csak a saját profiljukat láthatják a regisztráció után. A Lifestage-t főleg az iskolásoknak szánják, hogy jobban megismerhessék osztálytársaikat - valahogy így gondolkodott annak idején Mark Zuckerberg is a Facebookról, csak épp egyetemi környezetben. Az alkalmazás a felhasználó iskolatársait, illetve a közelében élőket automatikusan felajánlja ismerősökként, miután az adott diák a regisztráció során megadta, melyik intézményben tanul.
A projektötlet egy 19 éves termékmenedzser, Michael Sayman nevéhez kötődik, aki második osztályos volt a Facebook elindulásakor, 2004-ben. Sayman 13 évesen kezdett el programozást tanulni, miután pedig közzétette 4Snaps nevű, fotórejtvény-appját, Zuckerberg is felfigyelt rá. A fiatal fejlesztő a Facebook stábjában a közösségi oldal kezdeteit és az azóta eltelt időszakot vizsgálta, hogy kigondoljon egy a mai fiatalok számára működőképes alkalmazást, amely 2016-ban is megállja a helyét - a Facebookkal ellentétben.
A Lifestage appal a tinédzserek saját életrajzot készíthetnek, kizárólag videókból: az alkalmazás különböző témakörökben kérdéseket tesz fel (mit kedvel az adott felhasználó, ki a legjobb barátja vagy épp hogyan vág szomorú arcot), ezek közül minél többre érkezik videós válasz, annál magasabb szintet ér el a "játékos" és annál több új kérdést tesz fel neki az alkalmazás. A kiemeléseket emojikkal oldják meg a fejlesztők, például napszemüveges figurát kap az a felhasználó, aki nemrég frissítette a profilját.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Sayman saját bevallása szerint nem akart még egy üzenetküldő appot fejleszteni, mert már így is rengeteg van belőlük, ezért a Lifestage felületén nem lehet közvetlenül üzeneteket váltani egymással. Helyette az app felsorolja a felhasználó különböző elérhetőségeit, köztük például Snapchatet is, amelynek valamilyen szinten a Lifestage a vetélytársa is a fiatalok eléréséért folytatott harcban. Ahogy a fiatal projektmenedzser fogalmaz a Snapchetről: "Egy igazán nagyszerű versenytársként gondolok rá. Egy nagyon jó termék, amelyből sokat lehet tanulni."
A Facebook korábban nem aratott sikert az önálló alkalmazásokkal, mára a Poke, a Slingshot, a Paper és a Notify is lehúzta a rolót. Eddig a Lifestage appra sem érkeztek túl pozitív visszajelzések, a felhasználók kritizálják a bonyolult használatot, a helymeghatározás pontosságát és olyan is van, aki egyszerűen nem akar ennyi adatot megadni magáról. De kritikák ide vagy oda, a videós mobilappok térhódítása, ahogy az Instagramnál és a Google Duonál is megírtuk, feltartóztathatatlan - a fiatal fejlesztők bevonása pedig kifejezetten ígéretes irányvonal, ha egy cég az ugyancsak fiatal közönséget akarja elérni.