:

Szerző: Hlács Ferenc

2016. augusztus 4. 12:30

Visszahívja prémium fitneszóráit a Basis

Égési sérülést is okozhatnak az Intel által két éve felvásárolt Basis fitneszórái, a cég így visszahívja az összes Peak készülékeket és az azokhoz tartozó kiegészítőket. A vásárlók az eszköz teljes árát visszakapják.

Egészen látványos földbeállást mutatott be az Intel fitneszkarpereces leányvállalata, visszahívja felső kategóriás fitneszóráit a Basis, az eszközök sorozatos túlmelegedése miatt. Az Intel tulajdonában lévő vállalat az érintett, Basis Peak névre hallgató modellek tulajdonosait arra kéri, ne viseljék tovább az eszközöket, és az azokhoz kapcsolódó támogatást is "azonnali hatállyal" megszünteti.

A gyártó korábban is beszámolt a finteszkövetőket érintő problémákról, először idén június közepén kérte arra felhasználóit, ne viseljék a készülékeket, míg a túlmelegedést a cég meg nem oldja. A Basis közleménye szerint ekkor még úgy tűnt, egy szoftverfrissítéssel orvosolhatók a gondok, mostanra azonban egyértelművé vált, hogy a felhasználói élmény jelentős romlása nélkül erre nincs lehetőség, a cég így a termék visszahívása mellett döntött. A Basis nem a vételárat, hanem régiónként és készülékenként fix összeget térít vissza - ami magasabb és alacsonyabb is lehet az eredeti árnál.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az intézkedésből már sejthető, hogy a Peak modellek problémái nem merülnek ki az alkalmankénti kellemetlen felforrósodásban, a cég szerint az eszközök olyan szinten túlmelegedhetnek, hogy a velük érintkező bőrfelület megéghet, illetve felhólyagosodhat. Az órákhoz tartozó támogatást tehát a cég már a bejelentéssel leállította, a felhasználók ugyanakkor az idei év során még elérhetik a Peakhez kapcsolódó szolgáltatásban naplózott adataikat. December 31-ével a vállalat minden a termékhez tartozó háttérszolgáltatást lekapcsol, így miután nem tudják adataikat a háttérrendszerrel szinkronizálni, az órák sem működnek majd tovább.

A Basis Peak fitneszóra 2014-ben mutatkozott be, azt a vállalat kifejezetten prémium sportkövetőként pozicionálta. Az eszközben a hagyományos fitneszkiegészítőknél számottevően precízebb szenzorok, többek között erősebb LED-del szerelt pulzusmérők kerültek, illetve figyelemreméltó, négynapos üzemidőt produkált. A cég néhány hónappal a Peak megjelenése előtt került az Intel birtokába, a viselhető eszközök piacán egyre inkább fogást kereső chipgyártó 100 milló dollár körüli összegért vásárolta meg a vállalatot.

A visszahívásban érintett vásárlók egyébként nem csak maga a Peak, de a hozzá tartozó hivatalos kiegészítők, mint például a töltődokk vagy a cserélhető óraszíjak árát is visszakapják. A cég szerint az egyes visszatérítések nagyjából tíz napot vesznek igénybe, ezzel kapcsolatban az ügyfelek a vállalat kapcsolódó weboldalán találhatnak további információkat.

A piacon egyébként nem példátlanok a visszahívások, ilyet már két évvel ezelőtt a Fitbittől is láthattunk. A sportkarpereceket gyártó vállalat Force modelljének árusítását függesztette fel, miután kiderült, az eszköz viselése többeknél bőrirritációt okozott. Akárcsak a Basis, a Fitbit is megtérítette az eszköz árát az ügyfeleknek.

a címlapról