Intel Joule: fejlesztői lapka, gépi látásra kihegyezve
Kifejezetten gépi látásra építő eszközökbe szánt fejlesztői lapkát mutatott be az Intel. Az figyelemreméltó hardverrel felszerelt eszköz Joule névre hallgat és hamarosan kétféle verzióban is elérhető lesz.
Az Intel az elmúlt években több prototípuskészítéshez szánt, egyetlen áramköri lapra sűrített eszközzel is megörvendeztette a fejlesztőket, ilyen volt a két éve a CES-en bejelentett Edison, illetve a tavaly bemutatkozott, apró Curie modul is. A listát az IDF konferenciáján most a Joule névre hallgató fejlesztői lapkával bővítette tovább, amely kifejezetten a gépi látáshoz kapcsolódó projektekben lenne segítségére a bevállalósabb otthoni barkácsolóknak és a fejlesztőknek.
Az egyszerű és gyors prototípuskészítéshez szánt lapka jövőjét a vállalat több területen is látja az Intel, a drónoktól a különböző automatizációs megoldásokon át egészen a robotokig. A gyártó néhány partnercégnek már adott is a fejlesztőkészletből, ilyen volt a PivotHead is, amelynek csapata már az IDF-en bemutatta a Joule-lal felokosított ipari biztonsági szemüvegét. Az eszköz valós időben képes elemezni a viselő környezetét, ráadásul nincs szüksége vezetékekre, de még vezeték nélküli kapcsolatra, Wi-Fire vagy Bluetooth-ra sem, a Joule helyben végez minden számítást. A korai felhasználók között egyébként a Microsoft is ott van, a cég egy cukorbeteg gyerekeknek szánt, Bamboo nevű eszközbe építette be a lapkát, amely a vércukorszint rendszeres ellenőrzésére emlékeztet.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Miután egy szemüvegen is kényelmesen elfér, sejthető, hogy az Intel korábbi lapkáihoz hasonlóan a legfrissebb eszköz is kifejezetten apróra sikerült, annak alapterülete egy gyufásdoboz közelében lehet. A kisméretű lapkán ugyanakkor egészen tisztességes hardvert sikerült összezsúfolni, kétféle konfigurációban: a szerényebb modell Joule 550x néven kerül piacra, ezen egy 1,5 gigahertzes, négymagos Intel Atom T5500 processzort találunk, továbbá 3 gigabájt RAM-ot és 8 gigabájt belső tárhelyet.
Az 570x változat a nevéből sejthetően is izmosabb, azon egy szintén négymagos, 1,7 gigahertzen ketyegő Atom T5700 chip található, a memória már 4 gigabájtra hízott, és a belső tárhely mérete is 8 gigabájt. Noha a használathoz nincs feltétlenül szükség vezeték nélküli kapcsolatra, az eszközök a 802.11ac szabványú Wi-Fit is támogatják. Az eszköz talán a legimpresszívebb része az Intel grafika, amelynek köszönhetően a Joule a 4K felbontású felvételek készítését és megjelenítést is támogatja.
A Joule fejlesztőkészlet első körben az Intel saját online boltjában, szeptembertől pedig számos kereskedő kínálatában elérhető lesz. Árazás tekintetében a cég az Engadget értesülései szerint a készülék "szofisztikáltabb" barkácsolókat célozza meg, akik komolyabb összeget is hajlandók kifizetni a kompakt és izmos eszközért, az 570x modell ára ennek megfelelően nettó 369 dollár lesz. A kistestvér árcédulája egyelőre ismeretlen.