Nem kapnak havi biztonsági frissítést a Moto készülékek
Csomagokba szedve, határozatlan időközönként érkeznek az androidos biztonsági frissítések a Moto készülékekre, beleértve a Moto Z csúcsmodellt is - közölte Lenovo. A cég csúcsmodelljei jelenleg két hónappal vannak lemaradva az aktuális biztonsági szinttől, és ez egészen biztosan nem fog javulni.
Nem kapják meg időben az Androidos biztonsági frissítéseket a legújabb Motorola (pontosabban Moto) okostelefonok. A Lenovo tulajdonában lévő vállalat az Ars Technicának nyilatkozva elmondta, készülékeire nem juttatja majd el havi rendszerességgel a Google által kiadott biztonsági javításokat, helyette azokat hosszabb időközönként kiadott frissítésekbe, illetve az operációs rendszer újabb verzióihoz csomagolva teszi elérhetővé.
Hogy a vállalat nem szándékozik tartani a lépést a keresőóriás biztonsági frissítéseivel, a néhány napja már tudható: mikor az Ars Technica a Moto Z tesztje kapcsán megkérdezte a gyártót, hogy várhatók-e a rendszeres javítások a készülékre, az egyszerűen nemmel válaszolt. A kezdeti állásfoglalás tehát elég egyértelmű volt a cég részéről, néhány nappal később azonban a Motorola visszakozni látszott, mondván, a Moto Z és Moto Z Force megkapják majd az Androidos biztonsági frissítéseket tartalmazó patcheket, és hogy a két modell már megjelenése után röviddel kap majd egy javítócsomagot.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Nem sokkal később a cég nyilatkozatában végül tisztába tette a kérdést: az új modellek, beleértve a Moto G4-et is, megkapják ugyan a biztonsági javításokat, viszont azok lassabban, nagyobb csomagokban érik csak el a készülékeket. Hogy ez pontosan milyen tempót jelent, az kimaradt a cég közleményéből, így valószínűleg nem érdemes szabályos időközönként érkező patchekre számítani, a gyártó aktuális szabad erőforrásai döntik majd el, mennyit kell várni egy-egy javítócsomagra.
A vállalat a nehézkes tesztelési és engedélyeztetési folyamatokra hivatkozva döntött a fenti konstrukció mellett. Ahogy a cég fogalmaz: "Törekszünk, hogy a biztonsági patcheket a lehető leggyorsabban kiküldjük. Ugyanakkor a kiadásukhoz szükséges nagy mennyiségű tesztelés és engedélyeztetés miatt ezt nehéz havi rendszerességgel megvalósítani minden készülékünkön. Gyakran az a leghatékonyabb megoldás számunkra, ha az időzített Maintenance Release-hez (karbantartócsomag) vagy az operációs rendszer frissítéséhez csomagoljuk a biztonsági javításokat."
A 2015-ös Moto X egyébként eddig nagyjából negyedévente kapta meg a frissítéseket, jelenleg a májusi biztonsági szintnél tart, akárcsak a gyártó jelenlegi zászlóshajója a Moto Z. Az előző, 2014-es Moto X egyes verziói pedig tavaly november óta nem kaptak javítást egyáltalán. A sok hónapos lemaradás korántsem elhanyagolható hézag az Androidos készülékek piacán, hiszen a mobilplatformok közül legnagyobbként messze a Google rendszere jelenti a legkedveltebb támadási célpontot az online bűnözők számára - egy korán felfedezett biztonsági rés kihasználására pedig két hónap nem túl szűk határidő.
A Motorola nyilatkozata szerint a javításokat többek között az új rendszerverziókba csomagolva adják majd ki, ugyanakkor a cég valószínűleg jobban tenné, ha az aktuális új Android készülékeire szabásából inkább a biztonsági frissítések kiadásához csoportosítaná át erőforrásait, hiszen paradox módon a mobil operációs rendszer fejlődésével egyre inkább irrelevánssá válik a szoftver verziója: ahogy a legutóbbi Google I/O-n többek között az Instant Apps kapcsán láthattuk, kulcsfontosságú funkciók mára az egy-két verziószámmal korábbi kiadásokba is gond nélkül lecsorognak.
A biztonsági rések azonban valós és folyamatos kockázatot jelentenek a készüléktulajdonosok számára, ennek száz százalékos elhárításához pedig a Google Play Services kevés. Ez az oka, hogy a vállalt szoftveres támogatásra mi is minden letesztelt androidos eszköz esetében rákérdezünk, ez ugyanis kritikus, a vásárlást alapvetően befolyásoló tényező kell legyen minden esetben. Jelenleg az elvárt szintet a Lenovo Moto sorozata nem tudja megugrani, így egyelőre nem javasolt ilyen gyártmányú eszközbe fektetni.